Mit lép a Popcat, a Floki és a Bonk októberben? A Crypto All-Stars és a Flockerz is alaposan beizzít

A Popcat túlszárnyalhatja a BONK-ot és a FLOKI-t?

Mit lép a Popcat, a Floki és a Bonk októberben? A Crypto All-Stars és a Flockerz is alaposan beizzít

Igaz, hogy a mém érmék a következő szuperciklusra készülődnek, de a Crypto All Stars és a Flockerz még náluk is nagyobbat alkot, hiszen már 2,1 millió dollár, illetve majdnem 600 ezer feletti összeget gyűjtöttek az ICO-jukon.

A Crypto All-Stars két hónap leforgása alatt heti szinten átlagosan több mint 260 000 dollárt kapott a befektetőktől, akik tűkön ülve várják a kripto iparág egységes mém érme platformjának elindítását. Ez a bikafutam kellős közepén megsokszorozza az ágazat érméinek hozamát. 

Miután a mém érmék októberben 50 milliárd dollár körüli piaci kapitalizációnak örvendhetnek, és még a mikro-cap mém érmék is a címlapokra kerültek a jelentős hozamaik miatt, hamarosan ismét egy bikafutam veheti kezdetét. Az is egy erős erre utaló jel, hogy az egyes mém érmék sok esetben még a Bitcoin ($BTC) hozamát is felülmúlták.

a legnagyobb mémkriptók piaci kapitalizáció alapján

Forrás: CoinGecko

A Crypto All-Stars és a Flockerz azon kívül, hogy rengeteg frissítést kínálnak, egy olyan módot is nyújtanak, mellyel a szektor nyereséget generálhat bullish, és bearish piaci körülmények között is.

A befektetők jelenleg 0.0014947 dollárért vihetnek egy $STARS tokent az előértékesítés során, és egy $FLOCK 0.0057469 dollárért kapható. Mivel azonban ezek az ICO-k szakaszos felépítésűek, az új finanszírozási körben a natív érmék ára megugrik. Amikor cikkünket olvasod, ne lepődj meg, ha már magasabb értékkel találkozol.

Így versenyez egymással a Bonk, a FLOKI és a PopCat. Míg ők a mém érme szuperciklus élére hajtanak, a $STARS-ra sem érdemes aludni

A Bonk egy hónapos eredménye 23,75%-os növekedés, míg a FLOKI ugyanebben az időszakban 8,60%-kal húzott előre, és a Popcat 124,10%-os emelkedésnek örvendhet. A mém érmék rangsorának 5.,6., és 7. helyén lévő érmék között valódi verseny alakult ki, és semmi sem zárja ki, hogy októberben is sikeresek maradnak.

Bonk, Floki és Popcat kriptovauta árfolyam és piaci kapitalizáció

A Bonk és a Popcat összehasonlító táblázatán például jól látszik, hogy ez utóbbi érme mennyire belehúzott az elmúlt időszakban.

Bonk kriptovaluta árfolyam és Bonk vásárlása

Forrás: CoinMarketCap 

A $POPCAT növekedése az elmúlt hónapban akkor is töretlen maradt, amikor a Bitcoin ($BTC) ára hanyatlásnak indult a 64 000 dollárról. 

Bonk és Popcat kriptovaluta relatív árfolyam alalkulása

Forrás: CoinMarketCap 

Ez hamisítatlanul a mém érmék új bikás trendjét jelzi, és a befektetők kockázati étvágya a Bitcoin viszonylag előre látható árpályájáról inkább a kripto iparág változékonyabb eszközei - főleg a mikro-kapitalizációjú mém érmék felé terelődött.

Aztán itt van az SPX6900 ($SPX) mikro-cap mém érme, amelyeket a piac az utóbbi időszakban a kegyeibe fogadott, és egyetlen hónap alatt 9,11 millió dolláros piaci kapitalizációról kis kapitalizációjú státuszba (554 millió dollárra) dobta fel. Igaz, azóta kissé lenyugodott, cikkünk írásakor 499,25 millió dollár a piaci értéke.

Rajta kívül a Moo Deng ($MOODENG) és a Pochita ($POCHITA) rallija is hasonlóan szépen ívelt. 

A Crypto All-Stars ($STARS), és a $Flockerz (FLOCK) is mikro-kapitalizációjú érmék, és érdemes rátekinteni az előértékesítésükre.

A MemeVault elindulásakor, a mém érmék tulajdonosai minden egyes mém érméjüket egyetlen protokollban helyezhetik el, és nem szükséges több platformot kezelniük azért, hogy hozamot lássanak.

A $STARS 680%-os lekötési juttatása az iparág egyik legjobbika

A MemeVault elfogadja például a $BONK és a $FLOKI érméket, és a felhasználók még a $POPCAT-énél is több nyereséget generálhatnak.

A támogatott érmék között ott van például a népszerű Dogecoin ($DOGE), a Shiba Inu ($SHIB) és a PepeCoin ($PEPECOIN) is, de a tokenek sora tovább bővül majd, és könnyen lehet, hogy a $POPCAT is köztük lesz.

Doge, Bonk és Popcat mémkriptók vásárlása és árfolyam elemzés

A projekt natív tokenje, a $STARS segítségével a birtokosok megtöbbszörözhetik a lekötési juttatásaikat. Minél több $STARS-a van valakinek, annál nagyobb az esélye arra, hogy megtriplázza a hozamát. 

A $STARS egy független lekötési protokollal is készül, mely per pillanat 680%-os. Az okos felhasználók megsokszorozhatják a $STARS-állományukat, és maximalizálhatják a MemeVault-on lekötött mém érmék hozamát.

STARS kriptodeviza vásárlás kezdőknek is

Erős tokenomikája, kiemelkedő hasznossága, és szépen menetelő ICO-ja miatt úgy tűnik, hogy a $STARS-ban megvan a potenciál, hogy a következő mikro kapitalizációjú token legyen, amely a készülődő szuperciklus folyamán csillogásra készül.

Egy közkedvelt kripto influencer, Clay Bro úgy gondolja, hogy a $STARS 50-szeres hozamra is képes lehet.

Nézd meg a Crypto All-Stars előértékesítését

A Crypto All-Stars 3 millió dolláros mérföldkője itt van a partok alatt 

A Crypto All-Stars ICO-ja ötödik sebességbe kapcsolt, és minden lendülettel rendelkezik ahhoz, hogy hamarosan megünnepelje a 3 millió dolláros céljának elérését.

Az ICO-n való részvételhez látogasd meg a Crypto All-Stars honlapját, csatlakoztasd hozzá a pénztárcádat (például a Best Wallet-et), és vásárolj $STARS-ot ETH, USDT, BNB vagy bankkártya útján. 

Crypto all stars kriptovaluta eladása előértékesítésben

A Crypto All-Stars intelligens szerződése jól teljesített a Coinsult és a SolidProof részletes auditján.

Csatlakozz a Crypto All-Stars online közösségéhez a Telegramon vagy az X-en, tudj meg minden friss információt első kézből. 

Nézd meg a Crypto All-Stars előértékesítését

Flockerz- A viralitás és a hasznosság mennyei kombinációja 

A mém érmék piaca bámulatosan sokat fejlődött az elmúlt év során, és egyre több hasznos token látott napvilágot. Közéjük tartozik a Flockerz ($FLOCK) is, amely nem csak népszerű, de rendkívül hasznosnak is mutatkozik. 

Flockerz kriptovaluta vétel előértékesítésben

A hasznosságot a befektetők nagy örömére a vote-to-earn rendszerének köszönheti. A FLOCK tulajdonosok így beleszólhatnak az egyes, projekttel összefüggő döntésekbe, és még jutalmat is kapnak érte. Ehhez jön még hozzá a szuper staking rendszer, az APY írásunk időpontjában időpontjában 2973%-os.

Flockerz kriptovaluta staking

A mém a vicces King Birb-et formálja meg, egy erős madarat, amely egykoron hűséges, butuska követőinek nyája felett uralkodott. Ám egy nap rádöbbent, hogy a közösségben több hatalom van, és úgy döntött, felemeli őket az ő szintjére. A befektetők imádják ezt a vicces sztorit, és tetszésnyilvánításuk jeleként a Flockerz előértékesítése számára már több mint 602 ezer dollárt gyűjtöttek össze.

Vásárold meg a Flockerz-t most

Ezek is érdekelhetnek:

Az új mém érme, a Flockerz előértékesítése nagy port kavart – ez lehet a következő nagy mém érme?

A kriptobálnák olyan feltörekvő kriptovalutákat keresnek, mint a Pepe Unchained és a Scroll

A 10 legjobb altcoin, amit 2024-ben érdemes vásárolni – Milyen új altcoinokat vásároljak?

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás és befektetés kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás: