Megállapodás született a globális minimumadóról az EU-ban - Mit jelent ez a hazai cégekre nézve?

Az Európai Unió tagállamainak sikerült egyhangú megállapodásra jutniuk a 2022. december 12-i nagyköveti ülésen a globális minimumadóról, melynek eredményeként az EU-ban működő multinacionális cégek számára új időszámítás kezdődik.

Megállapodás született a globális minimumadóról az EU-ban - Mit jelent ez a hazai cégekre nézve?

Magyarország számára az egyezség több szempontból is érdekes, mivel egyszerre érinti az országban működő külföldi multinacionális vállalatokat és a legnagyobb magyar központú cégeket is. Ezenfelül a magyar törvényhozást is lépéskényszerbe hozza azzal, hogy a helyi adószabályokat a megváltozott körülményekhez kell igazítani. A PwC Magyarország adószakértői összefoglalták, miként hat a megállapodás a magyar társaságokra, illetve az adórendszerre.

Hosszú út vezetett az irányelv elfogadásáig

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) tavaly összesen 137 ország állapodott meg arról, hogy egységesen bevezetik a globális minimumadót és már 2023-tól alkalmazzák is azt.

Az Európai Unió Bizottsága elsők között reagált erre a megállapodásra és előterjesztette a saját irányelv-tervezetét az EU Tanács számára.

Az irányelv elfogadásához szükséges egyhangú döntésre azonban eddig nem került sor, mert először Lengyelország, utána pedig Magyarország vonta meg támogatását.

A mostani megállapodás eredményeként az Európai Unió valamennyi tagállama vállalta, hogy – az eredeti tervekhez képest egy év csúszással – 2023. év végéig átülteti az irányelvben foglalt globális minimumadóra vonatkozó szabályokat, amelyek legfőbb elemeit már 2024-től alkalmazni is kell.

Érintett cégek

Az elfogadott irányelv minden olyan vállalatcsoportra kiterjed a világon, amelyiknek cégcsoport szinten legalább 750 millió euró bevétele van és akár egyetlen tagja is az Európai Unió területén működik.

Ez elsősorban azokat a magyar központú cégeket érinti, amelyek csoport szinten elérik a 750 millió eurós bevételi határt. Esetükben még arra sincs szükség, hogy külföldi leányvállalatuk legyen, önmagában a bevételi határ elérése miatt a szabály hatálya alá kerülnek.

A belföldi cégcsoportok esetében az EU-s irányelv 5 évig nem eredményez többlet adófizetést, viszont a minimumadóval felmerülő adminisztrációs teendők őket is érinthetik.

A szabály továbbá kiterjed azokra a multinacionális cégcsoportokat is, amelyeknek Magyarországon van legalább egyetlen leányvállalatuk. Ez az EU központú cégcsoportokon túl érinti valamennyi Európán kívüli cég magyar leányvállalatát is.

A globális minimumadó működése

Az irányelv országonként 15%-os globális minimumadószintet ír elő az OECD javaslatával egyezően. A 15% nem nominális, hanem kedvezmények és speciális módosítások után kalkulált effektív mérték, ezért a megfeleléshez nem elegendő, ha egy országban a nominális adókulcs eléri vagy meghaladja ezt a szintet.

„A szabályok nem köteleznek egyetlen tagállamot sem arra, hogy általánosan emeljék meg a társaságiadó-szintjüket.

Ugyanakkor biztosítják azt, hogy az elvárt és ténylegesen megfizetett adó közötti különbözetet mindenképpen beszedjék vagy a cégcsoport központjának országában, vagy ha ott a minimumadó szabályait nem alkalmazzák, akkor bármely más, a szabályokat alkalmazó olyan országban, ahol a vállalatcsoport tevékenykedik” – mondja Czoboly Gergely, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezető menedzsere.

Különleges helyzetben lehetnek tehát az EU-n kívüli központtal rendelkező cégcsoportok. Esetükben, ha bármely külföldi társaságuk adószintje kevesebb 15%-nál, akkor elképzelhető, hogy éppen a magyar leányvállalattól kell majd beszedni a különbözeti adót a minimumadó szintjéig.

Ilyen módon elképzelhető, hogy a magyar társaságoknak olyan országok adószintjét kell majd vizsgálniuk, ahol a csoportnak az anyavállalata, vagy éppen másik leányvállalata található. A várakozások szerint ez az adóbeszedési mechanizmus azonban majd csak 2025-től lesz alkalmazandó.

Mivel a minimumadó-szintet minden országban külön-külön kell vizsgálni, ezért azok a cégcsoportok is többlet adófizetéssel szembesülhetnek, amelyek globális adóterhelése eléri vagy meghaladja a 15%-ot.

Kihívások a magyar társaságok számára

A globális minimumadónak két fontos hatása is van az érintett cégcsoportok számára. Egyrészről többlet adófizetési kötelezettséget generálhat, ráadásul mivel a globális minimumadó kalkulációja nagyon eltér bármelyik állam társaságiadó-szabályaitól, nem várt esetben is okozhat többlet adófizetést.

E mellett a globális minimumadó számos adminisztrációs kötelezettséget is keletkeztet a cégeknek. Ennek oka, hogy az adó kiszámításához olyan adatokra is szükség van, amit jelenleg a cégek nem is gyűjtenek, ezért önmagában az adó kalkulációja és a kapcsolódó bevallás elkészítése is kihívást jelenthet.

Miként változhat a magyar adórendszer?

A mostani megállapodás egyrészről előírja Magyarország számára, hogy egy komplex adószabályozást átültessen a magyar jogrendbe 2023. év végéig, illetve az adóhatóságot is felkészítse annak alkalmazására már 2024-től.

Másrészről pedig az eddigi magyar adópolitika fenntartása esetén szükség lehet olyan alapvető adóintézkedések reformjára is, mint a fejlesztési adókedvezmény vagy az utóbbi időben széles körben alkalmazott szektorális különadók. Ezek egy része technikailag bonyolult, más része viszont komolyabb, kedvezőtlen költségvetési következményekkel is járhat.

„Elképzelhető forgatókönyvnek az tűnik, hogy a magyar társaságiadó-szabályozás kétszintűvé válik. A jelenlegi szabályozás megmaradhat a kisebb cégcsoportok számára, és ezzel egyidejűleg jelentkezhet egy párhuzamos adószabályozás a multinacionális cégcsoportokra nézve, a globális minimumadó szabályrendszerének megfelelően” – vélekedik Juhász Gergely, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.


Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás:

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás: