Magasabb prioritással kezeli a fenntarthatóságot az új uniós szabályozás

A 2050-re megfogalmazott uniós és magyarországi környezetvédelmi célok jelentős erőfeszítéseket és befektetést kívánnak minden szereplőtől. Az erre fordítandó források megteremtésének egyik fontos eszköze a vállalati zöldkötények kibocsátása, melynek uniós szabályozása jelentősen változik a közeljövőben. Az új irányelvek egyfelől támogatják a kötvénykibocsátást, másfelől a jogalkotók mindent elkövetnek, hogy a cégek az így nyert forrásokat valódi lépésekre fordítsák látszattevékenység, az un. greenwashing helyett ‒ a Magyarországi BDO összefoglalója

A zöldkötvény-piac ugrásszerű növekedését láttuk az elmúlt években, jelentős befektetői érdeklődés mellett, ami egy idei, rövid megtorpanás után várhatóan folytatódik ‒ ismertette a helyzetet Veisz Ákos, a magyarországi BDO ESG üzletágának vezetője. A február végén elfogadott, ideglenes megállapodások irányelvei miatt változások lesznek az EU GBS vonatkozó rendeleteiben, amelyekre fontos figyelni nemcsak kötvénykibocsátóként vagy befektetőként, de azoknak is, akik a jövőben hitelfelvételen gondolkodnak, vagy EU-s pályázatokon kivánnak részt venni.

2023. február 28-án az Európai Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutottak az európai zöldkötvényekre (EU Green Bond Standard) vonatkozó szabvány létrehozásáról ‒ emeli a ki a lényeget Veisz Ákos. A megállapodás ideiglenes és 12 hónappal a hatálybalépését követően kell alkalmazni, így lesz idő a felkészülésre. Mivel az EU GBS alapjában változtatja meg az eddigi standardokat, ezért mindenképpen érdemes figyelni az új szabvány fejleményeit.

A zöldkötvény-kibocsátás a teljes kötvénykibocsátási piac mintegy 3-3,5 %-át teszi ki. Annak érdekében, hogy a Párizsi Megállapodásban foglalt célok elérhetőek legyenek, a zöldkötvény-piacnak is az eddigieknél gyorsabban kell növekednie, az EU GBS elfogadásának deklarált célja pedig ennek támogatása.

Magyarországon az első zöldállampapír-kibocsátás 2020. júniusában történt 1,5 milliárd euró értékben, majd a japán piacon 20 milliárd jen értékben. A Magyar Állam, mint kibocsátó célja a forrásgyűjtés volt a hazai klíma- és környezeti célokhoz kötődő kormányzati beruházásokhoz. Hazánk Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiája szerint kiemelt cél a hazai vállalati, banki, valamint az önkormányzati zöldkötvény-kibocsátások támogatása is.

2050-ig a klímasemleges átmenet elérése Magyarországon körülbelül 50 ezer milliárd forint beruházást igényel, amihez más források mellett a hazai vállalatoknak is lehetőségük van kötvényeket kibocsátani. A szuverén zöldkötvény-kibocsátásokon túl 2021. november 30-ig a Növekedési Kötvényprogram keretében 13 darab zöldkötvény-kibocsátás valósul meg, miközben egy növekvő piacról beszélhetünk ‒ tette hozzá Veisz Ákos.

Az EU GBS-re vonatkozó rendelete ugyanakkor biztosítja, hogy a kötvénykibocsátás során összegyűjtött forrást zöld tevékenységekre fordítsák, és a kötvényeket szakmai és független ellenőröknek is vizsgálnia kell. Az EU GBS összhangban van a Taxonómiára vonatkozó jogszabályokkal, amelyek meghatározzák, hogy mely gazdasági tevékenységek milyen műszaki és egyéb paraméterek mentén tekinthetők fenntarthatónak. Az EU GBS kibocsátóinak azt kell majd biztosítaniuk, hogy a kötvényekből származó források legalább 85%-át olyan gazdasági tevékenységekre fordítsák, amelyek megfelelnek a Taxonómia fenntarthatósági kritériumainak. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet egy fontos változásra: „A jövőben azok a vállalatok tudnak majd zöldkötvényt kibocsátani, akik ezt a megfelelést kellő mértékben alá is tudják támasztani.”

Milyen előnyei lehetnek az EU GBS szerinti kötvénykibocsátásnak, befektető és kibocsátói szempontból?

Az EU GBS szerinti zöldkötvény-kibocsátás a befektetők számára lehetővé teszi, hogy befektetéseiket nagyobb biztonsággal irányítsák a fenntarthatóbb technológiák és vállalkozások felé, segítséget nyújt a kiváló minőségű zöldkötvények és vállalatok azonosításában, mindezekkel hozzájárulva a greenwashing visszaszorításához.

A kötvényt kibocsátó vállalatok számára nagyobb bizonyosságot nyújt majd arra vonatkozóan, hogy kötvényük alkalmas lesz a portfóliójukba zöldkötvényeket kereső befektetők számára, amely egyébként hazánkban még alulértékelt lehetőség sok vállalatvezető, tulajdonos számára” ‒ tette hozzá a BDO Magyarország ESG üzletágvezetője.

Az EU GBS továbbá tisztázza, hogy a kötvényekből származó bevételekből milyen gazdasági tevékenységeket lehet folytatni, egyértelmű jelentéstételi eljárást vezet be a kötvényeladásból származó bevételek felhasználásáról, és egységesíti a külső ellenőrök munkáját is.

Az EU GBS tehát ösztönzi a vállalatokat a zöldkötvény kibocsátására, a befektetők számára pedig egy átláthatóbb befektetési lehetőséget kínál. Annak érdekében, hogy a vállalatok alkalmasak legyenek ilyen típusú kötvényeket kibocsátani, a legfontosabb lépés, hogy tisztában legyenek a tevékenységükre vonatkozó EU Taxonómiai kritériumokkal. Vagyis ehhez értő szakemberek segítségével hatékonyan azonosítani kell az adott vállalatra, iparágra vonatkozó műszaki, tevékenységi paramétereket, amit az EU vizsgál, és megfelelni azoknak. Ez a megfelelés nemcsak a zöldkötvények, de idővel a bankhitelek és az EU források elnyeréséhez is elvárt lesz, így mielőbb ajánlott ezen szemlélet, cégvezetési látásmód elsajátítása ‒ zárta a szakmai összefoglalót Veisz Ákos.


2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás: