Mit tudnak a vadonatúj inflációkövető állampapírok?

Megjelent a decemberi inflációs adat, ezzel együtt kiderült, hogy 2022-ben az éves átlagos áremelkedés mértéke 14,5 százalék volt. Erre igen gyorsan reagált az Államadósság Kezelő Központ: megjelent két új inflációkövető befektetés, amelyek induló kamatát már a tavalyi év áremelkedéséhez igazították. A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták, milyen előnyöket jelentenek az új papírok a meglévő, hamarosan lejáró sorozatokhoz képest, illetve megérheti-e esetleg lecserélni azokat.

Mit tudnak a vadonatúj inflációkövető állampapírok?

Pénteken a 2022-es év utolsó inflációs adata is napvilágot látott. Tavaly decemberben az éves áremelkedés mértéke 24,5 százalék volt. A teljes 2022-es évre érvényes átlagos infláció pedig 14,5 százalék. Szinte ezzel egy időben bejelentették, hogy új inflációkövető lakossági állampapírokat indít útjára az Államadósság Kezelő Központ Zrt.

A prémium állampapír alapvető feltételei érdemben nem változtak

Az új befektetések január 19-től érhetők el, továbbra is két sorozat közül tudunk választani:

- A 2027/K sorozat a rövidebb futamidejű, a konstrukció 2023. január 20-án indul és 2027. február 24-én jár le. A kamat mértéke ugyanúgy az inflációhoz van kötve, a kamatfelár pedig 0,75 százalék. A papír lejárata valamelyest eltér a korábban forgalmazottól, ugyanakkor a kamatprémium értéke változatlanul 0,75 százalék. Ez azt jelenti, hogy a papír induló éves kamata 15,25 százalék lesz.

- A 2030/I sorozat egy hosszabb futamidejű befektetés, az állampapír 2023. január 20-án indul és 2030. február 20-én jár le. A lejárat majd egy évvel kitolódik a korábbi 2029. márciusi végdátumhoz képest. Ugyanakkor az infláció feletti kamatprémium változatlanul 1,50 százalék marad. Így a papír induló éves kamata 16 százalék lesz.

Jobban járhatunk a PMÁP új sorozataival

Az alapvető feltételek nem változtak, hiszen a kamat alapja továbbra is az infláció marad, az erre ráépülő kamatprémium pedig változatlan szinten marad. Az induló kamatszint ugyanakkor módosult.

Eddig mind a rövidebb, mind a hosszabb futamidejű konstrukció esetén 11,75 százalék volt az induló éves kamatszint. Ezt a kamatot fizette a két befektetés az első kamatfordulóig: ez a rövidebb futamidejű befektetés esetén idén januárban, míg a későbbi lejáratú konstrukciónál 2023 márciusában van/volt. Az új sorozatok esetében azonban már az induló kamatot is a tavalyi infláció alapján határozzák meg, vagyis az új befektetésekkel a kezdeti hónapokban magasabb kamat érhető el.

Nézzük meg mekkora nyereséget lehet elérni a hosszabb futamidejű 2030/I PMÁP-val.

A kamatfizetések előreláthatóan az alábbi módon alakulnak:

- A 2023. január 20. és 2024. február 20. közötti időszakra az éves kamat 16,00 százalék, ami időarányosan 17,36 százalékos kamatfizetésnek felel meg. (Ez a 2022-es infláción alapuló tényadat.)

- A 2024. február 20. és 2025. február 20. közötti időszakra az éves kamat 18,80 százalék. (Ez a jegybank által 2023-ra várt inflációs sáv középértéke alapján lett meghatározva.)

- A 2025. február 20. és 2026. február 20. közötti időszakra az éves kamat 4,90 százalék. (Ez a jegybank által 2024-re várt inflációs sáv középértéke alapján lett meghatározva.)

- A 2026. február 20. és 2027. február 20. közötti időszakra az éves kamat 4,50 százalék. (Ez a jegybank által 2025-re várt inflációs sáv középértéke alapján lett meghatározva.)

- A 2027. február 20. és 2028. február 20. közötti időszakra az éves kamat 4,50 százalék. (2026-ra a jegybanknak még nincs inflációs előrejelzése, ezért a számításnál a 3 százalékos célértékből indultunk ki.)

- A 2028. február 20. és 2029. február 20. közötti időszakra az éves kamat 4,50 százalék. (2027-re a jegybanknak még nincs inflációs előrejelzése, ezért a számításnál a 3 százalékos célértékből indultunk ki.)

- A 2029. február 20. és 2030. február 20. közötti időszakra az éves kamat 4,50 százalék. (2028-ra a jegybanknak még nincs inflációs előrejelzése, ezért a számításnál a 3 százalékos célértékből indultunk ki.)

- 10 millió forint befektetése esetén a durván 7 éves futamidő alatt 7,4 millió forint nyereség érhető el. A befektetés összértéke ugyanis 17 441 233 forint lenne. (A számolás során a Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy a kifizetett kamatot ugyanolyan feltételekkel újra be tudjuk fektetni.)

Megéri átváltani meglévő prémium állampapírunk az újra?

A kamat kétségtelenül nagyobb lenne, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a meglévő megtakarításunk eladásakor számolnunk kell valamekkora költséggel is. Amennyiben a Magyar Államkincstárnál vásárolnánk meg a befektetésünk, akkor - a jelenleg ismert gyakorlat alapján - 99 százalékos árfolyamon váltanák vissza a befektetésünk. Vagyis a pár hónapra járó magasabb kamatért cserébe le kellene mondanunk a befektetett tőkénk 1 százalékáról.

Ha az új befektetést végig megtartanánk, akkor a hosszabb futamidőnek köszönhetően jobban járnánk a váltással, viszont ugyanazon lejárati időre kiszámolva már jobban megérné a jelenlegi befektetésben maradni. Vagyis a két hónapra kapott 4,25 százalék extra kamata nem kompenzálja a visszaváltások költségeit. (A váltással január és március között kaphatnánk meg a két konstrukció kamata közötti különbséget.)

Állampapír kalkulátor, államkötvény választó segíthet kiválasztani a legjobb kamatokat és futamidőt.

A hozamkilátások még mindig magasak a hitelkamatokhoz képest

Az inflációkövető állampapír 2024-es és 2025-ös kamatfizetési kilátásai még mindig kiemelkedően magasak. (Előbbi éves szinten 16 százalék, utóbbi pedig várhatóan 18,8 százalék.) Ehhez képest a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata még mindig jóval kedvezőbb: 10 éves kamatperiódusú konstrukciót találni 9,54 százalékos éves kamat mellett is.


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: