Mire tesznek félre a mai fiatalok? És mire kellene a szüleik szerint?

A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyermekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyermekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra – derült ki az OTP Bank által megrendelt felmérésből. A hitelintézet támogatja a szülőket és a fiatalokat is abban, hogy ez könnyen és egyszerűen megvalósítható legyen. A nemrég bevezetett Persellyel kis összegekben, díjmentesen lehet félretenni, egyszerre akár több célra is.

Mire tesznek félre a mai fiatalok? És mire kellene a szüleik szerint?

„Késő a takarékosság, mikor üres az erszény” – tartja a régi mondás. Éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb elsajátítsuk a pénzügyi tudatosság alapjait és megtanuljunk bánni a pénzzel. Ezzel a szülők többsége is egyetért, 65 százalékuk kifejezetten ösztönzi a 18 év alatti gyermekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra – derült ki az OTP Bank által megrendelt felmérésből. Negyven százaléka a szülőknek nem határozza meg, hogy mire tegyen félre a gyermek. Vannak azonban olyan szülők, akiknek konkrét elképzeléseik vannak arról, mire kellene a gyermeküknek félretennie. Negyven százalékuk a barátokkal tervezett programokra (mozira, kirándulásra, nyaralásra), míg tízből egy szülő a tanulmányokra való takarékoskodásra bátorít.

Egy korábbi kutatás rávilágított, hogy nemcsak a szülők szeretnék, ha a gyermekeik tudatosabbak lennének a pénzügyeiket illetően, a fiatalok attitűdjeiben is nagyon erősen jelen van a megtakarítás szükségességének a gondolata. Több mint felük ténylegesen is megtakarít, jellemzően konkrét célokra. Ezek a célok életszakaszonként eltérnek: a 16-17 éveseknél a top három cél az autó, az utazás és a nagyobb értékű műszaki termék, a 18-24 évesek pedig autóra, lakásra és utazásra gyűjtenek. A 25-30 évesek már főleg általános tartalékban gondolkodnak baj esetére, de náluk is igen magas azoknak az aránya, akik lakást vagy autót szeretnének.

„A pénzügyi tudatosság, a takarékoskodás a szűkösebb anyagi helyzetek megélése kapcsán mind a szülők, mind a fiatalok gondolkodásában felértékelődik” – vélte Dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar marketingprofesszora, trendkutató. „Napjainkban nem kérdés, hogy a nehezebb megélhetés körülményei között a kívánságok teljesítéséhez a fiataloknak is erőfeszítéseket kell tenniük. Nem véletlen, hogy jelentős részük a tanulmányai mellett is több-kevesebb rendszerességgel dolgozik, amivel a takarékossági céljaikat legalább részben teljesíteni tudják, tehermentesítve ezzel a szülőket. Nyilván, jelentős eltérés mutatkozik a takarékossági célok megfogalmazásában a fiatalok korcsoportjai között. Az életkor növekedésével komolyabb tételek jelennek meg a célok között, amikre csupán évek során keletkező megtakarítás adhat fedezetet. Az önálló lakás megszerzése nehezen elérhető el a fiatalok szerint, ehhez szülői, banki segítség is kell, vagy le kell mondani a vásárlásról, elfogadva például a bérlést. Egyre gyakrabban merül fel főképp a nagyvárosi fiatalokban a megosztás is, mint választási lehetőség a tulajdonlás helyett a lakhatásban, közlekedésben” – mondta a szakértő.

Az OTP Bank folyamatosan nyomon követi a fiatalok és a szüleik igényeit, valamint a piaci folyamatokat, ezeket szem előtt tartva fejleszti a termékeit. Nincs ez másként a megtakarítások területén sem.

„Az új Persely funkciót azért hoztuk létre a mobilbankon belül, hogy megkönnyítsük azoknak a dolgát, akik még csak ismerkednek a megtakarításokkal, illetve szeretnének elkezdeni rendszeresen félretenni valamilyen konkrét célra. A júliusban bevezetett, a 16 évet betöltött Junior ügyfeleink számára októbertől elérhető funkció népszerűsége folyamatosan nő. Nagyon sokszínűek a Perselyekben megnevezett célok, de azt látjuk, hogy a legnépszerűbb megtakarítási célok között szerepelnek a váratlan kiadások és az utazás is - mondta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarításokért felelős területének vezetője.


Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás: