Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet. A Netrisk adatai szerint a vihart megelőző napon 109 százalékkal, a vihar napján pedig 131 százalékkal kötöttek több szerződést, mint egy átlagos nyári napon. A szélsőséges időjárás nemcsak az otthonokban és az autókban, hanem az utazási tervekben is jelentős károkat okozott, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is látványosan megemelte. A Netrisk szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, azonban a biztosítások akkor nyújtanak valódi védelmet, ha nem utólag, hanem előre, tudatosan készülünk fel.

Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Rárúgta Magyarországra az ajtót a viharszezon, hétfőn rendkívül erős, a Balaton környékén például közel 130 kilométer per órás szél kísérte a vihart óriási károkat okozva a különböző vagyontárgyakban, egyebek mellett lakóingatlanokban, kereskedelmi épületekben, valamint autókban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint kedden reggel hajnali 4 óriáig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat. 

Több mint 100 százalékos növekedés

„Az elmúlt évekhez hasonlóan a vihar érkezése és pusztítása miatt megugrott a lakásbiztosítási kedv is. A hétfői rendkívüli viharok után a Netrisknél több mint kétszer annyi lakásbiztosítást kötöttek a magyarok, mint egy átlagos nyári napon. A vihart megelőző napon, vasárnap 109 százalékkal, a vihar napján, hétfőn pedig 131 százalékkal ugrott meg a szerződéskötések száma az egy évvel korábbihoz képest.  A hirtelen jött időjárási szélsőségek nemcsak lakóingatlanokban és autókban okoztak kárt, de a repülőjáratokat is késések és törlések érintettek, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is fokozta. Ugyanis egy megfelelő utasbiztosítás nemcsak az egészségügyi kockázatokra, hanem az elmaradt utak, késések és poggyászkárok esetén is védelmet ad” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

A Netrisknél júniusban megkötött lakásbiztosítások éves átlagdíja mintegy 36 ezer forint volt, ami eltörpül a több százezer forintos, akár milliós károkhoz képest, amiket egy-egy vihar okozhat. A Netrisk adatai szerint 2025 júniusában a lakóépületekre megkötött lakásbiztosítások átlagdíja közel 28 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 26 ezer forinttal. Az ingóságokra kötött lakásbiztosításoknál idén júniusban az átlagdíj több mint 9 ezer forint volt, míg egy évvel korábban ez az összeg közel 8 ezer forintra rúgott.

A hétfői viharok azért is rendkívüliek, mert ezúttal légiközlekedést is érintették. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egyik kifutópályát átmenetileg le kellett zárni hétfőn, amire ritkán van példa. Ezen keresztül az utasbiztosítások is előtérbe kerültek, amelyek a járatok késése vagy törlése miatt védelmet nyújtanak. 

Évtizedes csúcs után

„A leggyakoribb viharkárok közé tartoznak a viharos szél, a beázások, a jégverés miatti sérülések, valamint a villámcsapások okozta károk – ezek száma 2023-ban már meghaladta a vezető káreseménynek számító csőtörésekét. 2022 a nagy aszály éve volt, 2023 a nagy viharoké, amely évtizedes csúcsot döntött 110 ezer bejelentéssel és 13 milliárd forint kárkifizetéssel” – tette hozzá Besnyő Márton. 

A szakértő szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, de nem szabad megvárni a bajt. A lakás-, gépjármű- és utasbiztosítások is akkor a leghatékonyabbak, ha előre gondoskodunk róluk. A klímaváltozás miatt is lényeges a felkészülés, mert könnyen lehet, hogy a jövőben hasonlóan durva viharok csapnak le az országra. 

Mire kell figyelni? 

A Netrisk összeállítása szerint a lakásbiztosítási szerződések pontosan tartalmazzák az ingatlan aktuális értékét, valamint a kiegészítő fedezeteket (például teraszon, kertben elhelyezett vagyontárgyakra, drágább grillező vagy sütőkre, kerti bútorokra, napelemekre). Társasházi lakások esetén különösen ajánlott az egyedi lakásbiztosítás, mivel a közös társasházi biztosítás sok esetben nem téríti a lakásokban keletkezett károkat. A viharok során számos autót ért jégverés vagy kidőlt fa okozta sérülés. Az ilyen károk térítésére a cascobiztosítás nyújthat megoldást, azonban sokan nem rendelkeznek megfelelő fedezettel. A Netrisk tapasztalatai szerint ilyenkor megnő az érdeklődés a casco- és kiegészítő biztosítások iránt is, hiszen egy hirtelen jégeső akár milliós javítási költséggel járhat. 


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: