Már most aszály van – tavaly is a száraz időjárás okozta a legtöbb kárt

Már az év első hónapjai is komoly kihívások elé állítják a növénytermesztőket: a januári havazások ellenére az idei az egyik legszárazabb évkezdetnek számít. Az utóbbi egy hónapban ráadásul már 10 fok körüli nappali hőmérséklet jellemző, így a munkák is korán megkezdődtek a földeken. A termelők most különösen várják az esőt, hogy a kijuttatott műtrágya se száraz talajba kerüljön. A gazdáknak ráadásul várhatóan nemcsak az aszállyal kell megküzdeniük, hiszen a tavalyi évben a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és a jégverés is jelentős károkat okozott – derül ki a Groupama Biztosító adataiból.

Már most aszály van – tavaly is a száraz időjárás okozta a legtöbb kárt

A biztosító tavalyi mezőgazdasági kárkifizetéseinek hazai elemzése jól mutatja az időjárás változékonyságát, kiszámíthatatlanságát. 2025-ben a társaság növénytermesztést érintő összes kárkifizetése között 39 százalékot tett ki az aszály, 22 százalékot a jégeső, 20 százalékot a vihar, 13 százalékot pedig a tavaszi fagy miatti kár. A maradék 6 százalékért a tűz és az egyedi növénykárok okolhatók. A növénykultúrák szerinti megoszlás alapján a kifizetések 48 százaléka a kukoricát, 14 százaléka a napraforgót, 10 százaléka az őszi káposztarepcét, 9 százaléka pedig az almát érő károk miatt történt. Az előzőekben felsoroltakhoz képest, kisebb mértékben érintettek voltak még az őszi búza, a különböző gyümölcsültetvények és hüvelyesek is.

Nyilvánvaló, hogy az egyre szélsőségesebb időjárás idehaza is komoly károkat okozhat a termőföldeken, amit már az év első hónapjaiban is megtapasztaltak a növénytermesztők. A 2025-ös év után, sajnos a 2026-os esztendő is aszállyal indult a gazdálkodók számára. Az év eleji hóesés emlékezetes volt ugyan, de nem hozott jelentős csapadékmennyiséget, így bőven marad még hiányérzete az agráriumnak.

Békés vármegyében is nagyon várják a komolyabb csapadékot, ami nem csoda, hiszen a tavalyi évben is ebbe a megyébe irányult a növénytermesztéshez kapcsolódó kárkifizetések 18 százaléka a biztosítótól. A második helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye szerepel 17 százalékkal, majd pedig Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok következik 11, illetve 8 százalékkal.

Fontos megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy a magyar agrárium a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéhez az uniós átlagnál (1,6%) nagyobb mértékben, 2,8 százalékkal járul hozzá, még mindig kevesebben kötnek növénybiztosítást idehaza, mint más országokban. A Groupama Biztosító szakértői ugyanakkor arra is felhívják a gazdálkodók figyelmét, hogy érdemes minél előbb megkötniük a teljes termelési évre szóló növénybiztosításokat az arra vonatkozó speciális szabályok miatt.

„A növénybiztosítások sajátossága, hogy a biztosítási szerződés a teljes termelési évre szól, és a biztosítók az adott növénykultúra és a választott kockázat alapján számolják ki a teljes évre vonatkozó díjat, függetlenül attól, hogy márciusban, vagy akár májusban köti meg a termelő a szerződést. Ezért is javasoljuk a növénytermesztőknek, hogy mielőbb gondoskodjanak biztosításukról, főleg, hogy a tavaszi fagykárok veszélye is évről évre itt van velünk. Ennek azért is van kiemelkedő szerepe, mert az állami kárenyhítő juttatás is csak akkor vehető igénybe, ha már a hozamcsökkenést okozó káresemény előtt megkötötték a mezőgazdasági biztosítást” – hívta fel a figyelmetKókai Gábor, a Groupama Biztosító mezőgazdasági ágazatvezetője.

Szakértők szerint az elmúlt években egyre inkább erősödik az a trend, hogy a természeti katasztrófák által okozott károk tartósan magas szinten maradnak. Mivel már sokadik éve van 100 milliárd dollár felett az az összeg, amit a biztosítók világszerte kifizetnek az ilyen események miatt, az egész iparág számára stratégiai jelentőségű feladat a természeti kockázatok kezelése. A károk növekedésében – melyeknek természetesen nem csak mezőgazdasági vonatkozása van – több tényező is szerepet játszik: a klímaváltozás hatásai, a városok és az infrastruktúra terjeszkedése, valamint az egyre nagyobb értékű vagyontárgyak koncentrációja a kockázatos területeken. Tavaly Európában a legjelentősebb károkat elsősorban a nyári, heves zivatarok és jégesők okozták.


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: