Megjöttek az új lakáshitelek: kamatplafon alá mentek a bankok

Hétfőtől alkalmazzák az önkéntes kamatplafont a bankok, ami a lakáshitelek esetében azt jelenti, hogy legfeljebb 8,50 százalékos teljes hiteldíjmutatóval kínálhatják a kölcsönöket. Az átlag ügyfeleknek átlagos összegre kínált kölcsönök 8 és 8,5 százalékos THM körül sűrűsödtek össze. Van olyan bank, amelynek már az alapajánlata is hetessel kezdődik, de ilyen THM-eket jellemzően magas jövedelemre és hitelösszegre adnak a bankok - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Megjöttek az új lakáshitelek: kamatplafon alá mentek a bankok

Mától legfeljebb 8,50 százalékos THM-mel tudnak felvenni lakáshitelt az igénylők a bankok közzétett új feltételei alapján. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még múlt kedden közölte, hogy október 9-től az újonnan szerződött hiteleknél önkéntes banki kamatplafon bevezetését várja el a pénzintézetektől, ami a lakossági lakáshitelek esetében 8,5 százalékos THM-et, a vállalati forgóeszközhiteleknél pedig maximum 12 százalékos kamatszintet jelent.

A bankok zöme hétfőn reggel közzé is tette az új, kamatplafon szerinti hitelfeltételeket, amelyekben eleget tesznek a minisztérium kérésének. A kamatcsökkentések hatására a lakáshitelek THM-jei jellemzően 8 és 8,5 százalék közöttiek a bankok alapajánlataiban alacsony vagy átlagos jövedelmű ügyfeleknek. Magas jövedelemnél és hitelösszegnél azonban már 8 százalékos THM alá mennek a bankok, és olyan pénzintézet is van, amely ezt már alapból megadja.

A legkedvezőbb feltételekkel egyelőre a Gránit Bank rukkolt elő, egy százalékponttal alacsonyabb THM-et is ajánl, mint a megjelölt maximum érték. Az új hirdetményében közzétett információk szerint 7,50 százalékos hiteldíj mutatóval kínálja a lakáshitelt 10 éves kamatperiódus mellett. Az éves ügyleti kamat 7,14 százalék, ami október 9. előtt 7,69-9,04 százalék között volt, függően az igazolt jövedelemtől és a felvett hitelösszegtől. 

20 millió forint hitelösszeggel és 20 éves futamidővel számolva jelenleg 7,49 százalékos THM-mel vehetjük fel a hitelt, így a havi törlesztőrészlet 157 944 forintra jön ki, függetlenül attól, hogy mekkora jövedelmet tudunk igazolni. Ugyanez a kölcsön a kamatplafon előtti feltételek szerint 8,64 százalékos THM-mel volt elérhető 400 ezer forint jövedelem igazolása mellett, ami 171 088 forintos törlesztőrészletet jelentett. A havi törlesztőrészlet így 13 144 forinttal kevesebb, a teljes visszafizetendő összeget tekintve pedig több mint 3,1 millió forintot spórolhatnak az igénylők az új feltételekkel, mivel 41,1 millió forint helyett csak 37,9 millió forint lesz az összes költségük. A Gránit Bank a szabad felhasználású jelzáloghitel kamatát is csökkentette, bár arra nem vonatkozik a kamatplafon. A THM ennél a hiteltípusnál 9,14 százalék. 

A CIB Bank megtartotta a korábbi jövedelmi sávokat - igaz, nagy különbség nincs közöttük. Az ügyleti kamat az igazolt jövedelemtől függően 7,79 és 7,99 százalék között van, a THM pedig 8,19 és 8,41 százalék között. A legkedvezőbb feltételekért legalább 450 ezer forint havi jövedelem érkeztetését kell vállalni, így 20 millió forintot 20 éves futamidővel 166 023 forintos törlesztőrészlettel lehet felvenni. A teljes visszafizetendő összeg 39 852 120 forint. 

A THM-plafon előtt ugyanez kölcsön 9,13 százalékos THM-mel volt igényelhető, 176 870 forintos havi törlesztőrészlettel. A teljes visszafizetendő összeg 42 455 400 forint, ehhez képest az új feltételekkel 2,6 millió forinttal csökkennek egy új lakáshitel költségei.

A K&H Bank a magasabb hitelösszeg és jövedelmi sávot leszámítva 8 százalékos kamatplafont határozott meg, a THM ennél valamivel magasabb. A legkedvezőbb elérhető THM 7,70 százalék, ehhez legalább félmillió forintos nettó jövedelem és 20 millió forint feletti hitelösszegre van szükség. A havi törlesztőrészlet 20 millió forintos hitelösszeg, 5-10 éves kamatperiódus és 20 éves futamidő esetén 159 898 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 38 548 680 forint. Végig fix kamatozásnál 8 százalék a kamat, 8,3 százalék a THM, a havi törlesztőrészlet 167 288 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 40 322 280 forint. 

A K&H Bank fogyasztóbarát lakáskölcsöne legalább 600 ezer forint jövedelem igazolása mellett, 10 éves kamatperiódussal a THM-plafon előtt 8,53 százalékos THM-mel volt elérhető, 168 535 forintos törlesztőrészlettel. A teljes visszafizetendő összeg 40 621 000 forint volt, ami közel 2,1 millió forinttal magasabb, mintha az új feltételekkel vennénk fel a kölcsönt. 

Az Erste Banknál legalább 600 ezer forintos jövedelemmel lehetett felvenni a legkedvezőbb piaci lakáshiteleket. Tíz éves kamatperiódussal a 20 éves futamidejű lakáshitelért eddig 9,02 százalékos THM mellett 175 341 forint havi törlesztőt kellett fizetni, ami 42 150 600 teljes visszafizetendő összeget jelentett a futamidő végéig. Október 9-től már mintegy 13 000 forinttal kedvezőbb törlesztővel vehető fel ez a hitel: 7,84 százalékos THM mellett 161 608 forint törlesztőrészletet kell fizetni, a teljes visszafizetendő összeg pedig 38 865 807 forintra csökken. A jövedelemsávok az Erste Banknál is megmaradtak, az igazolt összegtől függően a THM 7,84-8,21 százalék között alakul.

A Raiffeisen Banknál szintén a magasabb jövedelműek vehetik fel az olcsóbb kölcsönöket, ők 8,28 százalékos THM-re számíthatnak, 167 039 forintos törlesztőrészlettel. Zöld kamatkedvezménnyel még olcsóbb lehet a hitelfelvétel, a THM 8,01 százalékra, a havi törlesztés 163 943 forintra mérsékelhető.

A THM-plafon előtt számukra 8,67 százalékos THM-mel volt elérhető a lakáshitel, és tíz éves kamatperiódus mellett havonta 171 545 forint volt a törlesztőrészlet, ami 41 170 800 forintos teljes visszafizetendő összeget jelentett húsz év alatt.

Az MBH Banknál a használt lakás vásárlására igényelt, 10 éves kamatperiódusú lakáshitel THM-je 8,56 százalékról 8,20 százalékra csökkent, így a havi törlesztőrészlet 4100 forinttal lett kevesebb, október 9-től 166 303 forint. A húsz év alatt visszafizetendő összeg pedig közel egymillió forinttal lett kedvezőbb: 40 898 640 forint helyett már 39 912 558 forintot kell visszafizetni a futamidő alatt.

Az OTP Banknál a legmagasabb THM 8,4 százalék, ami azonban a magas jövedelmű hitelfelvevőknek és különböző kedvezményekkel (legalább nettó 900 ezer forint jövedelemmel, hűség akcióval és zöld kamatkedvezménnyel) akár 7,6 százalékra csökkenthető.

Ennél valamivel alacsonyabb, nettó 600 ezer forintos jövedelemmel 20 millió forint hitel, 20 éves futamidővel „1x1 lakáshitel egyszeri kamatcsökkentéssel” eddig 9,94 százalékos THM-mel (végig fix 9,19 százalékos kamattal) és 184 051 forintos törlesztővel lehetett felvenni, ami a futamidő végéig 44 446 890 forint teljes visszafizetést jelentett. Most a kedvezményes THM 8,28 százalékra csökkent, a havi törlesztés pedig 167 039 forintra.

Az OTP-nél 800 ezres jövedelemmel 9,38 százalékos THM-mel (8,69 százalékos kamattal) lehetett korábban ilyen hitelt igényelni, ami 177 517 forintos törlesztést és 42 878 730 forint teljes visszafizetést jelentett. Az új kondíciók ugyanazok, mint a 800 ezer hitelfelvevőknek.


Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás: