Magyar egyetemekkel szélesíti együttműködését a világhírű kínai egyetem

A Magyar Nemzeti Bank november 21-22-én már ötödik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forumot, amely a Matolcsy György jegybankelnök által megfogalmazott "tehetség-tudás-technológia-tőke négyesének" hívó szavait állítja középpontba. A konferencia témájához kapcsolódva a fórumon együttműködési megállapodás született a világ élvonalához tartozó Tsinghua Egyetem, az MNB, továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetem és a kecskeméti Neumann János Egyetem között - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.

Magyar egyetemekkel szélesíti együttműködését a világhírű kínai egyetem

A jegybank kiemelt figyelemmel követi az eurázsiai térség geopolitikai, gazdasági, társadalmi folyamatait, melynek során közös együttműködés és kommunikációs platform kialakítására törekszik a térség meghatározó intézményeivel.

Az MNB által kezdeményezett Eurasia Forumon Matolcsy György jegybankelnök meghívására felszólal a pekingi Tsinghua University PBC School of Finance dékánja, Jiao Jie professzor is.

A jegybank és a kínai egyetem kapcsolata többéves múltra tekint vissza, ugyanis 2017-ben az MNB és a Tsinghua University üzleti kara, a PBC School of Finance 5 évre szóló együttműködési megállapodást írt alá

- közölték.

A kétnapos konferencia keretében a két intézmény között a hét évvel ezelőtt kötött megállapodás megújítására került sor, továbbá a jegybank két kiemelt partneregyeteme, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a kecskeméti Neumann János Egyetem (NJE) is csatlakozott az együttműködéshez.

Matolcsy György jegybankelnök és Jiao Jie professzor mellett az együttműködési megállapodást a Budapesti Metropolitan Egyetemrektora, Kocziszky György, valamint a kecskeméti Neumann János Egyetem kuratóriumi elnöke, Csizmadia Norbert írta alá.

Az intézmények vezetői találkozójukon megvitatták Magyarország jövőbeni pénzügyi központtá válásának lehetőségeit és megkezdték az előkészítését egy új platform kialakításának.

A partneregyetemek bekapcsolódása a közös munkába hozzájárul a versenyképes oktatási rendszer kialakításához és újabb együttműködési lehetőségeket nyit meg a résztvevők számára.

A Tsinghua Egyetem közgazdaságtudományi és pénzügyi karát a kínai jegybank, a People's Bank of China alapította 2012-ben, ennek köszönhető a kar elnevezése is: PBC School of Finance.

A kar és a kínai jegybank között az együttműködés a nyolcvanas évek legelejére nyúlik vissza.

A Tsinghua Egyetem, valamint a közgazdaságtudományi és pénzügyi kar aktívan fejleszti a nemzetközi együttműködéseket. Többek között olyan intézményekkel alakítottak ki közös programokat, mint a Cornell University, a MIT Sloan School of Management vagy a Columbia University.

Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Tiltakozik a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők érdekképviselete

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az OKSZ pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 11:00
Megosztás:

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás:

Ha az Ön nyugdíja kevesebb, mint 244.557 Ft, akkor rossz hírünk van!

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 júniusában az öregségi nyugdíjak átlaga 244 557 forintot tett ki. Mit jelent mindez?
2025. 08. 02. 01:00
Megosztás:

Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás

A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
2025. 08. 02. 00:28
Megosztás:

Nyugdíjas lenni 30 évesen Magyarországon?! Igen, lehetséges!

Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a közösségi médiában és sok fiatal felkapta rá a fejét. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni.
2025. 08. 02. 00:01
Megosztás:

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás: