Marketingszakértő: 1-2 év, mire utoléri a teljes piacot a válság

A gazdasági világválság a kereslet-kínálatra lehet a legnagyobb hatással: miközben a cégek kénytelenek emelni a termékek, szolgáltatások árát, az emelkedett kiadások mellett átalakulnak a vásárlók szokásai. Berta Gergő marketingszakértő arról beszélt, ilyenkor a szükségletekhez igazodva érdemes átalakítani a cégek portfólióját, a fejlesztés ugyanis a növekedés garanciája a nehéz időkben. Mint mondta, 1-2 év, mire a válság mindenkit utolérhet, és úgy lehet igazán nagy piaci előnyre szert tenni, amikor mások lejtmenetbe kapcsolnak.

Marketingszakértő: 1-2 év, mire utoléri a teljes piacot a válság

 Akár 1-2 évig is eltarthat, mire a kialakult gazdasági válság utoléri a teljes piacot, a krízisből való kilábalásban pedig hatalmas szerepet tölt majd be, hogy ki, milyen módon kezeli ezt az időszakot.

Berta Gergő, a Maximum Business tulajdonosa arról beszélt, a cégek többsége kénytelen lesz a termékei, szolgáltatásai árán emelni, hogy a költségeiket kitermelhessék. Viszont ezen emelkedett kiadások mellett a fogyasztók vásárlási szokásai átalakulnak és a szükségletpiramis alapján a legfontosabb termékeket fogják az elsők között megvenni.

„Így a cégek is az igényekhez alkalmazkodva elsősorban a marketinget és a képzéseket kezdik el megvágni abban bízva, hogy a fennmaradásuk és túlélésük első hatékony eszköze ez lesz. Csakhogy itt követik el az első és legfontosabb íratlan szabályt, hiszen ahelyett, hogy az igényekhez szükségletekhez igazítanák a portfóliójukat, inkább fejvesztve próbálnak spórolni mindenen. Holott ellenkező esetben növekedhetnének is” – mutatott rá.

A marketingszakember beszélt arról is, a válság szintén kirívó problémája, hogy mindenki ehhez hasonló pánikcselekedeteket visz véghez, miközben a hivatalos statisztikák alapján a 2008-as válságban a cégek 43 százaléka növekedett és 17 százalék kezdett csak lejtmenetbe. Rögtön megjegyezte, ezek nem a legjobb számok, de sokszor azt vetítjük előre, mintha a vállalatok 98 százaléka válna veszteségessé.

Példaként említette, hogy a világ öt legrégebbi vállalata Japánban található. Van köztük olyan, aminek alapítása még a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. Akkor templomok építésével foglalkoztak, amikor háború volt, átálltak koporsógyártásra, majd amikor konjuktúra volt, akkor újra visszaálltak. Ma pedig már nem is templomokat, hanem hétköznapi lakásokat építenek. Ebből is jól látszik, hogy az innováció mindig a fejlődés kulcsa, és ez a válságokra is igaz.

Bárki lehet a válság nagy nyertese

Berta Gergő szót ejtett arról is, statisztikák szerint krízisben a cégek 52 százaléka fél éven belül, 78 százalékuk pedig két éven belül csökkenti a marketingköltségeit, holott ezt nem indokolná semmi.

„A cégvezetők önmagukat kényszeríti bele ebbe azzal, hogy nem mennek szembe a piaccal és fejlesztenek inkább helyette. Sokan az innovációra milliós beruházásként gondolnak, holott ennek ma már vannak nagyon költséghatékony módjai is. A Facebook és a Google hirdetések kifejezetten jó eszközök lehetnek, hiszen nagyon pontosan mérhetők, a vásárlók elérése ezeken a felületeken a legegyszerűbb” – hívta fel rá a figyelmet.

A Maximum Business tulajdonosa azt javasolja a cégeknek, tartsák fenn eddigi költségeiket, vagy ha most terveztek nagyobb marketingkiadást, semmi ne tántorítsa el őket.

„Mire mindenkit utolér a válság, már 2024-et is írhatunk. Ezt az átmeneti időszakot pedig használhatjuk a növekedés ugródeszkájaként is, miközben mások lejtmenetbe kapcsolnak. Egyértelmű, hogy lesznek hatalmas nyertesei az elkövetkező időszaknak. Ehhez direkt mérések alapján beállított hirdetések kellenek, mi is ezért dolgozunk minden ügyfélnél teljesen transzparens, rövid távon tervezhető hirdetési bevétel növekedésekkel, mindezt garanciával” – zárta gondolatait.


Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét
2026. 09. 01. 05:00
Megosztás:

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás:

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás: