Lezárják az Andrássy utat és a Hősök terét
2022. 09. 17. 00:05
Rendezvény miatt szakaszosan lezárják az Andrássy utat és a Hősök terét vasárnap 11 és 14 óra között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A közleményben azt írták: az Andrássy utat előreláthatólag 11-12 óráig a Káldy Gyula utca és az Oktogon között, 12-13 óráig pedig az Oktogon és a Hősök tere között zárják le. Ezután 13 órától a Hősök terén és a Dózsa György úton kell korlátozásra készülni - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint a közösségi közlekedésben az útvonaluk lezárásokkal érintett időszakában változásokra kell készülni a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 178-as és a 230-as és a 20E autóbuszok, a 70-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibuszok, valamint a 4-es és a 6-os villamosok menetrendjében.
Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről
Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak
Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról
Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak
A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
A novemberi nyugdíjat már így utalják
Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond
A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén
A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán
Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten
Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban
A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában
Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben
A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása
A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.