Mennyit tud megtakarítani egy átlagos felnőtt és mire tesz félre?

57 000 forint: ennyi a havi átlagos megtakarítása egy magyar felnőttnek – derült ki az NN Biztosító kutatásából. Leginkább vésztartalékra, lakásra vagy a nyugdíjas évekre teszünk félre. A különbségek azonban jelentősek: a férfiak, fővárosiak vagy diplomások akár havonta több tízezer forinttal is többet tudnak félretenni, mint a nők, falvakban élők vagy alacsony iskolázottságúak. A fiatalok és a fővárosiak fele már euróban is megtakarítana.

Mennyit tud megtakarítani egy átlagos felnőtt és mire tesz félre?

Minden harmadik magyar ember szenved az úgynevezett pénzügyi szorongástól, ami a konkrét anyagi problémák mellett a mindennapi életminőségünket is rontja. Ugyanakkor tudatos tervezéssel, megtakarítással, biztonsági háló kialakításával sokat tehetünk a jóllétünkért. Az NN Biztosító szakértői azt kutatták, milyen céllal takarékoskodnak a magyarok, és mennyit tudnak félre tenni.

Az egyéni biztonsági háló egyik legfontosabb eleme a megtakarítás. A felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőttek 12 százaléka egyáltalán nem takarékoskodik és ez az arány – az anyagi helyzet mellett – az iskolai végzettséggel mutat szoros összefüggést: míg a diplomások körében mindössze 5 százalék a nem takarékoskodók aránya, addig az általános iskolai végzettségűeknél 22 százalék.
Mire és mennyit teszünk félre?

Azok közül, akik viszont tudnak és akarnak spórolni, a legtöbben (59%) váratlan kiadásokra, vésztartalékra gyűjtenek, majd a rangsorban ezt követi a lakásvásárlás és felújítás (32%). Közel minden harmadik (32%) válaszadó mondta, hogy a nyugdíjas évekre is készül pénzügyileg. Ez utóbbi két csoportot alaposabban is megvizsgálták és kiderült, hogy 12 százalék lakásra és nyugdíjra egyaránt gyűjt, 42 százaléknak pedig választania kell, hogy melyik célra tesz félre.

Összhangban a magánegészségügy térnyerésével, nem okozott meglepetést a szakértőknek, hogy már közel minden harmadik megkérdezett (31%) megtakarít az egészségügyi kiadások fedezésére. Ami viszont némileg meglepő: 8 százalék azok aránya, akik valamilyen meglévő hitel előtörlesztésére gyűjtenek, hogy idő előtt szabaduljanak az adósságtehertől.

Ami a nagyságrendeket illeti, havonta átlagosan 57 000 forintot tudnak félre tenni azok, akik rendelkeznek megtakarítással, ugyanakkor meglehetősen nagy a szórás a különböző demográfiai csoportok között. Egy férfi átlagosan 17 000 forinttal többet tesz félre havonta, mint egy nő: 66 000 forint a férfiak körében az átlagos havi megtakarítás, míg a nőknél ez csak 49 000 forint. Még látványosabb a vidék-főváros szakadék: a falvakban, községekben élők átlagos havi megtakarítása 48 000 forint, míg a fővárosban élők átlagosan 72 000 forintos megtakarítással rendelkeznek.

A biztosításhoz meg kell „érni”?

Az egyéni anyagi biztonsági háló másik eleme a biztosítás kötése. „Míg a vagyoni biztosítások elterjedtsége alapján Magyarország fejlett piacnak számít, addig az életbiztosításokat tekintve sajnos alulfejlettek vagyunk. Mind a kockázati életbiztosítások, mind az öngondoskodási-megtakarítási életbiztosítások terén jelentős elmaradásban vagyunk még a régióban is, Nyugat-Európáról nem is beszélve” – mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.  

A legtöbben lakásbiztosítással (54%) és kötelező gépjármű- felelősségbiztosítással (49%) rendelkeznek. Ehhez képest a legnépszerűbb nem-élet biztosítása, balesetbiztosítása 30 százaléknak van, illetve a kockázati életbiztosítással és/vagy betegség/egészségbiztosítással rendelkezők aránya is mindössze 14-14 százalék. „Úgy tűnik, a biztosításhoz meg kell érni, hiszen a biztosításkötési hajlandóság erősen életkorhoz kötött” – foglalta össze az életkori sajátosságokat Holló Bence. 

A vagyonbiztosításokat jellemzőbben 40 év felett választják az emberek, hiszen ebben az életkorban már általában jelentősebb vagyontárgyakat (például lakás, autó) tulajdonolnak. A kockázati életbiztosítás és a balesetbiztosítás az 50 év felettiek körében a „legnépszerűbb”. Ugyanakkor a megtakarítással és befektetéssel kombinált életbiztosítások már a harmincas korosztály számára is vonzóak. Az úgynevezett befektetési egységhez kötött biztosítások iránt pedig az 50-59 év közöttiek lelkesednek leginkább.

Egyre népszerűbb az eurós befektetés

Arra is rákérdeztek a felmérésben, hogy ha megtakarításról vagy befektetésről van szó, akkor melyik a preferált pénznem. A válaszokból az derült ki, hogy a legtöbbek számára (78 százalék) a forint a legfontosabb pénznem erre a célra, ugyanakkor 40 százalék (a 18-29 évesek, valamint a fővárosiak körében pedig 50 százalékot is meghaladja) azok aránya, akik az eurót részesítik előnyben, vagy a forint mellett a közös valutában is befektetnének. Az amerikai dollárt 9 százalék, a svájci frankot pedig 6 százalék említette ennek kapcsán.  


További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás: