Már szeptemberben tőzsdére vihetik az Armot
2023. 08. 02. 17:00
A Bloomberg értesülései szerint 60-70 milliárd dollár környékére szeretné belőni az Arm félvezetőgyártó értékelését a Softbank a tervezett IPO keretében.
Az utóbbi időben nagy felhajtás övezi a mesterséges intelligenciát, illetve az ahhoz használatos mikrocsipeket. Ez éppen jó időpont lehet a cég tőzsdére vitelére, amit az anyavállalat szeptemberre tervez.
Év elején még 30-70 milliárd dollár környékére becsülték a cég lehetséges értékelését, ez mostanra már inkább az említett intervallum legfelső részébe lőhető.
Az IPO során 10 milliárd dollár körüli tőkebevonásra készül a vállalat, ami vélhetően az idei év legnagyobb tőzsdei listázása, és a tech-szektor történelmében is kiemelkedő esemény lenne.
Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac
A magyarországi ingatlanpiacon novemberben jelentősen csökkent az aktivitás, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege azonban rekordot döntött az Otthon Start Program által generált kereslet miatt - közölte tranzakciószám-becslése alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2026. június 30-ig meghosszabbítja a beruházási hitelek mögé nyújtott kezesség első teljes üzleti év végéig érvényes díjmentességét. A döntés a vállalkozások pénzügyi terheinek további csökkentését, a beruházási dinamika erősítését és a hitelhez jutás egyszerűsítését szolgálja.
Megrohamozták új tagok az egészségpénztárakat
Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A taglétszám közben új csúcsot döntött szeptemberben, és meghaladta az 1,24 milliót.
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés
A kormány mindent megtesz, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, ezért első lépésként 2026. február 28-ig meghosszabbította, második lépésként hétfőtől további 13 termékre kiterjesztette az árréscsökkentést - erősítette meg hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Kínában újra felpörög a Bitcoin-bányászat – Négy év tiltás után visszatérnek a rejtett farmok
Bár Kína 2021-ben gyakorlatilag betiltotta a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét, 2024–2025-re újra éledezni kezd a Bitcoin-bányászat a világ egyik legnagyobb gazdaságában. Úgy tűnik, a tiltás ellenére az iparág csendben visszatért – kisebb, rejtettebb, de egyre növekvő formában. Mi áll a fordulat mögött? Milyen tényezők teszik ismét vonzóvá a kriptobányászatot Kínában? És vajon változik-e a kínai állam digitális eszközökhöz való hozzáállása?
Minimálbér-emelés 2026: a MASZSZ is elfogadja az ajánlatot
Csalódott, de kénytelen elfogadni a minimálbér- és garantált bérminimum-emelési ajánlatot a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Csalódás a MASZSZ számára az is, hogy a kormány a korábbi ígérete ellenére nem segítette a tárgyaló feleket egy magasabb emelési szint elérésében, így a munkaadók a kért 12 százalékos minimálbér és a 10 százalékos bérminimum-emelés helyett csak a 11 és 7 százalékos mértéket fogják aláírni.
Újabb eladási hullám söpört végig a Bitcoin piacán – Zuhanás 86 000 dollár alá, mi jöhet most?
Vasárnap éjjel komoly eladási hullám rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin ára meredeken esett vissza, átlépve a 86 000 dolláros lélektani határt. Több mint 144 milliárd dollárnyi érték semmisült meg néhány órán belül. De mi áll a drámai zuhanás mögött? Milyen technikai szintek lehetnek sorsdöntőek a közeljövőben? Cikkünkben minden részletre kitérünk.
Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?
Vegyesen álltak az ázsiai tőzsdék hétfőn. A Japán jegybank a következő kamatdöntő ülésén mérlegelni fogja a kamatemelés „előnyeit és hátrányait” – mondta hétfőn Kazuo Ueda kormányzó, ezzel eddig a legerősebb jelzést adva egy esetleges emelésre még ebben a hónapban. Ezt követően a jen és a japán hozamok emelkedtek, míg a Nikkei jelentős, 1,9%-os mínuszban volt ma reggel.