Meglepően gyengék lettek a kínai konjunktúra indexek

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe januárban váratlanul 49,1-re csökkent, ami elmaradt a becslésektől és a decemberi 50,1-es értéktől is.

Meglepően gyengék lettek a kínai konjunktúra indexek

Ez a gyári tevékenység első csökkenését jelentette szeptember óta. A termelés öt hónap óta először esett vissza, az új megrendelések is csökkentek. Ugyanakkor az üzleti bizalom tízhavi csúcsra javult, ami valószínűleg az állami gazdaságösztönző intézkedéseknek köszönhető.

A szolgáltatóipari index 50,2 pontra csökkent a decemberi 52,2-ről. A visszaesést a belföldi és külföldi megrendelések együttes zsugorodása okozta. Végül a bizalom háromhavi mélypontra gyengült.

A kompozit beszerzésimenedzser-index 50,1-re csökkent az előző havi 52,2-ről, ami augusztus óta a legalacsonyabb értéket jelzi. A januári visszaesés az amerikai kereskedelmi vámok miatti aggodalmakkal magyarázható, mivel a Trump-kormányzat már februárban 10%-os vámot vethet ki minden kínai importra.

A kínai vezetés ezt a gazdaság élénkítését célzó intézkedésekkel próbálja ellensúlyozni, azonban egyes elemzők szerint ezek az erőfeszítések inkább az ipari fejlesztéseket és az infrastruktúrát célozzák meg, és kevésbé a háztartásokat.

Enyhült az iparvállalatok nyereségének csökkenése Kínában

kínai gazdaság 2025

A kínai ipari cégek által elért nyereség 2024-ben 3,3%-kal csökkent, ami enyhülést jelent az első 11 hónap 4,7%-os csökkenéséhez képest. Az állami tulajdonú cégek továbbra is gyengén teljesítettek, de kisebb volt a visszaesés, eközben a magánszektor már növekvő nyereséget tudott felmutatni.

A decemberi adat javulásról árulkodik, havi szinten 11%-kal emelkedett az ipari cégek nyeresége, ami erőteljes fordulatot jelent a novemberi 7,3%-os csökkenéshez képest.

Ünnepre készülnek Kínában, zárva lesznek a tőzsdék

A Holdújév ünnep alkalmából keddtől több mint egy hétig zárva lesz a sanghaji tőzsde. A kereskedés csak jövő szerdán, február 5-én indul újra. A hongkongi tőzsde korábban, már a jövő hét elején kinyit.

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás:

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
2025. 06. 19. 22:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
2025. 06. 19. 21:30
Megosztás:

Légkondi a nyaralóban? Erre figyelj, ha beszereled!

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 19. 20:00
Megosztás:

Kártalanításban részesülhetnek az MBH Banktól a Google-csalás áldozatai

Bár a „Google-csalás” néven elhíresült elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sérülékenysége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelektől megszerzett érzékeny személyes és banki adatok, valamint a Google keresőben meghirdetett hamis banki oldalak, az MBH Bank méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át.
2025. 06. 19. 19:30
Megosztás:

Nagyot nyerhetsz a lítium árak emelkedésével

A globális lítiumárak rendkívüli, hullámvasútra emlékeztető pályát tudhatnak maguk mögött. Ezt a változást a részvényárak is lekövették az évek alatt. A lítium árfolyamának felfutását komoly visszaesés követte, a lítium-karbonát és lítium-hidroxid ára 2023-ban az ötödére esett. A beszűkülő marzsok pedig nagymértékben meghatározták a vállalatok stratégiáját. Ez a profitzuhanás a negatívumokkal együtt a piacra való betörést is korlátozta.
2025. 06. 19. 18:30
Megosztás:

131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében - tájékoztatta a győri és mosonmagyaróvári buszgyártó csütörtökön az MTI-t.
2025. 06. 19. 18:00
Megosztás:

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 17:30
Megosztás:

Mérséklődött az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalék volt májusban, miután áprilisban 3,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 06. 19. 17:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott - közölte a Duna House ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 16:30
Megosztás:

Így érdemes tervezni a nyaralók hűtését

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 16:00
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina: intézményi válság és biztonsági kockázatok

A Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa tárgyalást tartott Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke ügyében. Dodikot február 26-án a bíróság első fokon egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a nemzetközi főképviselői határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt. A másodfokú eljárás során a Fellebbviteli Tanács június 12- ülésén megállapította, hogy az ügydöntő határozatot legkésőbb 30 napon belül, tehát július 12-ig kézbesítik a felek számára.
2025. 06. 19. 15:30
Megosztás:

Hogyan készülj a nyári hőségre munka közben?

Amikor a nyár beköszönt, nem csupán a hőmérő higanyszála kúszik az egekbe, hanem a munkanapok kihívásai is fokozódnak, különösen, ha kültéri környezetben vagy ipari közegben dolgozol. 
2025. 06. 19. 15:00
Megosztás:

Hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?

Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei összesen majdnem 58 milliárd forint értékben a tavaly nyári időszakban, az egy vásárlásra jutó összeg pedig átlagosan több mint 178 ezer forint volt – közölte a pénzintézet. Ebből az összegből 28 milliárd forintot digitális eszközökkel – okostelefonnal vagy okosórával – költöttek el. A külföldi költéseknél a K&H idén nyáron is utólagos visszatérítést kínál ügyfeleinek, K&H középárfolyamig.
2025. 06. 19. 14:30
Megosztás: