Lengyelország új adórendszerrel várja a külföldi milliárdosok betelepülését

November közepén a Lengyel Köztársaság elnöke aláírta azt az adórendszert jelentősen módosító törvénycsomagot, mely többek között 2022. január 1-től letelepedési szempontból is vonzóvá teheti vagyonos magánszemélyek számára az országot. Az alkalmazott megoldás nem számít egyedinek - az Európai Unió más országai is rendelkeznek hasonló, a magántőke bevonzását elősegítő adórezsimmel, melyek célja, hogy tehetős magánszemélyeknek beköltözésük esetére meghatározott ideig kedvezőbb adózási lehetőségeket, vagy adómentességet biztosítsanak.

Lengyelország új adórendszerrel várja a külföldi milliárdosok betelepülését

A novemberben elfogadott törvény több, a lengyel adórendszert alapjaiban is érintő módosítást tartalmaz, melyek célja elsősorban a lengyel adórendszer versenyképesebbé tétele, illetve a COVID-19 okozta gazdasági válság hatásainak enyhítése. Ezekkel a célokkal összecseng annak ösztönzése is, hogy a tőkeerős magánszemélyek tehetségüket, életvitelüket, üzleti érdekeltségeiket és mindezzel együtt adóügyi illetőségüket Lengyelországba helyezzék át.
 
A lengyel szabályozás alapján a magánszemélyeknek – bizonyos feltételek teljesítése mellett – lehetőségük van arra, hogy egy fix, 200 ezer lengyel zlotyinak (jelenleg ~7,8 millió forintnak) megfelelő összegű adót fizessenek az összes külföldről szerzett jövedelmük után, tekintet nélkül a jövedelem nagyságára. „Szignifikáns külföldi (pl. tipikusan passzív, osztalék és kamat-) jövedelmek esetén ez oda is vezethet, hogy a jövedelmeket terhelő személyi jövedelemadó tényleges adókulcsa akár 10 vagy 5 százalék alá essen és egy „relatív” mentesség is elérhető legyen. A beköltözéshez kapcsolódó, 10 évre szóló adókedvezményt csak olyan személyek választhatják, akik a letelepedést megelőző 6 év közül legalább 5 évben nem rendelkeztek Lengyelországban adóilletőséggel – megelőzve ezzel is az adórezsim visszaélésszerű használatának lehetőségét” – mondta dr. Debreczeni Tamás, a Deloitte Private menedzsere.
 
A lengyel jogalkotók az új szabályozás bevezetéséhez ötleteket is meríthettek más, európai országok megoldásaiból: az ebből a szempontból tipikusan „felkapott” helynek számító Málta mellett Portugália és Olaszország is régóta igyekszik ösztönözni a tőkeerős magánszemélyek letelepedését.
 
Portugáliában már 2009-ben bevezették az ún. NHR („non-habitual resident”) státuszt, aminek nyomán kedvezményes adókulccsal és bizonyos jövedelmek esetén adómenteséggel támogatják a vagyonos, valamint meghatározott munkát végző külföldi magánszemélyek beköltözését. Az NHR státuszt elnyerő személyek legtöbb külföldről származó passzív (tipikusan az osztalék és a kamat) jövedelme a státusz megszerzésétől számított 10 éven keresztül adómentessé tehető Portugáliában - természetesen az „adóparadicsomokból” származó jövedelmek kivételével.  
 
Az Olaszországban érvényben lévő letelepedési adórezsim kicsit jobban hasonlít a lengyelek által alkalmazott megoldáshoz – a beköltöző magánszemélyek 100 ezer eurónyi egyösszegű átalányadó megfizetésével „kiválthatják” a külföldi jövedelmeiket főszabály szerint terhelő olasz adókat. Az olasz megoldás 15 évre választható és kiterjeszthető az egyes családtagokra is – minden egyes, az adórezsimbe bevont családtag az átalányadó összegét „csupán” 25 ezer euróval növeli. A magánszemélyeknek lehetősége van arra is, hogy „szemezgessen” a számára legkedvezőbb helyzet kialakítása érdekében: megválaszthatja, hogy mely országokból származó jövedelem tekintetében alkalmazzák az átalányadó helyett az általános szabályokat. Természetesen itt is feltétel, hogy a beköltöző magánszemély a letelepedést megelőző hosszabb időszakban (9 évben) ne rendelkezzen olasz adóilletőséggel.
 
„A lengyelek által bevezetett letelepedési adórezsim tehát nem újkeletű megoldás az európai országok eszköztárában. Számos vagyonos magánszemély élt már az adókedvezményt is jelentő beköltözési lehetőséggel. Mindazonáltal szükséges megemlíteni, hogy bármelyik, letelepedéshez kapcsolódó adókedvezmény csak valós családi- és életkörülmények fennállása esetén, teljes transzparencia mellett alkalmazható. A visszaélésszerű joggyakorlás és a „hamis” külföldre költözés az adóhatóságok által könnyen felderíthető és súlyosan szankcionált, adóelkerülést – vagy adott esetben büntetőjogi következményekkel járó adócsalást – megvalósító magatartás. Fontos, hogy a letelepedést és a nemzetközi életvitellel járó adóilletőség-váltást minden esetben átfogó tervezés előzze meg, amely során az adószabályok értelmezésén túl az öröklési jogi megfontolásokat és más, személyhez köthető kockázatokat is fel kell térképzeni” - mondta dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai vezető partnere.

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.
2026. 02. 02. 07:00
Megosztás:

Közel 400 millió dollárt loptak el kriptóban 2026 januárjában

A kriptoipar biztonsági problémái új szintre léptek 2026 januárjában, amikor kifinomult adathalász-támadások és kincstári visszaélések közel 400 millió dollárt szívtak ki az ökoszisztémából. A blockchain-biztonsággal foglalkozó CertiK adatai szerint önmagában 40 dokumentált incidens mintegy 370 millió dolláros veszteséget okozott, ám a hónap utolsó napján történt további támadással a kár már meghaladta a 400 millió dollárt.
2026. 02. 02. 06:00
Megosztás:

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás:

GSM-napot rendeznek a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

A csaknem negyedszázada használaton kívüli első generációs mobiltelefonjukat is újra kipróbálhatják a látogatók a február 14-i GSM-napon, amelyet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon rendeznek meg a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az MTI-t.
2026. 02. 01. 10:00
Megosztás: