Megérkeztek a Művészetek Völgye színházi programjai

2026 július 24. és augusztus 2. között immár 35. alkalommal válik Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a magyar kulturális élet központjává, a Művészetek Völgye ismét különleges programokkal tölti meg a Balaton-felvidék szívét.

Megérkeztek a Művészetek Völgye színházi programjai

A fesztivál már számos fellépőt ismertetett: idén színpadra lép a svéd énekes-dalszerző, José González, és a jubileumi kiadásra visszatér az egyik legkülönlegesebb helyszín, a Klastrom is, ahol egyedi műsorok, illetve állandó fényfestés színesíti a 10 napot.

A magyar zenei élet legismertebb nevei egyedi környezetben lesznek láthatók a jubileum alkalmából. A Völgy Szimfonik 35., valamint a FolkKArcok- Hagyományok Háza 25 - Völgy 35 nagykoncert- Szalonna és Bandája és vendégei is csak egyetlen alkalommal kerül színpadra ezen a nyáron.

Az egyedi műsorok sora természetesen nem ér itt véget. A színház, ahogy mindig az idei évben is kiemelt szerepet kap az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Évről-évre óriási érdeklődés mellett fut a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadása, idén Göttinger Pál Anyós nyelv ősbemutatója a taliándörögdi Színház Színpadon lesz látható.
Az olasz Factory Compagnia Transadriatica az idő múlásáról mesél Paloma című darabjában, Márfi Márk három anyátlan férfit állít színpadra a Tovább díszletei között, valamint Durica Katarina Mennyit adtál érte? című regényének színpadi adaptációját is láthatják itt a nézők.

A Színház Színpad intimebb verziója, a Színház Színpad Templom is várja a legelszántabb érdeklődőket. Az 50 fő befogadására alkalmas térben testközelből átélhetők olyan produkciók, mint a Független Színművészek Társulata által színpadra állított 3 és fél nővér.

A Helytelenek Társulat A kopasz énekesnőt hozza el Taliándörögdre, míg Jó embert keresünk felkiáltással érkezik a Panker Produkció és a Vox Ignis Kamarakórus műsora. Társul a Delta Produkció is, a Dumaszínházzal közösen a Gyalulj Gyulával kerül itt színpadra, illetve Klitsie Szabad Boglárka, Légrádi Gergely, valamint Kisfaludy Zsófia és Hűvösvölgyi Ildikó is ezen a meghitt hangulatú helyszínen kap helyet.

Aki Kapolcs főterén jár, annak mindennapjait színes kavalkád teszi teljessé. A tavalyi év után ismét a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, a Visa a fesztivál főtámogatója, programjaik a Főtér helyszínen lesznek látogathatóak.
Beljebb merészkedve a szabad ég alól, a MűvészVölgy Kúria emeletén különleges filmélmény várja a Völgyezőket, Virág Marcell Leon To Shine Again című díjnyertes rövidfilmje, valamint a már Völgy-rezidensnek számító HOBO életrajzi filmje, az Úton lenni boldogság is itt kerül vászonra.

Kapolcs Művészetek Völgye 2026 színházi előadások programja

A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól a Pajta Mozgó programkínálata. A Kedvenc mesém! sorozatban az Egyszülős Központ olyan mesélőket hívott meg többek között mint Oláh Heléna, Grecsó Krisztián, Geszti Péter, Beck Zaza, Ferenczi György vagy épp Bornai Tibor.

Itt láthatóak a SzíDoSz (Színházi Dolgozók Szakszervezete) Művészbüfé programjai is, ahol művészek, színészek és intézményvezetők járják körül  a színházi világ és a közélet aktuális témáit, valamint a Gólem Színház is idehozza Borgula András Katonadolog című önálló estjét. Durica Katarina neve itt is előkerül, a szerző a híres tájfutó Monspart Sarolta életét is a látogatók elé tárja Péterfy Bori szereplésével. A Monspart-ház a darabon túl az alkotókkal folytatható beszélgetéssel is közelebb hozza az élményt minden érdeklődőhöz.

2026-ban ismét Kapolcsra vándorol a II. kerület a fővárosból, akik számos színházi előadást is magukkal hoznak. A Jurányi a Budapesti Színészképző vizsgaelőadásaival, a Dante több produkcióval, míg Földes Eszter a Láthatatlan játék című darabbal érkezik, de A Kilépő címmel improvizációs színház is beköltözik a Margit-negyed nyári lakhelyére.
Aki nem éri be ennyi improvizációval, annak a Momentán udvarában 10 napon keresztül garantált a jókedv és a jobbnál-jobb előadások, olyan nevekkel, mint Csányi Sándor, Schoblocher Barbara vagy épp Palya Bea. A legkisebbenek pedig Kapolcson még a Mókuskert Udvar pagonya is tartogat némi bábos mesefoglalkozást.

A nagyszínpadi produkciók kedvelői sem maradnak felejthetetlen élmények nélkül, Vigántpetend legnagyobb színpadán, a Cirque du Tókertben olyan előadások lesznek láthatók, mint a FrenÁk Társulat Fragmentok című szólóestje, a Duda Éva Társulat Summer Breeze egyvelege, a Magyar Állami Operaház produkciója, Gaetano Donizetti A csengő című műve, valamint a Same by Ylzé, amely a cirkuszművészet és a kortárs tánc határán mozog. Annak is érdemes idelátogatni, aki színházzal szeretné a napot indítani, bábszínházi produkciókat a PuppArt és a Kámfor Bábszínház jóvoltából, bohóc műsort vagy épp interaktív előadást a Nemzeti Táncszínház és a Pataky Klári Társulat tolmácsolásában is fogyaszthat a kávé mellé. 

Ezeken túl a korábban bejelentett fellépők is ott szerepelnek a felhozatalban, ahogy rengeteg további élmény is ott lapul már a Művészetek Völgye honlapján ITT.

A három, öt és tíznapos bérletek elérhetőek a Művészetek Völgye oldalán, így már mindenki készülhet a nyárra, azon belül is az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára, hiszen július 24. és augusztus 2. között mindenkit vár a 35. Művészetek Völgye!


Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás:

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 19. 05:00
Megosztás:

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli államfőre lenne szükség

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli köztársasági elnökre lenne szükség.
2026. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Megjelent a Magyar Közlönyben a 17. alaptörvény-módosítás

Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
2026. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Te is 40 fokon mosod a ruhákat? Akkor jó nagy hülyeséget csinálsz!

Sokan gondolkodás nélkül a 40 fokos programot választják minden mosásnál. Úgy vélik, ez az arany középút: elég meleg ahhoz, hogy tiszták legyenek a ruhák, de még nem olyan forró, hogy károsítsa az anyagokat. A valóság ennél jóval árnyaltabb.
2026. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíj korhatár így alakul a jövőben

Nyugdíjkorhatár és szolgálati idő: így határozza meg a törvény, ki mikor vonulhat nyugdíjba.
2026. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Íme, megvan ki jön Sulyok Tamás távozása után

Sulyok Tamás pár perce aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - ismertette Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán, miután Sulyok Tamás bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény 17. módosítását.
2026. 07. 19. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 18. 23:00
Megosztás: