Milyen ingatlanokat lehet most a legjobb áron megvenni?

Melyek most a legjobb ár/érték arányú ingatlanok? Már amennyiben a hirdetési árat vizsgáljuk. De vevői szempontból lényeges, hogy vajon mely, most megvásárolt ingatlanok lesznek a leginkább értékállóak? A szakértők válaszoltak.

Milyen ingatlanokat lehet most a legjobb áron megvenni?

Érdemes ott kezdeni a témát, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedtek az ingatlanárak, amihez egy ideje a magas infláció is társult, ezért az eladók továbbra is túlértékelik az ingatlanjaikat - jelezte Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Mint mondta, ez minden ingatlantípusra egyaránt igaz. Ami azt jelenti, hogy nem igazán vannak olyan jól körülhatárolható típusok, lokációk, adottságok, melyeknél közelebb járnának az értékesítési árak a hirdetési árakhoz.

Rencsevics Mária hozzátette, hogy mindenütt komoly munka az ingatlanközvetítők részéről az „ártörés” - tehát, hogy valós, piaci árhoz közelítsék egy eladó ingatlan hirdetési árát -, ezért szerinte csak akkor beszélhetünk jó ár/érték arányról, illetve ott közelíti jobban az eladási ár a hirdetési árat, ahol a tulajdonosok hallgatnak az ingatlanközvetítő szakemberre.

Ha ez már a megbízáskor megtörténik, akkor az ingatlanosnak nem kell “árat törni” - azaz meggyőzni az eladót arról, hogy az általa elképzelt ár messze jár a valós piaci ártól -, ha csak később jön rá az eladó, hogy rosszul árazott, akkor ott lehet találkozni árcsökkentéssel.

A szakértő egy példát is említett a közelmúltból, amikor is 70 millió forintért értékesítettek egy családi házat, melyet egy évvel ezelőtt még 90 millió forintért hirdettek, ugyanakkor mire idáig eljutottak már a hirdetési ára is 75 millió forintnál járt az ingatlannak. Ebből lett végül a 70 milliós valós értékesítési ár.

Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és Szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője szintén azt emelte ki, hogy lehet egy ingatlannak jó ár/érték aránya, de Dél-Pesten és az agglomerációban jellemzően inkább csak a 30 millió forintnál olcsóbb ingatlanok iránt mutatkozik érdeklődés, illetve a szépen felújított, korszerű ingatlanokra akad még néhány vevő.

De megfigyelhető az is, hogy az utóbbi egy-két évben a jó állapotú és jó adottságú, jó energiahatékonyságú, korszerű ingatlanok hamarabb gazdára találnak, mint a felújítandó állapotúak. Ezt mindkét ingatlanközvetítő kiemelte, ugyanakkor Marosvölgyi Gabi hozzátette, hogy utóbbiakat akkor veszik meg, ha mélyen áron alul kínálják őket. Tehát ezeket jelenleg kevesebbre értékelik a vevők, mint korábban, azaz itt módosult a korábban elfogadott ár/érték arány.

A felújítandó kategóriában is alapvetően a kis lakásokat keresik a befektetők, mert ha kedvező áron sikerül felújítani, akkor még mindig versenyképes áron tudják továbbadni - tette hozzá Rencsevics Mária.

Marosvölgyi Gabi szerint is könnyebben lehet eladni a kis lakásokat. Ez azt jelentheti, hogy a nagyobb alapterületeknél is változóban van az eddig megszokott ár/érték arány, tehát a vevők számára egy ideje jóval kevesebbet érnek, mint amennyiért kínálják őket a tulajdonosaik, akik még egy korábbi konszenzushoz igazodnak.

Mint a szakértők szavaiból is kiderült, a közelmúlt változásainak “abszolút vesztese” a nagy alapterületű, korszerűtlen családi ház. Rencsevics Mária szerint ezek szigetelése, felújítása, fűtéskorszerűsítése, tetőcseréjének költsége összesen akár a vételár 50 százalékát is kiteheti. Ezt megerősítette Marosvölgyi Gabi is, aki szerint ezeknél az ingatlanoknál azért nehéz most felmérni az ár/érték arányt, mert most szinte bármilyen áron kínálják is őket, nem kellenek senkinek.

Rencsevics Mária végül kitért arra is, hogy vevői szempontból fontos még egy ingatlan értékállósága, melyre a lokáció is befolyással van: ha jó környéken, jó közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező helyen található az érdeklődő által kiszemelt ingatlan, akkor az nagy valószínűséggel értékállónak tekinthető. Emellett egy jó energiahatékonyságú ingatlan is mindig keresett lesz - vélekedett.

Az újépítésű ingatlanok esetében annyiban módosul a kép, hogy figyelni kell vásárláskor a tervezésre és a minőségre is. Akadnak közöttük ugyanis nagyon jól és kevésbé jól megtervezett épületek. Amennyiben viszont egy jó tervhez minőségi anyagok társulnak, akkor az az épület biztosan hosszú távon is keresett lesz - tette hozzá Rencsevics Mária.


Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás: