Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása

A környezetvédelmi engedélyezéshez szükséges dokumentumok benyújtásával megkezdődött az M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása - jelentette be az útépítésekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten.

Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása

Ez azt jelenti, hogy a HÉV-Metrón Cinkotától, anélkül utazhatnak majd az utasok egészen a Déli pályaudvarig a vonatokon, hogy át kelljen szállniuk a M2 metróvonal jelenlegi végállomásán az Örs vezér terén - közölte a XVI. kerületi polgármesteri hivatalban megtartott sajtótájékoztatón Pántya József.

A pálya megépítése mellett sor kerül a HÉV járműpark cseréjére, a biztosítóberendezések, egy járműtelep és P+R parkolók kiépítésére - tette hozzá.

Mint elmondta: várakozásaik szerint a nyár folyamán megszerzik a környezetvédelmi határozatot, ezt követően pedig megkezdődhet az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésének közbeszerzési eljárása.

A négy kerület közlekedését érintő projektet európai uniós forrásból kívánják megvalósítani. A tervezői szerződések megkötésére a jövő év első felében kerülhet sor, és a tervezési folyamat két-három évet vehet igénybe; ezt követően kezdődhet a projekt konkrét megvalósítása.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: az a céljuk, hogy a kötött pályás közlekedés fejlesztése a XXI. század egészében meghatározza a XVI. kerület mindennapjait. Úgy valósuljon meg, hogy az a kerületben élők számára a legideálisabb viszonyokat teremtse.

A beruházás jótékony hatással lesz az ingatlanok értékére és a kerület közterületeinek fejlődésére - vélekedett a politikus, aki köszönetet mondott a  kormánynak a projekt támogatásáért.

Kovács Péter (Fidesz) a XVI. kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztés megoldja a kerület egyik legnagyobb közlekedési problémáját, hiszen megszűnnek a sokszor 8-10 perces várakozást kiváltó szintbeli kereszteződések a HÉV vonalán. Ugyanis a vonatok a felszíni közlekedés mellett a felszín alatt és felüljárókon fognak közlekedni.

Egyben a fejlesztés a főváros legnagyobb környezetvédelmi beruházása lesz, hiszen az agglomerációban élők a P+R parkolókban lerakhatják majd az autóikat és közösségi közlekedéssel utazhatnak tovább Budapest belvárosába. Ez pedig enyhíti a kialakuló forgalmi dugókat.

Ezért sem érti - folytatta -, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a megválasztása után miért állította le a projekt előkészítését. Miközben a kampányában még azt ígérte, hogy felgyorsítja a megvalósítást.

Sokat kellett küzdeni a program megvalósításáért, ám oda jutottak, hogy a jelenlegi kormányzat támogatja a projektet - mondta a sajtótájékoztatón Kovács Péter.

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban

Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
2026. 04. 27. 10:30
Megosztás:

Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?

Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
2026. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás: