Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban

Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban - emelte ki pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban

A kormány az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslattal "kiszámítható és tervezhető finanszírozási környezetet biztosít a modellváltó egyetemek számára" - fogalmaztak, hozzátéve: "a felsőoktatás történelmi léptékű fejlesztésének célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülve a jövő nyertesei legyenek".
    
Kiemelték: az egyetemeket a valaha volt legnagyobb mértékű képzési és kutatási fejlesztések segítik hozzá a közös célok eléréséhez. A kormány a 2010 előtti ráfordításokhoz képest mostanra megkétszerezte a felsőoktatási főösszegeket. 2022-ben 650 milliárd forint lesz a költségvetés felsőoktatásra fordítandó előirányzata. Ezt a tételt a science parkok kialakítására és további egyetemi fejlesztésekre szánt forrásokkal kiegészítve jövőre összesen több mint ezer milliárd forint hasznosul a felsőoktatásban. A kormány a következő években kész fedezetet biztosítani az intézmények által előterjesztett mintegy 2700 milliárd forintos fejlesztési igény maradéktalan valóra váltására. A tervezett bruttó nemzeti össztermék mintegy 1,8 százalékára rugó átlagos éves egyetemi forrásmennyiség az Európai Unió átlagos GDP-arányos költéseinek jóval több mint duplája - fejtették, hangsúlyozva: "Magyarországon még sosem állt ekkora összeg a felsőoktatás rendelkezésére, a bővülő finanszírozás és a rugalmasabb működési keretek közelebb viszik a magyar fiatalokat ahhoz, hogy a jövő nyerteseivé váljanak".
    
Kitértek arra is, hogy négy évvel ezelőtt 14 ezer oktatót, kutatót érintett a kormány 27 százalékos béremelési programja. Idén és jövőre, két lépcsőben újabb több mint 30 százalékkal növekszik az állami, egyházi és a modellváltó intézményekben dolgozók keresete is. A hallgatói jólétet szolgálja a 2017-ben útjára indított, 220 milliárd forint keretösszegű országos felsőoktatási kollégium fejlesztési terv - írta az ITM, megjegyezve: "az intézmények gazdálkodási helyzetét a baloldali kormányok terhes örökségeként nagyban megnehezítették az elhibázott, pazarló PPP finanszírozásban megépített létesítmények költségei". A 2010 eleji 54-ből 48 konstrukció kiváltására már közel 146 milliárd forintot fordított a kormány - tették hozzá.
    
Az ITM hangsúlyozta: "az egyetemek kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepet töltenek be, nélkülözhetetlen katalizátorai a fenntartható növekedésnek, az innovációs teljesítmény fokozásának, a tudásalapú gazdaság kialakításának". Új fenntartói és finanszírozási modelljük a magyar hagyományokra és adottságokra tekintettel az állami szerepvállalást megőrizve teremt lehetőséget a magánintézményi működés rugalmasabb kereteinek kiaknázására. A nemzetközi példák alapján az állam nem vonul ki az átalakuló intézmények életéből, hanem a felsőoktatási szolgáltatások megrendelőjévé, fenntartóból partnerré válik. Az alapítványi fenntartásban működő intézményekben idén szeptembertől a hazai hallgatók több mint 70 százaléka, 180 ezer egyetemista tanul.
    
Közleményükben idézték a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szavait is. Eszerint Stumpf István azt mondta: meggyőződése, hogy a magyar felsőoktatás "versenyképessé tétele, és ezáltal a mai fiataloknak - egyben a jövő nemzetének - a sikere a tét". Az Országgyűlés elé kerülő törvény közös felelősségüket tükrözi, ezzel a kormányzat - a tudományos tevékenység minőségének ösztönzése mellett - a nemzetköziesítés, a tehetséggondozás, a sport és a társadalmi felzárkóztatás eredményesebb megvalósítása felé tereli az egyetemeket - értékelt a kormánybiztos, kiemelve: a globálissá vált felsőoktatási versenypiacon vissza nem térő lehetőség nyílik arra, hogy a modellváltással - ezáltal pedig a magyar felsőoktatásnak - "valóban a hallgatók legyenek a nyertesei".
    
Az ITM szerint az új modellben biztos és kiszámítható finanszírozási rendszer jön létre, amely 25 éves keret-megállapodásokon és 6 éves közfeladat-finanszírozási szerződéseken alapul. Az osztrák mintára kidolgozott megoldás előnye, hogy a középtávú intézményi támogatást előre rögzített teljesítmény- és minőségmutatókhoz kötve, az eltérő feladatok sajátosságait figyelembe véve határozza meg.
    
A közlemény szerint Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára úgy értékelt: "a történelmi léptékű fejlesztések esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen".
    
"Magyarország egyetemeink nemzetközi versenyképességének és oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével regionális tudásközponttá válhat" - idézték a közleményben Bódis József szavait.


Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás: