Megjelent magyarul a holland kerékpáros stratégia

Magyarul is megjelent a Holland Kerékpáros Nagykövetség elnevezésű civil hálózat A holland kerékpározás jövőképe címmel összeállított kerékpáros stratégiája, amelyet az aktív Magyarországért felelős államtitkárság minden magyar város polgármesteréhez eljuttat majd.

Megjelent magyarul a holland kerékpáros stratégia

Hollandia a világ első számú kerékpáros nemzete, ahol egy lakosra átlagosan 1,3 kerékpár jut - mondta el a kiadvány szerdai budapesti bemutatóján a Holland Királyság magyarországi nagykövete. Désirée Bonis kiemelte, hogy hazájában rövid távok megtételére jelentősen többen választják a kerékpárt, mint az autót, amit segítenek a kerékpárosbarát beruházások és várostervezési szemlélet is.

Hollandia Magyarországon is régóta támogatja az olyan kerékpáros kezdeményezéseket, mit a Critical Mass vagy az I Bike Budapest felvonulások, együttműködik a Budapesti Közlekedési Központtal, a Magyarországi Kerékpárosklubbal és számos kerékpáros civil szervezettel, jövőre pedig a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében is népszerűsíti majd a biciklis közlekedést - tette hozzá.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy Nyugat-Európa számos országában a hetvenes években szembesültek a motorizációs robbanás árnyoldalaival, például az állandó közlekedési dugókkal és parkolási nehézségekkel.

Ezekben az országokban, így Hollandiában is ekkor elindult egy "kerékpáros fordulat", azóta pedig a holland, svéd és dán városok infrastruktúrája teljesen átalakult. Hollandiában ma már úgy tervezik a városokat, hogy a lakóházak előtt ne lehessen parkolni, 5 kilométernél rövidebb utakra pedig már kínosnak számít autóba ülni - emelte ki.

Az államtitkárság ezért kezdett hollandiai tanulmányutakat szervezni magyar városok vezetői és főépítészei számára a kerékpárosbarát fejlesztések tapasztalatainak megismerésére - közölte az államtitkár, hozzátéve: az egyik tanulmányút során született az ötlet a most megjelent kerékpáros stratégia lefordítására is.

Révész Máriusz elmondása szerint a kiadvány egész érvkészletet nyújt a kerékpárosbarát közlekedés mellett: kisebbek lesznek a dugók, élhetőbbek a városok, tisztább a levegő, egészségesebbek a közlekedők, ráadásul a kerékpározás kevesebbe is kerül.

Nem véletlen, hogy Hollandiában is a hetvenes évek olajválsága idején kezdődött a kerékpáros fordulat. "Kicsit sorsszerű, hogy ma reggel szembesültünk vele: 700 forint lett a benzin ára" - jegyezte meg, hangsúlyozva azonban: az olajársokkra is választ jelent a kerékpáros stratégia.

Révész Máriusz közölte, hogy a most megjelent kiadványt még szerdán eljuttatják online formában minden magyarországi város polgármesterének, arra kérve őket, hogy azt a képviselőtestületekkel is osszák meg. Mint felidézte, az aktív Magyarországért felelős államtitkárság, előtte pedig az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság az infrastrukturális fejlesztések mellett számos kerékpárosbarát programot is indított, illetve támogatott. Ilyenek az e-bike-ok, illetve az e-cargo biciklik vásárlását ösztönző programok, de immár azt is támogatja az állam, ha a cégek kerékpárt, illetve azokhoz szervizelést biztosítanak a munkavállalóiknak.

"Noha az ellenzék azt mondja, folyamatosan romlik az életszínvonal, mégis szembesülünk azzal, hogy egymillióval több autó fut ma Magyarországon, mint 2010-ben" - emlékeztetett az államtitkár, aki szerint azonban egy jó kerékpáros stratégia képes csökkenteni a közlekedési dugók számát.

Magyarország két nappal ezelőtt írta alá az Európai Kerékpáros Nyilatkozatot, amely egy átfogó uniós kerékpáros stratégia kidolgozására kéri az Európai Bizottságot, és éppen szerdán indul a magyar kerékpáros stratégia közigazgatási egyeztetése is - mondta el Révész Máriusz.

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás: