Mivel és hogyan fűtsünk, hogy a rezsi mellett másra is jusson?

Mint ismeretes, az eddig megszokott, rezsivédett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben. Aki havonta e felett használja a villamos energiát, illetve a földgázt, augusztustól azok piaci árát lesz kénytelen megfizetni. Már évek óta központi téma, miként lehet az otthonok minél gazdaságosabb működését megvalósítani, a kormány most meghozott döntése azonnali cselekvésre sarkall.

Mivel és hogyan fűtsünk, hogy a rezsi mellett másra is jusson?

Az elmúlt héten Magyarország kormánya energia-veszélyhelyzetet hirdetett, valamint egy hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, amely már a jövő hónapban életbe lép. Az intézkedések ezúttal nem nagyvállalatokra, hanem a lakosságra, a hétköznapi családokra vonatkoznak. Az ország vezetői egy átlagos áram- és gázfogyasztást állapítottak meg, és kimondták, hogy aki akár villamos energiából, akár földgázból ennél többet fogyaszt az a különbözetet piaci áron köteles kifizetni, míg az átlagba beleférő mennyiséget továbbra is a csökkentett összegért kapja. Az áramfogyasztás esetében a 210 kilowattóra, a gázból pedig a 144 köbméter fogyasztás jelenti majd a havi limitet.

„Mivel mind a gáz, mind az elektromos áram díja emelkedik, alaposan meg kell vizsgálni, hogy az adott ingatlan esetében mi lenne a leg energia-és költséghatékonyabb fűtési opció. Aki az árammal való fűtés mellett teszi le a voksát, ma már számos modern megoldás közül választhat” – avatott be Kis-Balázs Attila, a Jobbfólia ügyvezető-tulajdonosa.

Ha a gázzal gáz van

Az orosz-ukrán háború kitörése óta a fejünk felett lebeg az a kérdés, vajon lesznek-e gondok a gázellátással, előfordulhat-e, hogy a téli hónapokban nem fogjuk tudni a megszokott hőfokra fűteni az otthonunkat. A gázzal szemben az az elektromos fűtési megoldások előnye, hogy saját hálózatunk nem feltétlenül függ a szolgáltatóktól, hiszen megújuló energiaforrások segítségével tőlük függetlenül elő tudjuk állítani a világításhoz, de akár a fűtéshez is szükséges energiamennyiséget. Az elektromos fűtést egy megfelelő méretezésű és kialakítású napelemrendszer folyamatosan és biztonságosan képes üzemeltetni.

„Ha most van lehetősége egy családnak arra, hogy 3-5 millió forintból napelemet és elektromos fűtést alakíttasson ki, úgy gondolom, nagyon megéri, hiszen ebben az esetben egy 100-120 m2-es ingatlan fűtése és villanyszámlája szinte nulla forint lesz, és 5 millió forint egyszeri beruházásával megspórolható éves szinten az előzetes rezsi emelkedési kalkulációk alapján 3-3,5 millió forint. Ami azt jelenti, hogy 1,5 év alatt visszajön a fűtés és napenergia ára, onnantól kezdve pedig éves szinten 3-3,5 millió forint megtakarítást jelent a család számára” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Hosszú távú megoldás a cél

A fűtési rendszer korszerűsítésének tervezésekor és kivitelezésekor lényeges szem előtt tartanunk, hogy az új megoldást évekig, évtizedekig kívánjuk majd üzemeltetni, ezért sem a fűtés típusa, sem a szakemberek, sem a felhasznált anyagok megválasztásakor nem érdemes a spórolásra összpontosítani. Ha ezt tesszük, a most megspórolt összeg többszörösét költhetjük javításra, illetve karbantartásra.

Vegyük sorra, hogy a jelenleg ismert elektromos fűtési lehetőségek milyen előnyös és milyen hátrányos tulajdonságokkal rendelkeznek:

A klímákat többnyire helyiségek hűtésére használják. Vannak olyan típusok is, amelyek fűtésre is alkalmasak, azonban sokkal magasabb az áruk, ráadásul a hatékonyságuk is kétséges. Mivel levegő alapú fűtésként funkcionálnak, a levegőt forgatják, fűtik, ezáltal folyamatosan szálló port generálnak, és fűtő képességük is jelentősen gyengébb, mint a testet, tárgyat melegítő fűtő berendezéseké.

A hőszivattyú egy kiváló technológia, amelyik elképesztően jó hatékonysággal tud dolgozni, emellett a havi fenntartási költsége is kedvező. Negatívumaként csupán a nagyon magas kialakítási költségét lehet felróni (ami egy infra fűtőfóliával összehasonlítva akár annak a 4-5x ára is lehet), amihez még hozzáadódnak a későbbiekben a rendszeres karbantartási, és az eseti javítási költségek is.

A fűtőszőnyeg gyorsan és egyszerűen letelepíthető akár laminált padló, akár járólap alá, viszont, mivel elektromos fűtésről beszélünk, a havi villanyszámlánkat jelentősen meg tudja emelni, ami a jelenlegi helyzetben elég költséges megoldás.

Az infrafűtő paneleket ugyanúgy hősugárzóként tudjuk használni, hiába infra technológia. Ha előtte vagy mellette állunk, tehát a környezetében vagyunk, akkor érezzük az infra hatását, de 3 méterrel távolabb már nem tud kellően hatékony lenni.

Talán a legtöbb ingatlan esetében, ha elektromos fűtést választanak, a legjobb megoldás az infra fűtőfólia, a jobbfólia lehet. Természetesen nagyon fontos, és nem győzöm hangsúlyozni, az ingatlan megfelelő hőszigeteltsége, a nyílászárók minősége, de amennyiben ez rendben van, az infra fűtőfólia gazdaságos megoldás tud lenni. Azáltal, hogy a technológiai képességének köszönhetően nem a levegőt, hanem testet, és tárgyakat melegít, 2x hatékonyabb tud lenni, mint egy levegő alapú fűtés. Például van olyan ügyfelünk, akinek A+ energiaosztályba tartozó ingatlanja van, és a több mint 100 m2-es lakásában napi szinten 40 percet üzemel a fűtési rendszerünk, így egy fűtési szezonban a jelenleg még érvényben lévő árakat tekintve, 35-40 000 Ft-ból fűtette ki az egész téli időszakot.

Hogyan tudunk spórolni?

Természetesen anyagi ráfordítást nem, csupán odafigyelést igénylő lehetőségek is vannak, amiket meg tudunk tenni a spórolás érdekében. Ezek közül az első és legfontosabb az ingatlan megfelelő szellőzésének biztosítása. Sokan azt gondolják, hogy a ritka, de hosszú, akár 10-20 percig is tartó szellőztetések a legcélravezetőbbek, pedig – főként téli időszakban – a gyakori, de csupán 1-2 perces huzatos átszellőztetés a levegőt is sokkal jobban felfrissíti, mindamellett a hőmérsékletet nem csökkenti jelentős mértékben.

Szintén komoly megtakarításokat könyvelhetünk el, ha távollétünk idejére lejjebb tekerjük a termosztátot. Azonban nem mindegy, hogy mennyire. Ha az ingatlant 20-22 fokosra fűtjük, 14-16 foknál kevesebbre semmiképpen ne állítsuk, akkor sem, ha nem tartózkodunk az épületben.

Okos otthonok esetében kényelmes megoldást jelenthet, ha wifi segítségével távolról is irányíthatjuk a fűtési rendszerünket, de akár az infrafűtés is segítségünkre lehet, ami a többi fűtéssel szemben rekordidő alatt képes a kívánt hőfokra felfűteni.

„Meglátásom szerint továbbra is az infrafűtés az, ami hatékony és jövőbe tekintő lehet azáltal, hogy nem a levegőt, hanem testeket és tárgyakat melegít, és nem mellékesen napenergiával elő tudjuk állítani az ingatlanunk számára szükséges villamosenergiát, akár fűtés céljára is. Nem beszélve arról, hogy ennek a technológiának nincs szüksége időszakos karbantartásra, akár a teljes élettartalma alatt extra költség felmerülése nélkül üzemel. Ellenben más technológiákkal, ahol évente 1, vagy akár 2 alkalommal tisztítani, karbantartani kell, és időközönként a mozgó, kopó alkatrészek cseréje szükségeltetik. Reményeim szerint a következő időszakban sokan átállnak infrafűtésre és megtapasztalják, hogy sokkal költséghatékonyabban és sokkal biztonságosabban tudnak általa fűteni” – zárta gondolatait a jobbfolia.hu ügyvezető-tulajdonosa.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: