Még mindig drámaian alacsony a régi építésű szigetelt házak aránya

Köszönőviszonyban sincsenek egymással a felújítandó és a felújított házak árai, ennek ellenére kevesen korszerűsítenek, pedig a felújított, szigetelt családi házak 15 helyett átlagosan 29 százalékkal drágultak az elmúlt egy évben. Ez az arány egy fővárosi, agglomerációs, vagy éppen egy jobb Balaton környéki, 1960 és 1990 között épült, 100-150 négyzetméter körüli ház esetén mintegy 7-9 milliós árnövekedést jelentetett. Eközben egy hasonló korú és méretű, nem szigetelt használt családi ház csak 2-3 millió forinttal értékelődött fel – derül ki az Otthontérkép Csoport és Knauf Insulation friss felméréséből*.

Még mindig drámaian alacsony a régi építésű szigetelt házak aránya

Kétszer többet drágult, ami felújított, szigetelt

A friss, 2021 szeptemberében készített adatelemzés szerint a kétablakos, egy vagy kétszintes, a hatvanas, hetvenes, illetve nyolcvanas években épült, eladó házak háromnegyede(!) szigetelés nélküli, a szigetelt otthonok aránya csigalassúsággal növekszik a kínálaton belül.

Az Otthontérkép Csoport és Knauf Insulation közös kutatása ezúttal kifejezetten az úgynevezett zömmel kétablakos „kádár-kockákat”, illetve ezek továbbgondolt, jellemzően a hetvenes évek közepétől felhúzott, kétszintes változatait vizsgálta meg az egész országban. A vizsgálatban a 60 és 200 négyzetméter közti alapterületű családi házak szerepeltek, ugyanis az extrémen kicsi és túl nagy ingatlanok jelentősen torzítják a négyzetméterárakat.

Háromnegyedük szigeteletlen

Már az első adatok is döbbenetes lemaradást mutatnak az európai (pl. osztrák, német) átlaghoz képest, hiszen a széles, egész országra kiterjedő kínálatban mindössze a házak 27 százaléka rendelkezett szigeteléssel. Ez az arány egy évvel ezelőtt 25 százalék volt, azaz egy év alatt mindössze 2 százalékot emelkedett a szigetelt házak aránya. Viszont a felújított házak ára a 2020-es pandémiát követő őszi árakhoz képest 2021 szeptemberére 29 százalékkal lett drágább országszerte.

Ez a főváros jobb kerületeiben és a Balaton-part közelében, a sztártelepüléseken jellemző 40-50 millió, sőt inkább 60-80 millió forinttól felfelé induló házárakat alapul véve átlagosan 7-9 milliós ártöbbletet jelenthet a felújított, szigetelt házak javára. Ám egy budai, vagy zuglói, 1980-1990 között épült, szépen karbantartott, nemrég felújított, korszerűsített, szigetelt ház akár 30-40** millió forinttal is többet érhet a piacon, mint a nagyon hasonló adottságú, de korszerűsítésre szoruló társa.

Napokon belül érkezik a zöldhitel

A legkorszerűbb elektromos fűtéssel (fali fűtőpanelek, fűtő klímák, illetve hőszivattyúk) felszerelt, általában újszerű, felújított, többnyire szigetelt házak árnövekedése nagyon magas: 38 százalékos volt. Október 4-től érhető el a zöld csok, az energiatakarékos új otthon építéséhez és vásárlásához biztosított ingyen hitel klímavédelmi, energiahatékonysági célokat is szolgáló kedvezmény, amely a csokra jogosult családokat ösztönzi korszerű ingatlanok választására. Ez az új támogatási forma nagyot lendíthet a már felújított, hőszigetelt ingatlanok árán.

„Aki a komfort, a kényelem növelése, illetve a rezsi látványos csökkentése miatt korszerűsít, szigetel, az könnyen megduplázhatja, vagy akár meg is háromszorozhatja a beruházásának értékét az ingatlan értéknövekedése révén” – fejti ki Ballagó Antal, az Otthontérkép Csoport értékesítési vezetője.

„Megéri felújítani, szigetelni otthonunkat eladás előtt, mert annak értéke minden esetben növekedni fog, a befektetésünk többszörösen megtérül, mivel a jól kivitelezett szigetelés akár 60 százalékkal is csökkentheti a fűtésköltséget” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Attól, hogy drágább még nem kel el lassabban

Annak ellenére, hogy a hőszigetelt otthonokat drágábban kínálják eladásra tulajdonosaik, az árkülönbség és a magasabb ár nem jár az eladási idő növekedésével. Korábban hosszú évekig, évtizedekig igaz volt az a mondás, hogy az ember nem kapja vissza az egy-egy otthonba befektetett felújítás költségét. Mára ez az állítás már nem állja meg a helyét. Érdemes tehát a korszerűsítést, szigetelést akár beköltözés, akár értékesítés előtt megcsináltatni, valamint kihasználni az akár 3 millió forintos állami támogatást, az olcsó hiteleket.

Sereghajtók vagyunk a régióban

Családi házaink hőszigetelés tekintetében egyébként regionális összehasonlításban sem állunk jól. Miközben a magyar családi házak 25-27 százaléka szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80 százaléka, az 5 millió lengyel ház 59 százaléka, a 800 ezer szlovák családi otthon 35 százaléka, az 1,5 millió cseh ház 25 százaléka kapott a hideggel és a meleggel szembeni védelmet.


Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás:

Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 21. 20:00
Megosztás:

Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás: