Még nem érték el a pandémia előtti mértéket tavaly a globálisan beszedett szerzői jogdíjak

Globálisan 5,3 százalékkal, 9,6 milliárd euróra növekedtek 2021-ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak, de még nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd euró fölötti szintet.

Még nem érték el a pandémia előtti mértéket tavaly a globálisan beszedett szerzői jogdíjak

A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC frissen közzétett jelentése szerint a növekedés elsősorban a digitális szolgáltatásoknak köszönhető, amelyek világszerte immár az összes jogdíj harmadát adják, megközelítve a rádiós-televíziós jogdíjak szintjét. Az élő- és háttérzenei jogdíjak ezzel ellentétben stagnáltak tavaly az elhúzódó pandémiás hatások miatt - közölte csütörtökön a magyarországi jogkezelő, az Artisjus zeneipari szakmai blogján, a Dalszerzőn.

Magyarországon az Artisjus dalszerzőknek beszedett jogdíjai a globális átlagnál kétszer nagyobb mértékben, 12 százalékkal nőttek. Ez a zenei jogdíjak kelet- és közép-európai régiós átlagához (+2,8 százalék) képest különösen nagy bővülés.

Ebben a régióban az európai átlagnál lassabb a felépülés a pandémia okozta sokkból: a digitális jogdíjak nagy növekedést mutattak, ám alacsony bázisról kiindulva. Az Artisjus által beszedett online jogdíjak 2021-re 188 százalékos növekedéssel átlépték az 1 milliárd forintos határt, így már az összes dalszerzői jogdíj 10 százalékát tették ki.

A CISAC jelentése rámutat: a digitális szektor minden növekedés ellenére sem képes méltányos fizetséget nyújtani az alkotóknak. A strukturális problémák orvosolása mellett az adatok pontosságán is javítani kell, amihez a zeneipar különböző szereplőinek összefogására van szükség, és a szerzők részéről is fontos a tudatosság - áll az összegzésben.

A 119 ország jogkezelőit összefogó, több mint 4 millió alkotót képviselő CISAC éves jelentése emlékeztet arra, hogy 2020-ban a pandémia miatt 9,9 százalékos volt a visszaesés, tehát a korábbi szintre 2021-ben sem emelkedtek vissza a beszedett jogdíjak. A 2019-es rekordévben a jogdíjak globális összege meghaladta a 10 milliárd eurót; 2020-ban 9 milliárdra esett vissza, 2021-ben pedig 9,6 milliárd euró volt.

A pandémia hatására a jogdíjbevételek három legfőbb forrása közül az élő- és háttérzenei jogdíj csak stagnált. 2020-ban ez zuhant a legnagyobb mértékben, 45,2 százalékkal. 2021-ben az év elején sokak által várt fellendülés elmaradt; ennek az oka az, hogy számos korlátozás tovább élt, és még a le nem mondott rendezvényekre is csak óvatosan tért vissza a közönség.

Idén a jegyeladások eddig minden korábbi rekordot megdöntöttek, de az élőzenei szektor számos problémával küzd a munkaerőhiánytól az infláció miatt lemondott turnékig, így a szakértők 2023-2024-re várják azt, hogy az innen származó jogdíjak visszatérnek a 2019-es szintre. A háttérzene révén a turizmus is fontos, áttételes forrása a jogdíjaknak; a legtöbben itt is inkább jövőre várják a szektor teljes felépülését.

A növekedés így elsősorban a digitális jogdíjak 28 százalékos emelkedésének köszönhető. Ez még nagyobb mértékű, mint a 2020-as növekedés volt; a 2019-es állapothoz képest pedig majdnem másfélszeres volt a digitális jogdíjak globális összege: 3,1 milliárd euró. (Kelet- és Közép-Európa: +52 százalék, Magyarország: +188 százalék)

A legnagyobb mértékű jogdíjat továbbra is a rádiós és televíziós felhasználások után szedik be a közös jogkezelők, noha itt évek óta a főösszeg lassú csökkenése látható. Magyarországon a televíziós és kábeltévés zenei jogdíjak területén 17 százalékos növekedés történt, a hazai kábeles és műsorszolgáltatói piac bővülésével és egyes elmaradt vagy vitás összegek éven túli beszedésével.

A jogdíjak megoszlása a különféle források között az utóbbi években szintén nagy változáson ment át. Mint a CISAC felidézi, 2017-ben az élő- és háttérzene a teljes összeg 29,5 százalékáért felelt, míg ez 2021-ben 16,5 százalék volt. Közben a digitális jogdíjak részesedése 13,6-ról 32,6 százalékra emelkedett, de ez még mindig elmarad a rádiós és televíziós jogdíjaktól (38 százalék).

Mint a jelentés kiemeli, az audio stream szolgáltatók jó ideje nem emeltek árat, miközben jelentősen több zenét és jobb szolgáltatást kínálnak a felhasználóknak. Komoly gond az is, hogy a szerzők a stream jogdíjakból jóval kisebb részesedéshez jutnak, mint a hangfelvétel-kiadók és a szolgáltatók.

A CISAC vezetői emellett a metaadatok szerepére hívják fel a figyelmet. A zeneműveket különféle szempontból (szerzemény, hangfelvétel; szerzők, előadók, közreműködők) azonosító adatok hiányos volta miatt akár százmillió eurós nagyságrendben nem jutnak el a jogdíjak azokhoz, akiket megilletnének. Ezen a területen számos előrelépés történt, de széles iparági összefogásra van ahhoz szükség, és maguknak az alkotóknak is tudatosabbnak kell lenniük ezen a téren, amiben a közös jogkezelők információs kampányokkal segítenek - mutatnak rá.

A közös jogkezelők által képviselt öt nagy repertoár közül egyedül a zene tudott növekedni 2021-ben, 7,2 százalékkal. A zenei jogdíjak teljes összege 8,5 milliárd euró, vagyis az összes jogdíj 88,5 százaléka. Az audiovizuális, irodalmi, vizuális művészeti és drámai repertoár mindegyikében csökkentek a jogdíjak, bár a lezárásoknak kitett drámát leszámítva kisebb, 1-3 százalékos mértékben - összegez a CISAC jelentése.


Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás: