Egy új rendelet szerint megsokszorozható a rezsikedvezmény a gáz esetén - A jegyzőhöz kell fordulni érte

Azokra a többlakásos, de egy mérőórás ingatlanokra is többszörös kedvezményes árú gázmennyiséget ad egy új rendelet, amelyek nem társasházakban vagy lakásszövetkezetekben vannak. Megmutatjuk, kik és hogyan vehetik igénybe ezt a sokat érő lehetőséget.

Egy új rendelet szerint megsokszorozható a rezsikedvezmény a gáz esetén - A jegyzőhöz kell fordulni érte

Adott még egy plusz rezsikedvezményt a kormány a gázhasználóknak. Az új rendeletében bevezeti a családi fogyasztói közösségek fogalmát – írja a Bank360.hu. Ezt akkor lehet alkalmazni, ha egy társasháznak vagy lakásszövetkezetnek nem minősülő ingatlanon több, de legföljebb négy „lakás rendeltetési egység” van. Erről a település jegyzője kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítvány köteles kiállítani.

Az igazolás kiállításakor a ténylegesen kialakult állapotot kell figyelembe vennie, és az épület jogszerű használatát kell vélelmeznie a jegyzőnek. Ez azt jelenti, hogy ennek az igazolásnak a kiadása szempontjából mindegy, hogy a lakások kialakítása, használata egyébként jogszerű-e vagy sem. Ha az ingatlanon több (maximum négy) lakás van, akkor ki kell adni az igazolást.

Ez az igazolás azonban csak a kedvezményes rezsicsökkentett gázár igénybevételéhez használható fel a rendelet szerint, tehát ezt a jegyző dokumentumot nem lehet lobogtatni más eljárásban, például a lakás minősítés igazolására. Egy ilyen igazoláskérésnek megvan azonban az a veszélye, hogy ugyan a jegyző kiadja ezt a rezsicsökkentett gázárhoz, de lehet, hogy éppen ennek során észleli a jogellenes használatot, állapotot, amiből a tulajdonosnak és az ott élőknek származhat kellemetlensége.

A hatósági bizonyítvány birtokában egy (azaz közös) mérőóra esetén is annyiszor jár a kedvezményes árú gázmennyiség, ahány lakás az okiratban szerepel. Ilyen hatósági bizonyítvány nélkül csak mérőóránként (mérési) helyenként jár a kedvezményes mennyiség (kivéve a közös gázfűtésű társasházaknál, lakásszövetkezeteknél, amelyekre külön szabályok vonatkoznak).

Az igazolás birtokában a gázszolgáltatótól lehet igényelni a többletmennyiséget, ami a kérelem benyújtását követő hónap elsejétől jár időarányosan (ez az évi mennyiségre vonatkozik augusztushoz képest). Az éves kedvezményes mennyiség jelenleg mérési helyenként 63 645 MJ/év (1729 köbméter/év).

Ha tehát a jegyző kiadja a több lakásról szóló hatósági bizonyítványt, akkor az abban szereplő lakások számával kell megszorozni ezt a mennyiséget. Ezt arányosítja majd a szolgáltató a hónapok számával, valamint a leolvasás és fizetés formájától függően a gázfogyasztási jelleggörbével – írja a Bank360.hu.

A kérelmezőnek büntetőjogi és kártérítési felelősséget kell vállalni azért, hogy a kérelemben szereplő lakásszám valós. Ha a szolgáltató kérésére lefolytatott ellenőrzés során az eljáró hatóság (jegyző, építésügyi hatóság) kideríti, hogy ez nem így van, akkor súlyos büntetésre számíthat, ugyanis a jogosulatlanul igénybe vett mennyiséget a piaci ár (tehát a kedvezményesnek már így is sokszorosát kitevő) másfélszeresén kell kifizetni.

A kedvezményes gázár jelenleg bruttó 2,865 forint/MJ, míg a piaci ár szeptember végéig 21,416 Ft/MJ, októbertől december végéig pedig 22,002 Ft/MJ.

Az új szabály ugyan a többgenerációs lakóingatlanokban élők hátrányos megkülönböztetésének a megszüntetéseként harangozták be, de a szabályozásból látszik, hogy a plusz kedvezmény szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az ingatlanon lévő lakásokban rokonok laknak vagy sem.

Ha a jogszabály szerint több lakásosnak minősíthető a lakóingatlan, akkor a kedvezmény akkor is jár, ha például albérlők laknak benne. Sőt, a rendeletben nincs szó arról, hogy a lakásokban laknia is kell valakinek, tehát a plusz kedvezmény attól függetlenül jár önálló lakásonként, hogy abban lakik-e valaki vagy sem.

Mi minősül „lakás rendeltetési egységnek”?

Azt, hogy a kedvezményes gázár szempontjából mi minősül önálló „lakás rendeltetési egységnek”, az új jogszabály szerint a 253/1997. (XII. 20.) számú kormányrendeletben foglaltak szerint kell elbírálni az alábbiak szerint:

A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

- a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,

- a főzést, mosogatást és az étkezést,

- a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,

- az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását (élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 négyzetméter hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi a pihenést és az otthoni tevékenységek folytatását - kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést - és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.

A 30 négyzetmétert meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 négyzetméteresnek kell lennie. Ebbe és a lakószoba legalább 8 négyzetméterébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.

A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.

Extra kedvezmény a csokos tetőtérbeépítésekre

Az új rendelet plusz kedvezményes gázmennyiséget ad azoknak is, akik a családi otthonteremtési támogatást (csok) tetőtér-beépítésre veszik igénybe. Ezt a lakáscélú állami támogatásról szóló támogatói okirat bemutatásával kaphatják meg a jogosultak. Ezzel praktikusan megduplázható az ilyen, egy mérőórás, de plusz tetőtérbeépítéses lakóingatlanokban a kedvezményes mennyiség.

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: