Megosztottságról árulkodik az amerikai Fed-jegyzőkönyve
2024. 10. 10. 16:00
Az amerikai jegybank tegnap tette közzé szeptemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét.
Ebből kiderült, hogy az szokásosnál nagyobb, 50 bázispontos csökkentésről szóló döntés nem volt egyhangú. Több jegybankár kisebb mértékű lazítás mellett érvelt a továbbra is célérték fölötti inflációra hivatkozva.
Végül a munkaerőpiac további lassulásával kapcsolatos kockázatok miatt döntöttek a nagyobb vágás mellett, azonban hangsúlyozták, hogy a jövőben inkább lassan és fokozatosan haladnak tovább.
Az ülés óta a gazdasági adatok azt mutatták, hogy a munkaerőpiac erősebb annál, mint amitől tartani lehetett, így a kamatcsökkentési várakozások is visszafogottabbá váltak. Friss megszólalásában például Mary Daly, a San Francisco-i Fed elnöke azt mondta, hogy idén csak egy vagy két 25 bázispontos kamatcsökkentésre számít. (forrás: ERSTE)
Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását
A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban
Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
Ez történt a forinttal péntek reggelre
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából
Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni
Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?
A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon
A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
A Kraken és a Deutsche Börse összefog: Új korszak kezdődhet a hagyományos és digitális piacok integrációjában
December 4-én újabb történelmi együttműködést jelentettek be: a kriptotőzsde élvonalába tartozó Kraken stratégiai partnerségre lépett a Deutsche Börse Group-pal. A cél: áthidalni a hagyományos pénzügyi piacok és a digitális eszközök közötti szakadékot, és új lehetőségeket nyitni az intézményi szereplők előtt. A partnerség első lépései az FX (devizapiac), derivatívák és eszközmegőrzés területén történnek — természetesen a szabályozói jóváhagyás mellett.
Hogyan segíthet a kolokáció a hálózathoz való hozzáférésben?
A hálózati kapacitások szűkösségére tekintettel a hazai villamos energia szektorban egyre nagyobb kihívást jelent a növekvő volumenű időjárásfüggő termelés és villamos energia tárolók rendszerbe integrálása. A kolokációs modellek megjelenése új lehetőségeket kínál a piaci szereplők számára, ugyanakkor számos jogi és finanszírozási kérdést vet fel. Simon Gábor, a DLA Piper Hungary energia szakterületének vezetője összefoglalja a legfontosabb trendeket, szabályozási kereteket és nyitott problémákat.
Ezért jobb qvikkel fizetni – már az e-számláknál is elérhető az ingyenes átutalás
Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díjnet felületén.