Legális adóelkerülés: újabb rekordot döntött a TBSZ-számlák száma

Az év végén már közel 519 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) vezettek a pénzügyi szolgáltatók Magyarországon, bő harmadával többet, mint egy évvel korábban. A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint több mint tizedével gyarapodott közben a háztartások értékpapír-portfóliója is, leginkább a befektetési jegyeknek és a részvényeknek köszönhetően.

Ismét rekordot döntött a bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák száma: 2025. végén megközelítette az 519 000 darabot, amely több mint a harmadával meghaladta az egy évvel korábbi mennyiséget. A számlákon kezelt vagyon aktuális piaci értéke közben 27,8 százalékkal nőtt a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint, így már csak kevéssel maradt el a 7 900 milliárd forinttól.

A szocho bevezetése nagyot lendített az érdeklődésen

A Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) iránti, az utóbbi években látható, intenzív érdeklődést az váltotta ki, hogy a kormányzat 2023. július 1-től a legtöbb megtakarításnál és befektetésnél 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) vezetett be a már addig is élő, 15 százalékos személyi jövedelemadó (ismertebb nevén kamatadó) mellett.

Az új adónem hatálya aló viszont kivették az állampapírokat, ezzel is arra ösztönözve a lakosságot, hogy nagyobb arányban fektesse állami adósságpapírokba a pénzét. A lépés nyomán viszont megugrott a TBSZ iránti érdeklődés is, hiszen az itt elért hozam tartós befektetésnek minősül, így ezt a konstrukciót sem érintette a változás.

A szocho bevezetése nyomán viszont sokan az adóoptimalizálás lehetőségét kezdték látni a TBSZ-ben, így a kormány – 2025 januárjától kezdődően – ismét a szabályozás módosításáról döntött. Ennek értelmében, ha három éven belül törik fel a TBSZ-számlát, 15 százalék szja és 13 százalék szocho terheli az elért hozamot, tehát nincs különbség a normál értékpapírszámlán elért hozamok adózásához képest. A 3 és 5 év közötti idősávban 10 százalékos szja-t, és 8 százalék szochót kell fizetnie a kisbefektetőnek, ha valamiért kénytelen feltörni a számláját, a teljes adómentesség pedig csak az ötéves időszak leteltével jár.

A TBSZ-ek mellett viszont a nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) száma is szépen növekszik az utóbbi időszakban: december végén már közel 103 000 NYESZ-számlát vezettek a pénzügyi szolgáltatók, nagyjából 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A NYESZ-számlákon tartott befektetések értéke közben a múlt év végére 10,9 százalékkal, 637,9 milliárd forintra emelkedett, így egy számlára átlagosan 6,19 millió forintnyi befektetés jutott.

Kedvezők a kondíciók

A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint a pénzügyi szolgáltatók nagyon kedvező kondíciókkal kínálják a tartós befektetési számlákat, sok esetben díjmentes a számlavezetés és a számlanyitás – miközben utóbbi több helyen online is megoldható. Az OTP Banknál az internet- és mobilbankban nyitott értékpapírszámlák – köztük az értékpapíros TBSZ – számlavezetési díját a teljes állományra vonatkozóan elengedik a 2026. végéig futó akcióban.

A Gránit Banknál az eBank appon keresztül is megnyitható a TBSZ, amelynek nyitása és a számla vezetése most egyaránt díjmentes.

A MagNet Banknál betét alapú TBSZ érhető el – bankfióki lekötéssel –, Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számla néven. A betét éves kamata a jegybanki alapkamat mínusz négy százalék – ez jelenleg 2,50 százalékos, éves kamatot jelent. A lekötési idő 3 és 5 év lehet, a minimálisan elhelyezhető összeg 50 ezer forint.

A Lightyear 2023. decemberében indította el a TBSZ-számlavezetést Magyarországon: a fintech szolgáltatónál mobilalkalmazáson és webes felületen is megnyitható a számla, amelynél díjmentes a számlavezetés.

A HOLD-nál díjmentes a TBSZ nyitása és kezelése egyaránt. A számlanyitásnál feltétel a betöltött 18. életév, illetve legalább 25 000 forint (vagy annak megfelelő összegű deviza) befektetése.

Az MBH Banknál díjmentes a TBSZ-számla nyitása, amelyet személyesen tehetnek meg az ügyfelek. A bank honlapján emellett TBSZ-kalkulátor is működik: ennek segítségével kiszámolható, hogy egy adott (feltételezett) hozamszint mellett a TBSZ tulajdonosa mekkora pénzügyi előnyre tehet szert egy normál értékpapírszámlához képest.

A CIB Bank Maraton nevű termékénél díjmentes a számlavezetés. A betétek elhelyezésére szolgáló Maraton Takarékszámlánál 100 ezer forint a legkisebb elhelyezhető összeg, míg az értékpapíros változatnál 25 ezer forint. A pénzintézetnél személyesen lehet TBSZ-t nyitni.

A K&H-nál alapesetben szintén 199 forint a havi számlavezetési díj a TBSZ-számlánál, ám ezt kellően magas forgalom esetén elengedheti a szolgáltató.

Az Ersténél akár két évig is díjmentes lehet a TBSZ-számla vezetése, ha rendszeres Erste Future befektetést is vállal az ügyfél.

Veszik a befektetési jegyeket és a részvényeket

A jegybank adatai szerint az év végén a háztartásoknál lévő értékpapírok állománya is új csúcsra emelkedett, és 10,7 százalékos, éves növekedés után elérte a 30 778,5 milliárd forintot. A portfólión belül az átlagnál jóval gyorsabban, 42,8 százalékkal nőtt a részvények állománya, és megközelítette a 2 900 milliárd forintot. A befektetési jegyeknél szintén erőteljes, több mint 20 százalékos bővülést mért az MNB, 12 342,1 milliárd forintos állomány mellett. A háztartások állampapír-portfóliója viszont, ha minimális mértékben is, de zsugorodott tavaly, és az év végén 13 641 milliárd forintot tett ki.


Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás:

27 Olaszrizling bizonyított a Szupermenta tesztjén

A Szupermenta nyári terméktesztjén Olaszrizlingeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 27 bor került „nagyító alá”, melyek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok, valamint a jelölés-ellenőrzés szempontjából is megfeleltek. A kedveltségi vizsgálaton az is kiderült, melyek a kóstolók által legkedveltebbnek ítélt Olaszrizlingek.
2026. 06. 28. 03:00
Megosztás: