Mitől félnek a magyar emberek a legjobban a következő 25 évben?

Negyedszázad telt el 2000 óta, a magyar emberek pedig igen vegyesen élték meg ezt az időszakot. A többség szerint még több kihívás vár ránk a jövőben, és egy változó, turbulens világra készülhetünk a következő 25 évben.

Mitől félnek a magyar emberek a legjobban a következő 25 évben?

Talán éppen ezért, egyre inkább előtérbe kerül az alkalmazkodóképesség és az óvatosság jelentősége. Utóbbit az is bizonyítja, hogy anyagi szempontból a legtöbben jelenleg vagyonuk értékének megőrzésére törekszenek, nem pedig gyarapítására, főleg nem magasabb kockázat mellett – derült ki a Groupama Biztosító országos reprezentatív kutatásából, amelyben arra keresték a választ, hogy mi lehet a boldogulás kulcsa a következő negyedszázadban.

Az elmúlt 25 évvel kapcsolatos érzéseinket összegezve megállapítható, hogy ugyanannyian gondolnak az elmúlt 25 évre vidáman, mint szomorúan (35-35%), de az elégedettek (25%) és az elégedetlenek (26%) aránya is szoros eredményt hozott. A múlt megítélése tehát elég vegyes, de semmiképpen sem olyan borús, mint azt általánosságban gondolnánk – mutat rá az 1000 fő részvételével készült friss felmérés.

Optimista fiatalok

A kutatás részletesen kitért a következő negyedszázaddal kapcsolatos megérzésekre is. Ezzel kapcsolatban az látható, hogy az emberek szerint elsősorban az élhető környezet, a megfelelő anyagi helyzet elérése és a lakhatás jelent majd nagyobb kihívást a jövőben. A 30 év alatti fiatalok azonban szinte minden tekintetben optimistábbak, mint az idősebb generációk.

Egyúttal az is igaz, hogy a jelenünk határozza meg, mennyire vagyunk bizakodóak a jövőt illetően: a most kedvezőtlenebb helyzetben lévőknek vannak leginkább félelmeik. A lakosság 68 százaléka szokott szorongani egyes jövőt érintő kérdéseken, ugyanakkor jó látni, hogy az emberek 61 százaléka igyekszik hosszú távon gondolkodni, próbálja tudatosan megtervezni a jövőjét, akár évtizedes távlatban is.

A felsőfokú végzettségűek körében ez utóbbi arány már 70%, és a most nehezebb helyzetben lévők számára is ez lehet az egyik kiút: a tudatosabb tervezés.

Az alkalmazkodókészség a kulcs

A magyar emberek egy turbulensen változó világra számítanak a következő 25 évben. Így az sem meglepő, hogy a megkérdezettek a leghasznosabb készségeknek az alkalmazkodóképességet, a pénzügyi tudatosságot, az óvatosságot, valamint az egészségtudatos életvitelt tartják.

A vállalatokkal szemben komoly elvárásként fogalmazódott meg a fair, korrekt kommunikáció, a hűség elismerése, a személyes ügyintézés biztosítása, de az is, hogy edukálják fogyasztóikat és legyenek jobban részesei a helyi közösségeknek.

„A kutatás célja az volt, hogy feltérképezzük, milyen tervekkel vágnak neki az emberek a következő negyedszázadnak, és milyen kihívásokkal számolnak. Világosan látszik, hogy az alkalmazkodóképesség jelentősége egyre nagyobb lesz, és ez a vállalatok számára is fontos üzenet. Ahhoz, hogy a cégek egy gyorsabban változó világban is hatékonyan tudják támogatni ügyfeleiket, nyitottabbnak kell lennünk a gyorsabb alkalmazkodásra.

Mi azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy minden új igényre és élethelyzetre tudjunk megoldást találni – akár olyanokra is, amelyeket ma még el sem tudunk képzelni. Lényeges, hogy ne az ügyfeleknek kelljen hozzánk igazodniuk, hanem mi reagáljunk rugalmasan az ő igényeikre” – hívta fel a figyelmet Koháry András, a Groupama Biztosító kommunikációs és PR igazgatója.

Nem szeretünk kockáztatni

A lakosság többsége jelenleg a stabil anyagi háttér kialakítására törekszik, a hangsúly inkább a megtakarítások értékének megőrzésén van, mintsem a vagyongyarapításon, pláne nem magasabb kockázatú termékekkel.

A befektetési lehetőségek közül a hosszú távon kiszámítható, alacsony kockázatú eszközöket keresik a legtöbben (például az állampapírt), ezt 37 százalék jelölte meg. Ezt követik az értékállóságot fókuszba helyező vagyontárgyak, például az arany (26%).

A biztosításokat 17 százalék említette a céljai megvalósításához szükséges eszközként, ezzel egyébként megelőzik például a részvényeket (16%) is. A biztosítás egyébként azoknál játszik szignifikánsan nagyobb szerepet, akiknek fontos az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas évek megalapozása vagy a gyermek taníttatása.

A klímaváltozástól jobban félünk, mint az MI-től

A kutatás azt is vizsgálta, hogy az elmúlt 25 év ikonikus eseményei közül melyek vannak ránk még mindig nagy hatással. Érdekes, hogy minden korcsoport véleménye egybecsengett, valamennyi korosztály a 2008-as pénzügyi válságot, a 2020-ban kitört Covid-járványt, valamint a 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háborút említette az elmúlt negyedszázad legfajsúlyosabb eseményeként.

Azt illetően, hogy a következő negyedszázad esetében mely jelenségekre tekintünk úgy, hogy komoly kihívást jelenthetnek, a klímaváltozást a megkérdezettek 70%-a, egy újabb esetleges globális pénzügyi válságot 65%-a, egy háborút pedig 64%-a említette.

Érdekes, hogy a mesterséges intelligencia túlzott térnyerését a válaszadók 59 százaléka jelölte meg valós veszélyként, ugyanakkor még közöttük is nagy számban vannak olyanok, akik szerint ez a technológia komoly tudományos áttöréseket okoz majd.

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás:

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott

A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 11. 14. 16:00
Megosztás:

Bruttó 640 ezres kezdőbér az új óvodai nevelőknek

Tömegek érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640.900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető, és minden jel szerint az egyik legkeresettebb szakmává válhat.
2025. 11. 14. 15:30
Megosztás:

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2026. programstratégia alapján - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 11. 14. 15:00
Megosztás:

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás: