Mérővonat teszteli a Budapest-Belgrád vasútvonal új szakaszát Szerbiában
2024. 09. 23. 10:00
Megkezdődött hétfőn a Szabadka és Újvidék közötti gyorsvasút tesztelése, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szakaszán ugyanis a tervek szerint november 25-én indul meg a forgalom.
A mérővonatot Szerbia a Deutsche Bahn német állami vasúttársaságtól kapta kölcsön. A tesztelést október 10-ig minden nap végzik a vasúti pálya egy-egy szakaszán, ahol a mérővonat ellenőrzi a vasúti sínek állapotát és az elérhető maximális sebességet, amely el kell, hogy érje az óránkénti 200 kilométert.
A Budapest-Belgrád vasútvonal egyik szerbiai részén, az Újvidék és Belgrád közötti szakaszon 2022 márciusa óta folyik a közlekedés, a menetidő 36 perc.
A Szabadka és Belgrád közötti 184 kilométeres szakaszt a vonat 70 perc alatt teszi majd meg.
Az HBO az állítja, hogy leleplezte a Bitcoin legnagyobb rejtélyét - tudja, hogy ki Satoshi Nakamoto
A Bitcoin 2009-es létrehozása óta senkinek sem sikerült kiderítenie alapítójának, Satoshi Nakamotónak a kilétét. Most, 2024-ben, egy új HBO-dokumentumfilm azt állítja, hogy ezt megtette egy olyan rendező segítségével, aki korábban már foglalkozott lehetetlennek tűnő témákkal.
A román OMV Petrom belépett a bulgáriai gázszolgáltatási piacra
A román OMV Petrom belépett a bulgáriai gázszolgáltatási piacra – közölte kedden az olaj- és gázipari vállalat.
Az Ethereum (ETH) árfolyama visszaesésre készül, miközben az FXGuys (FXG) előértékesítése továbbra is megállíthatatlanul halad felfelé a heves bikapiaci pályáján
Az Ethereum (ETH) körülbelül 10%-ot esett az elmúlt héten, és nagyjából 1,9 millió cím vásárolt több millió ETH-t átlagosan 2 350 dolláros áron, miközben az árfolyam csökkent. Néhány piaci megfigyelő további visszaesést és éves mélypont elérését jósolja, ha a támaszszint nem tartja meg az árfolyamot.
Nyáron tovább nőtt a SZÉP Kártya népszerűsége
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP Kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.
Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat
A Nébih fejlesztésével az idei évtől az őstermelői tevékenységet igazoló hatósági bizonyítványt a gazdálkodók már néhány gombnyomással előállíthatják maguknak az elektronikus őstermelői nyilvántartásból (e-ŐCSI) - ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
„Egészséges az energiaital” – Ez most komoly? A GVH megvizsgálja, hogy megalapozott-e az állítás
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott. A GVH továbbra is kiemelt figyelmet fordít az egészségre gyakorolt hatásokat, a betegségek megelőzésére vonatkozó üzeneteket használó reklámkampányokra, illetve a gyermekek, fiatalok védelmére.
Puhán landol a gazdaság? - A Fed vezetői bizakodók a monetáris politika jövőjét illetően
A szeptemberi foglalkoztatási adatok és az amerikai központi bank eddigi lépései alapján úgy tűnik, a Fed vezetői optimisták a gazdasági helyzet további alakulásával kapcsolatban. Vajon sikerülhet-e valóban elkerülni a recessziót, miközben csökkentik az inflációt? A Financial Times-nak adott interjúban John Williams, a New York-i Fed elnöke, és más jegybanki vezetők osztják meg véleményüket a várható fejleményekről és a lehetséges kockázatokról.
Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik meg az Európai Bizottság Innovációs Alapjának (Innovation Fund) következő pályázati köre. Bármely tagállamból, szinte megkötés nélkül jelentkezhetnek készpénztámogatásra a zöld beruházást indító vállalkozások.
Az arany és a műtárgyak a befektetők új kedvencei
A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés jelentősen növekedett a befektetők körében, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett. A kutatásból az is leszűrhető, hogy a Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.
Jelentős többlettel zárt a költségvetés szeptemberben
Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb szeptember havi mutatója - közölte az államháztatás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerénének szeptember végi helyzetéről kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Ezer eurós minimálbér? A MASZSZ szerint nem jön ki a matek
Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható a közleményben.
Véget ért a nagy csoda Kínában
Véget ért az aranyhét Kínában. Így a Sanghaji index még megpróbálkozott egy nagy emelkedéssel, de a kezdeti 11 százalék végül 5,9 százalék emelkedés lett. Ezzel is kicsit felülteljesítette a célunkat. (Lásd az alábbi ábra.)
Több tízmilliárd forint kárt előzött meg a jégkármérséklő rendszer
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. Az április 15. és szeptember 30. közötti védekezési szezonban 93 napon, összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekapcsolni. A generátorok így a tavalyinál 6 százalékkal hosszabb ideig üzemeltek - ismertette kedden kiadott közös összefoglalójában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium (AM).
Ezek a legkeresettebb készségek 2024-ben
Munkavállalóként elsősorban attól függ a munkaerőpiaci sikeresség és versenyképesség, hogy milyen szakmai és személyi kompetenciákkal, azaz hard és soft skillekkel rendelkezünk. „A kompetencia egy sokoldalú, többek között a pszichológia tudományához kötött terület, amely hozzáértést, alkalmasságot, képességet jelent” – magyarázza Katkics Attila, HR szakember.
Nagy Márton: hazánknak csak a gazdasági semlegesség hozhat fejlődést
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Word Economic Forum (WEF) által szervezett „High-Level Dialoge on Europe in the Age of Intelligent Economics” elnevezésű rendezvényen szólalt fel tegnap este Genfben. Beszédében a tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy új gazdasági rend alakul ki a világban, amelyben Európának meg kell őriznie önállóságát.