Milyen gyorsan/lassan lehet most eladni egy ingatlant?

Míg korábban azokat az ingatlanokat jellemezte hosszú eladási idő, melyek erősen túl voltak árazva, most bekerültek közéjük a nagyméretű, rossz energiahatékonyságú ingatlanok is. De ez is csak akkor igaz, ha nem csökkent árat a tulajdonosuk.

Milyen gyorsan/lassan lehet most eladni egy ingatlant?

Az értékesítési időt alapvetően az ár határozza meg: akár két hét alatt is el lehet adni egy korszerű családi házat, főleg ha épp kevés hasonló ajánlat van a kínálatban - szögezte le Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. irodájának szakmai vezetője. A szakértő szerint keresettek voltak az elmúlt hónapokban a panelek és a téglaépítésű lakások is, ezek között elsősorban a felújított, korszerű ingatlanok, de igény lenne 50-70 négyzetméteres, korszerű házakra is.

Ezeket a típusokat gyorsan el lehet adni, ha reális áron kerülnek a piacra. Úgy véli ugyanakkor, hogy a korszerűtlen, nagyméretű ingatlanok esetében akár 20-35 százalékos árcsökkentésre is szükség lehet, hogy egyáltalán megfontolják a vevők a megvásárlásukat.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy lakás jól volt árazva, gyorsan el lehet adni még a nehezedő piaci helyzetben is. Az ingatlanközvetítő is adott el úgy ingatlant, hogy az a jól meghatározott ár miatt még azon a napon elkelt, amikor megjelentette a hirdetést. Ebben az esetben azért sikerült a gyors értékesítés, mert jól volt megállapítva az ingatlan ára - magyarázta.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ingatlanok egy része eladhatatlanná válhat a rezsivel kapcsolatos kormányzati intézkedések hatására, melyek miatt ismét a kisebb ingatlanok, így többek között a panellakások válhatnak kelendőbbé. A nem megfelelően korszerűsített ingatlanok ára szerinte is csökkeni fog.

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi szakmai vezetője szerint az elmúlt hónapokban legkönnyebben a felújított panellakásokat lehetett értékesíteni: ha jól voltak beárazva, akkor akár 1-2 hét alatt is vevőt lehetett találni rájuk, de átlagosan mintegy 2 hónapos értékesítési időről beszélhettünk. Ez a felújítandó panelek esetében 2-3 hónapra nyúlt, míg a családi házaknál vagy a közös udvaros lakásoknál jóval hosszabb értékesítési idővel számolhattak a tulajdonosok.

Persze a családi házak iránt is érezhető a kereslet, de főként a felújított ingatlanok érdeklik a vevőket. A döntéseket befolyásoló tényezők között ugyanis ma már sokkal nagyobb szerepet  kap az ingatlan energiaháztartása, vagyis egy jó energiahatékonyságú ingatlan a várható rezsiköltség miatt gyorsabban elkel, mint egy korszerűtlen - tette hozzá Rencsevics Mária.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének szavaiból kiderült, hogy a két észak-pesti kerületben is 1-3 hónapos értékesítési idővel lehetett számolni, ugyanakkor arra lehet számítani, hogy mind az alku mértéke, mind pedig az értékesítési idő jelentős mértékben növekedni fog.

Hasonló volt a helyzet egyébként a budapesti belső kerületekben is, ahol Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője szerint, ha egy megfelelően árazott ingatlan került a piacra, melyen nagyobb felújításokra nem volt  szükség, akkor 2-3 hónap alatt értékesíteni lehetett. Viszont, ha túlárazott ingatlanról volt szó, akkor a folyamat elnyúlt akár 6 hónapra, vagy még tovább.

És a helyzet a jövőben sem fog javulni, mert érezhetően egyre kevesebb az érdeklődő: kevesebben keresnek befektetési lehetőséget, de a hiteles vevők száma is visszaesett - tette hozzá Garaba Gergely.


Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás: