Megduplázódott a bőrrákos esetek száma Magyarországon

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.

Megduplázódott a bőrrákos esetek száma Magyarországon

Wikonkál Norbert, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt. Online kampányt folytatnak és fesztiválokon is jelen vannak, ahol a tanácsadás mellett bőrfelszínvizsgálatot is végeznek. A Sziget Fesztiválon például hatszáz szűrés során hat esetet találtak - emelte ki Wikonkál Norbert.

Elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében - tette hozzá.

A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű - hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.

Gyulai Rolland, professzor a Magyar Dermatológiai Társulat korábbi elnöke ismertette "A melanóma hazai morbiditási és mortalitási helyzete a XXI. század első két évtizedében" című vizsgálat eredményeit. Közölte, hogy húsz év alatt megduplázódott a nem melanoma típusú bőrdaganatok száma. Évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak.

A professzor beszámolt arról hogy a 2011 és 2019 közötti 23 ezer melanomás beteg átlagéletkora 60 év volt, az ötéves túlélés esélye 75 százalék - a nőbetegeknél 80, férfiaknál 70 százalék. A 2011-12 és 2017-19 éveket összehasonlítva több mint három százalékkal nőtt a túlélési esély. Ebben szerinte szerepet játszanak a figyelemfelhívő kampányoknak köszönhető kori felismerés, illetve az új, hatékonyabb gyógyszerek.

A túlélési esélyek nagyjából megegyeznek a többi közép-európai országgal - hangsúlyozta Gyulai Rolland.

Figyelmeztetett, hogy a nagyon világos bőrtípusúak számára már kisebb UV-sugárzás is veszélyes, és szoláriumban is kaphat valaki nagy terhelést. Bármilyen bőrelváltozásnál ajánlott orvoshoz fordulni, ami nem múlik el pár nap alatt, hanem növekszik - tette hozzá.

Baltás Eszter, a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja a ritka melanomafajtákról beszélt, amelyeknek hátterében jellemzően genetikai okok vannak; nyálkahártyákon, tenyéren, talpon, vagy akár köröm alatt is előfordulhatnak. Ismertségük alacsony, ezért gyakran későn, évek múlva fordulnak velük orvoshoz, és ilyenkor a betegek felénél már áttétek alakulnak ki - fejtette ki a szakember.

Némethné Kulisics Adél, a Stop Melanoma Alapítvány alapító-elnöke a szervezet diákoknak szóló, Fekete pont elnevezésű kampányát mutatta be, amelynek keretében ismeretterjesztő előadást és személyes beszámolókat tartanak, levetítik az Apajegy című filmet és beszélgetnek a fiatalokkal. Az alapítvány várja az általános- és középiskolák jelentkezését.

A Magyar Dermatológiai Társulat közleményében kiemeli: a modern terápiáknak köszönhetően jelentősen csökkent a halálozások aránya a melanoma miatt, de a későn felfedezett betegség még mindig évi 300-400 áldozatot követel.

A korai felismeréssel a statisztikai adatok szerint 98,3 százalékos az ötéves túlélés valószínűsége, míg ez az arány az első nyirokcsomóáttét megjelenése esetén 62,4 százalékra csökken, ha pedig a melanoma távoli, szervi áttétet is ad, az 5 éves túlélési arány 16 százalékra zuhan, az elmúlt években megjelent korszerű terápiás megoldások ellenére is.

A szervezet tavaly elindított felvilágosító weboldala, a skindex.hu idén tovább bővült - közölték.

Legfontosabb fényvédelmi tanácsaik között szerepel, hogy 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon közvetlen napsütésben, vagy viseljen arcot árnyékoló kalapot vagy sapkát, teljes testet takaró, jól szellőző ruházatot. Mindenki használjon a bőrtípusának megfelelő, magas faktorszámú fényvédő készítményt és UV-szűrős napszemüveget. A szoláriumban már egyetlen alkalom is növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát - figyelmeztetnek.


S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás: