Már terjednek a 6-7 százalékos betéti kamatok a bankoknál

A kisebb pénzintézeteknél 5 százalék feletti kamattal köthetjük le a pénzünket, néhány plusz feltétel vállalásával pedig a nagyobb bankoknál elérhető éves kamat többszörösét is megkaphatjuk kamatprémiumként. Több helyen már 6-7 százalékos vagy annál is magasabb kamatot is kínálnak – derül ki a Bank360.hu összeállításából. A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás.

Már terjednek a 6-7 százalékos betéti kamatok a bankoknál

A jegybanki alapkamat július vége óta 10 százalék felett van, és a hitelkamatok is hónapról hónapra emelkednek. Ebben a helyzetben előbb-utóbb a banki betétek kamatainak is el kellene indulnia felfelé, ebből azonban eddig alig láttunk valamit. Az elmúlt hónapokban azonban a kisebb pénzintézetnél már egyértelműen elindult a látványosabb emelkedés, ami mostanra akár 7 százalékos vagy magasabb betéti kamatot is elérhetővé tesz lekötés esetén.

A nagyobb bankoknál azonban az ügyfelek többnyire még mindig nagyítóval kell keresnie az olyan betéti ajánlatot, aminek a kamata nem nullával kezdődik. Ebből világosan látszik, hogy melyek azok a pénzintézetek, amelyeknek jelenleg nincs szüksége friss pénzre a lakosságtól..

A Bank360.hu összeszedte az aktuális ajánlatokat azoknak, akik már unják, hogy lényegében kamatmentesen romlik a pénzük a folyószámlájukon 15,6 százalékos infláció idején, és abból rövidebb-hosszabb ideig le is tudnának kötni valamennyit. 

Van, ahol a 7-8 százalékos kamat is elérhető

A kisebb bankoknál már hónapok óta megfigyelhető tendencia a betéti kamatok emelkedése. Közülük a MagNet Bank augusztus 31. óta több olyan betétet is kínál, ahol a kamat 7 százalék körül van. Az Aktív Plusz Közösségi Betét és a Mentor Plusz Betét is hároméves lekötési idővel választható, három hónapos kamatfizetési időszakkal. A kamat kifizetési időszakonként változik, ugyanis az aktuális jegybanki alapkamathoz van kötve. Az Aktív Plusz betétnél a kiemelt kamat így jelenleg akár 7,75 százalék (jegybanki alapkamat mínusz 4 százalék) is lehet (EBKM 7,67%), a Mentor Plusz pedig internetbankos lekötés esetén pedig 7 százalék (EBKM 6,92%). A kiemelt kamat eléréséhez rendszerint aktív számlahasználatot vár el a bank.

A feltételek lekötött betétenként eltérhetnek, ezért érdemes alaposan tájékozódni. A kamat mellett akár kamatprémiumra is számíthatunk, ha a futamidő végéig lekötve tartjuk a pénzt. A Mentor Plusz betétnél az induló betét után például egyszeri +0,15 százalék, a Hűség betétnél pedig +0,20 százalék kamatprémium jár. 

A Gránit Banknál akár rövidebb lekötés után elérhető az átlagosnál magasabb kamat. A KamatMax betét 6 hónapos lekötésre 7 százalékos kamatot kínál, a KamatMax Plusz pedig 12 hónapra akár 9 százalékos EBKM-mel is elérhető. Három hónapos lekötésre 50 ezer és 30 millió forintos lekötés között 6 százalék a kamat. A MagNethez hasonlóan a kedvező lekötés feltétele az aktív számlahasználat, ha ez nem történik meg a lekötés ideje alatt, akkor az éves kamat 0,50 százalék. A betét idő előtti feltörése esetén 0,10 százalék kamatra számíthatunk. 

A jegybanki alapkamathoz kötött betétek mellett a Felemelő betétek fél-, egy- és kétéves lekötési lehetőséget is kínálnak, előre meghatározott kamattal. A feltétel ebben az esetben is a Gránit Banknál vezetett bankszámla aktivált bankkártyával. A legmagasabb kamat 12 hónapos lekötéssel érhető el: az első hónapban 1,70 százalékos kamattal indul a megtakarítás, a 12. hónapban pedig 8,70 százalékos éves kamattal számolhatunk.

A Cetelem a megtakarítási számla konstrukcióján, a Takarékszámlán új ügyfelek részére hosszabb, két éves lekötésre kínálja a magasabb kamatot, akár 6 százalékot. Egy éves lekötés mellett 3 százalékra számíthatunk, de még a Takarékszámla látra szóló, azaz lekötés nélküli 1 százalékos kamata is a látható tartományban van a sok helyen “kínált” 0,01 százalékos lekötésriasztó kamathoz képest.

A nagyobb bankoknál is elindult valami

A nagybankok eddig nem kezdtek el versenyezni érdemi betéti kamatokkal a lakossági ügyfelek pénzéért, de azért most náluk is megmozdult valami. Az OTP Bank 7 százalékos kamatot kínál azoknak, akiknek 2022. szeptember 1. és 2022. november 25. között jár le az Egyéves Magyar Állampapírja, és a felszabaduló összeget inkább az OTP-nél kötné le. Ezzel a lépéssel jelentősen rálicitáltak az állam által jelenleg kínált 4,75 százalékos kamatra, ami az Egyéves Magyar Állampapírba fektetett pénz újra lekötésével járna. Az Államadósság Kezelő Központ nem is hagyta szó nélkül az akciót, máris bejelentette, hogy ennek a kamatadómentes állampapírnak a kamatát szeptember 19-től éppen 7,0 százalékra emeli. 

Az OTP-nél ebben az akcióban a legkisebb leköthető összeg 100 ezer forint, a maximum pedig a korábban állampapírban elhelyezett összeg névértéke. Ha viszont valaki ezzel a lehetőséggel nem tud élni, akkor az OTP Banknál marad neki a standard betéti kamat, ami továbbra is 0,01 százalék. Ennek lényegében az az üzenete, hogy nem érdemes lekötni a pénzünket. 

Az Erste Bank esetében ugyanez a helyzet, egyéves lekötési lehetőséget kínál 0,01 százalékos kamattal. A minimum leköthető összeg 100 ezer forint. Rendszeres megtakarítás vállalásával (CélBetét számla) havi 20 ezer forint felett a 0,01 százalék mellett 0,09 százalékos kamatprémium érhető el. 5-20 ezer forint közötti havi megtakarítás esetén 0,01 százalék a kamatprémium, a 0,01 százalékos kamat mellett. 5000 forint alatti megtakarításra nem jár kamatprémium. 

A Raiffeisen Banknál 1, 3, 6 és 12 hónapra is leköthetjük a pénzünket, de itt se nagyon van miért, mert a kamat ugyancsak 0,01 százalék. A minimum leköthető összeg itt is 100 ezer forint. Ennél valamivel magasabb kamatot kínál a CIB Bank. A Classic betét minimum 100 ezer forintos lekötéssel 3 és 5 évre választható. A hosszabb futamidő 1,50 százalékos kamatot hoz, a rövidebb pedig 1 százalékot. Rövidebb futamidő (3, 6, 12 hónap) esetén 0,03 százalék a kamat. 

Azoknak, akik a Tandem megtakarítást választják, 100 ezer forint és 5 millió forint közötti lekötés esetén az első kamatperiódusban 5 vagy 6 százalék a kamat; magasabb kamat akkor jár, ha jogosultak-e a Magnifica kedvezményre. A futamidő hátralévő részében viszont 0,01 százalék a kamat. 

Az átlagos kamat mértéke nő, ahogy a lekötött betétek összege is

Az augusztus végén közzétett MNB-s adatok szerint a lekötött betétek átlagos kamatlába jelentősen emelkedett júliusban az előző hónapokhoz képest. A háztartásokkal kötött betétszerződések kamatlába 7 százalék fölé emelkedett a júniusi 4,56 százalékhoz képest. Ezen belül a lakossági betétek átlagos kamatlába 6,81 százalék volt. A legfeljebb egy évre lekötött pénz jelenleg sokkal jobban kamatozik, mint a hosszabb időre lekötött összegek: 7,26 százalék volt a júliusi átlag, míg az egy éven túl lekötött betéteknél mindössze 2,33 százalék. A lekötött betétek szerződéses összege júliusban 1310,8 milliárd forint volt, ami 67 százalékos növekedést jelent az előző havi 786,8 milliárd forinthoz


Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás: