Mire számíthatunk a GVH-tól 2022-ben? Következtetések a tavalyi év alapján

A Gazdasági Versenyhivatal közzétette a tavalyi évre vonatkozó tevékenységét összegző gyorsjelentését. A versenyhatóság az előző évinél csaknem 25 %-kal több, számszerűen 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, 124 vállalkozással szemben és 42 eljárás zárult le 2021-ben. A jelentés részleteit és tanulságait a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértői mutatják be.

Mire számíthatunk a GVH-tól 2022-ben? Következtetések a tavalyi év alapján

Rekordösszegű bírság

2021-ben 28 esetben került sor jogsértés megállapítására 71 jogsértő vállalkozással szemben, amelyből 25 esetben, 62 vállalkozásra szabtak ki összesen mintegy 18,2 milliárd forint összegű versenyfelügyeleti bírságot. Ez rekordösszegnek számít a korábbi évekhez képest (2020: 8,4 milliárd forint; 2019: 8,8 milliárd forint), ugyanakkor ennek igen jelentős hányadát a sajtóvisszhangot is keltő műtrágya-kartell teszi ki, amelyben összesen 14 milliárd forint bírságot szabott ki a versenyhatóság. Ez a döntés azonban – több másik határozattal együtt - nem feltétlenül végleges, a megbírságolt vállalkozások ugyanis bírósághoz fordulhatnak, ahogy az a műtrágya-kartellben is történt. Ezt az ügyet nem számolva a kiszabott bírságok összege csökkent az előző évekhez képest.

2021: a kartellek éve

Nem túlzás azt állítani, hogy 2021 a kartellek éve volt, tekintve, hogy a 18,2 milliárd forint bírságnak több mint a 90%-a, azaz 16,2 milliárd forint versenykorlátozó megállapodásokért (döntően kartellekért) lett kiszabva. A tavalyi évben 8 ilyen ügy került lezárásra: ebből 4 közbeszerzési kartell, 2 nem közbeszerzési kartell és 2 egyéb versenykorlátozó megállapodás.

Ezzel összefüggésben kartell- vagy egyéb piaci torzulás gyanúja miatt a GVH a tavalyi évben 56 piaci szereplőnél tartott helyszíni kutatást, amely során mintegy 14 TB mennyiségű adatot dolgozott fel. Ez egyáltalán nem arra utal, hogy a koronavírus járvány visszavetné vagy korlátozná a GVH kartell-feltárási, vagy a „hajnali rajtaütésekkel" kapcsolatos tevékenységét, sőt.

Fogyasztóvédelem: célkeresztben a COVID-19 járvánnyal összefüggő visszaélések

Ehhez képest a lezárt eljárások több mint 50%-át alkotó fogyasztóvédelmi ügyeknek a felében, 11 eljárásban került sor bírság kiszabására, összesen közel 2 milliárd forintértékben. E körben a hatóság prioritásként kezelte a COVID-19 járvánnyal összefüggő visszaélések feltárását, és mintegy 449 millió Ft bírságot, azaz a fogyasztóvédelmi ügyekben kiszabott összbírság negyedét szabta ki a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos jogsértésekért.

A tavalyi év legizgalmasabb fogyasztóvédelmi ügye mégsem a COVID-19 járványhoz, hanem az egyik legnépszerűbb közösségi média platformhoz kapcsolódik. A GVH ugyanis korábban azt állapította meg, hogy a Facebook jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását, tekintettel arra, hogy a felhasználóknak ugyan valóban nem kellett díjat fizetniük a szolgáltatás igénybevételéért, de felhasználói aktivitásukkal és adataikkal üzleti hasznot hajtottak a vállalkozásnak és így fizettek a szolgáltatásért. Az ügyben a GVH addigi történetének legnagyobb fogyasztóvédelmi bírságát, 1,2 milliárd forintot szabta ki a Facebookra (azóta már voltak magasabb bírságok). A bíróságok azonban – immár jogerősen – a Facebooknak adtak igazat, és a GVH által kiszabott bírságot teljes mértékben megsemmisítették.

Új eszköz a GVH kezében: gyorsított ágazati vizsgálat

A Kormány tavaly nyáron új jogi eszközzel bővítette a GVH hatáskörét, mely értelmében a versenyhivatalnak lehetősége van ún. „gyorsított ágazati vizsgálat” elrendelésére, ha valamely piacon a verseny torzul vagy korlátozódik, és ezen piaci problémák feltárása és kezelése érdekében sürgős beavatkozás indokolt. A gyorsított ágazati vizsgálatot először az építőiparban: a kerámia-falazóelemek piacán, majd a fa építőanyagok piacán alkalmazta a GVH. Legutóbb pedig a régiós összehasonlításban is kirívóan magas árak miatt folytatott a COVID-19 antigéntesztek piacán gyorsított ágazati vizsgálatot. „2022-ben több ilyen eljárás is várható, melyek során a GVH a kartellek feltárásához hasonlóan helyszíni kutatást is folytathat, így ne lepődjenek meg a vállalkozások, ha a GVH vizsgálói egyik reggel megjelennek náluk” – figyelmeztet Turi Anna, a Schönherr versenyjogi csoportjának vezetője.

Erőfölényes ügyek

2021-ben az előző évekhez képest több, összesen nyolc ügyben vizsgálódott erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt, azonban ezek az eljárások – a Budapest Airport ügy kivételével – jelenleg is zajlanak.

Összefonódás-ellenőrzés: átlagosan 4 napos ügyintézési idő

A GVH-hoz 2021-ben rekordszámú összefonódásról szóló bejelentés érkezett, és a GVH ebben az évben 64 összefonódást engedélyezett. Mivel az összefonódások egyikében sem azonosított versenyaggályt, a GVH a jóváhagyott tranzakciók 92%-ában igen rövid idő alatt (átlagos ügyintézési idő 4 nap) hatósági bizonyítvány kiadásával tudomásul vette az összefonódást. Európában a magyar versenyhatóság kezeli az egyik leggyorsabban a versenyaggályt fel nem vető összefonódás-bejelentések jóváhagyását, ami versenyképességi szempontból is fontos szempont. A kiemelkedően jó statisztikát a GVH által is szorgalmazott előzetes egyeztetés lehetősége is segíti, mely során a bejelentő már a kérelme formális benyújtása előtt egyeztetni tud a GVH-val, mely hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a tényleges, statisztikák szempontjából is releváns eljárást.

Hatályba lépett a Sörtörvény: eljárás indult két gyorsétteremlánc és három sörgyár ellen

2020-ban az Országgyűlés módosította a kereskedelemről szóló törvény egyes rendelkezéseit, és 2021-től tovább bővítette a GVH hatáskörét: a vendéglátóipari italbeszerzések vonatkozásában jogszabály korlátozza a jelentős piaci erővel rendelkező gyártók által a vendéglátóhelyekkel kötött kizárólagos szerződéseket. Továbbá, a vendéglátóhelyek valamennyi értékesített italtermék-kategóriában (nem csak a sörök esetén) legalább két gyártó termékeit kötelesek árusításani. E szabályok érvényesülését a GVH ellenőrzi. A hatóság év elején tudatta, hogy a „Sörtörvénynek" is aposztrofált új kereskedelmi szabályok alapján megindította az első versenyfelügyeleti eljárásokat két gyorsétteremlánc, a KFC és a Burger King, valamint három sörgyártó, a Dreher, a Borsodi és a Heineken ellen.

Kifizetődő a versenyhatósággal együttműködni

A versenyhatóság széles körben biztosít lehetőséget a piaci szereplőknek a hatósággal való együttműködésre. A GVH-val való együttműködéssel jelentősen csökkenthetők a versenyjogi jogsértések következményei: akár el is kerülhető vagy jelentős mértékben mérsékelhető a kiszabható bírság, a kötelezettségvállalással záruló ügyekben pedig a GVH a jogsértés elkövetését sem állapítja meg. A tavalyi évben 24 vállalkozás összesen több mint 7,6 milliárd forint összegben ért el bírságcsökkentést vagy elengedést, ami a tavaly kiszabott több mint 18,2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírság összegéhez viszonyítva a kiszabható bírságból 29%, azaz jelentős kedvezményt jelent.

Mi várható a következő években?

Az elmúlt éveket tekintve egyrészt látható, hogy folyamatosan nőtt és nő a fogyasztóvédelmi ügyek jelentősége, valamint az ilyen ügyekben kiszabott bírságok több esetben megközelítik, vagy akár elérik a kartelleljárásokban kiszabott bírságok mértékét. Ugyan 2021-ben a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos visszaélések miatt indult eljárások kaptak jelentős szerepet, a következő években vélhetőleg a fenntarthatóság, a környezetvédelmi szempontok, illetőleg a zöld marketing fog kiemelt hangsúlyt kapni a versenyhatóság fogyasztóvédelmi tevékenységében. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a GVH a 2020-as év végén tájékoztatót tett közzé a zöld marketingről a vállalkozások számára.

A két éve a mindennapjaink részét képező világjárvány számos piac működésében eredményezett tartós vagy átmeneti zavarokat, amelyek a GVH mihamarabbi vizsgálatát, beavatkozását tették szükségessé. Ugyanakkor, ahogy a publikált adatok is mutatják, ezek a teendők (pl. gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatása) nem hátráltatták a hatóságot abban, hogy a hagyományosnak tekinthető jogérvényesítési feladatait is ellássa.

Az elmúlt két évben hozzávetőleg azonos számú eljárást zárt le a GVH kartellezés, fogyasztóvédelmi jogsértés vagy összefonódás-bejelentés miatt, mint 2019-ben, a világjárvány előtt. Az eljárásindítások (ideértve az ágazati vizsgálatokat is) száma pedig nőtt, nemcsak az előző évhez, hanem a világjárvány előtti évhez képest is A világjárvány így nemhogy csökkentette volna, hanem még intenzívebbé tette a GVH aktivitását a verseny és a fogyasztók védelmében, és erre számíthatunk 2022-ben is – zárja meglátásait Turi Anna, a Schönherr versenyjogi szakértője.


Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás: