Meglepő USA GDP - mégsem lesz recesszió? Vehetjük a részvényeket?

Jól meglepte a piaci szereplőket a tegnap megjelent, első olvasat szerinti GDP, ami 2,9 százalék lett a várt 2,6 százalék helyett.

Meglepő USA GDP - mégsem lesz recesszió? Vehetjük a részvényeket?

Igaz, az előző negyedévi 3,2 százalékról csökkent erre a szintre a gazdasági növekedés, de jóval a várt felett alakult, s ez megnyugtathatja a Fed döntéshozókat, hogy jó úton járnak. Ugyanis a feladat az, hogy az USA minél kisebb gazdasági áldozat árán érje el újra az árstabilitás állapotát, ami a 2 százalék körüli pénzromlást jelenti.

A mostani adat pedig azt sugallja, hogy ez sikerülhet, hiszen az infláció dinamikusan csökken, miközben a GDP növekedés csak kicsit romlik. Viszont azért két dolog aggodalomra ad okot. Egyrészt a GDP árindex a várt 3,2 százaléknál picit nagyobb, 3,5 százalék lett.

A másik pedig a lakossági fogyasztás növekedésének mértéke volt, ami ahelyett, hogy 2,9 százalékra gyorsult volna az előző negyedévi 2,3 százalékról, 2,1 százalékra lassult. Míg az első adatnál még így is nagy volt a csökkenés a korábbi 4,4 százalékos értékről, addig a második esetében ellentétes mozgást láthattunk, ami aggodalommal tölthet el bennünket, nevezetesen az első negyedéves GDP növekedésének tekintetében.

Hiszen azt sugallja, hogy fogytán lehet a járvány alatt felhalmozott tartalék, s a fogyasztás tovább lassul a jövőben. Ugyanakkor ezen most (még) átsiklottak a befektetők, s a jó GDP adatnak örültek, hiszen egyelőre az látszik, hogy sikerül a gazdaságnak azon a szűk mezsgyén lavíroznia, amely egyezerre csökkenti az inflációt, de a gazdasági aktivitást is a víz fölött tartja. Így egyre többen hisznek a soft landing-ben, a puha földet érésben, azaz a recesszió elkerülésében - vélekednek az ERSTE elemzői.

Így az S&P500 egyre inkább elrugaszkodik az egy éves csökkenő trendvonal felső éléről, amelyet különben tegnapelőtt a kereskedés első óráiban tesztelt vissza. Vagyis a technikai kép jónak mondható, amihez most egy kicsit felzárkózott a fundamentális oldal is.

Persze azzal a szépséghibával, hogy a jövőbe tekintő komponens, a személyes fogyasztások indexe mindeközben inkább riadót készül fújni, hogy még véletlenül se vegyük meg teljes nyugalommal az indexet. Az amerikai hozamok is emelkedtek a hírre, de ezzel csak visszaállt a tegnapelőtti szint.

Vagyis újra egy-egy 25 bázispontos kamatemelést áraz a piac az elkövetkező két Fed ülésre, amelyből az első jövő hét kedd-szerdán lesz. Ma a decemberi személyes jövedelmek és kiadások alakulása miatt aggódhatunk, amelyek rendre 0,2 azázalékponttal maradhatnak el az előző havi értéktől.


Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás:

51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
2026. 08. 11. 16:00
Megosztás:

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás: