Most érdemes belevágni az építkezésbe vagy házvásárlásba: Fellendülés várható az ingatlanpiacon

Az építési hitelek és a lakáshitelek kamatszintjei a korábbi évekhez képest jelentősen csökkentek, ami most kiváló alkalmat kínál azok számára, akik építkezésbe vagy házvásárlásba szeretnének belevágni. Ez a lehetőség pedig a 2022 óta hanyatló ingatlanpiac fellendülését is magával hozhatja, hiszen az alacsonyabb hitelkamatok miatt több család számára nyílik meg a lehetőség a vásárlásra vagy az építkezésre.

Most érdemes belevágni az építkezésbe vagy házvásárlásba: Fellendülés várható az ingatlanpiacon

Aki új lakóingatlant szeretne vásárolni, most épp időben van, jövőre ugyanis az építőipar újraindulásával és a piac fellendülésével mintegy húsz százalékos emelkedés várható. Az iparág új lendülete nem csak az árakra lesz hatással, de érinteni fogja a szakembereket is, ezzel kapcsolatban már most érezhető a hiány, de egyes építőanyagokra is heteket kell már most várni. Mindezek mellett azonban az építési hitelek és a lakáshitelek kamatszintje a korábbihoz képest leesett, ami viszonylag olcsónak tekinthető hiteleket tesz lehetővé és ez szintén a 2022 óta hanyatló ingatlanpiac fellendülését erősíti.

"Szűkült az olló az államilag támogatott és a piaci hitelek között. Jelenleg ha CSOK+ támogatással vásárol valaki egy 3 hálószobás, nappalis házat 62-63 millió forintért és 12 millió forintot (20% önerőt) tesz le, 25 éves futamidő esetén 240 ezer forintos havi törlesztőrészletre számíthat 2,68%-os kamat mellett. Ha pedig babaváró hitelt is igényelnek, vagy ÁFA-visszatérítést kapnak, ez az összeg még kedvezőbb lehet. Azok számára, akik nem jogosultak a CSOK+ támogatásra, a piaci hitelek most jelentősen kedvezőbbé váltak. A fent említett példa esetében, ha egy piaci hitelt választanak 5,6%-os kamattal, a havi törlesztőrészlet 300 ezer forint körül alakul. Ez a különbség lényegesen kisebb, mint korábban, amikor a piaci hitelek törlesztőrészlete akár 420-440 ezer forint is lehetett" – magyarázta Virág Gergő, az Imperial Holding cégvezetője.

A hitelkamatok csökkenése a szakértő szerint azt eredményezi, hogy ezáltal többen vállalhatják a hitelfelvételt, ami felpezsdíti az építőipart és az ingatlanpiacot is. A jövőben pedig a kamatok tovább csökkenhetnek, ami még inkább elősegíti a piac fellendülését. Az önkéntes magánnyugdíjpénztári befektetések ráadásul 2025-ben - a kormány tervei szerint - lakáscélra is felhasználhatóak lesznek, illetve több ezer milliárd forint áramolhat az ingatlanpiacra a lejáró állampapírokból, ez pedig szintén nagyon nagy mértékben fogja növelni a keresletet.

Sokan azonban továbbra is bizonytalanok a képlékeny gazdasági helyzet miatt, és félnek belevágni egy építkezésbe vagy vásárlásba. Virág Gergő szerint 2025-ös év kulcsfontosságú lesz az ingatlanpiacon. Az 5%-os ÁFA jelenlegi kedvezménye 2026-ban kifuthat, ha nem hosszabbítják meg. Ez komoly kihívás elé állíthatja a piacot, mivel a 27%-os ÁFA jelentős költségnövekedést eredményezhet. „Akik biztosan építkezni szeretnének, azoknak érdemes már jövőre megszerezni az építési engedélyt" – figyelmeztetett.

A most év végére jósolt 20%-os ingatlanár-emelkedés még nem következett be, de 2025-re ez valószínűleg elkerülhetetlen lesz. Ahogy a kereslet növekszik, az anyag- és szakemberhiány is megjelenhet, ami szintén drágulást hozhat magával. „Aki később lép, az drágábban fog építkezni vagy házat vásárolni, ráadásul a szabad kapacitás is szűkülhet" – mondta a szakértő.

Az ingatlanpiac kettévált: jó alkuk és kitartott árak

Virág Gergő egy másik érdekes jelenségre is felhívta a figyelmet: az ingatlanpiac kettévált: vannak eladók, akik ragaszkodnak a magasabb árakhoz, és kitartják azokat hónapokon át. „Olyan hirdetések is vannak, amelyek 8-10 hónapja futnak, és az árak nem csökkennek, sőt, néhol még emelkednek is" – mondta. Ezzel szemben más országrészeken komoly alkukkal lehet jó áron építési telkekhez és házakhoz jutni.

Az agglomeráció folyamatosan bővül, egyre távolabbi települések is népszerűvé válnak, ahol a telkek irányáron akár két hét alatt is elkelhetnek. Virág Gergő azt tanácsolja, hogy akik ilyen területen szeretnének vásárolni, már pénzzel a zsebükben érkezzenek, mert a legjobb ajánlatokra érdemes gyorsan lecsapni. Azonban azok számára, akik olcsóbban szeretnének vásárolni, és nyitottak Budapesttől távolabb költözni, olyan helyek, mint Abony, Sárszentmihály vagy a Velencei-tó környéke, például Baracska és Kajászó, kedvezőbb lehetőségeket kínálnak.

Arra is érdemes azonban figyelni, hogy a szűkebb agglomerációban az építkezések számos helyen akadályokba ütközhetnek, mivel számos település építési korlátozásokat vezetett be az infrastruktúra terhelhetőségének korlátai miatt.

Az Imperial Holding a szűkebb és tágabb agglomeráció meghatározó építő és befekteteő cége, amely nemrégiben elnyerte a Magyar Brands díjat a Kiváló Üzleti Márka kategóriában. A cég ráadásul a nagy építőipari beruházók között kiemelkedő AAA-s panaszmentességi besorolással rendelkezik, amelyet a Nyugodt Építkezés Garancia szervezet ítélt oda. „Ez a besorolás a cégünk elkötelezettségét tükrözi, hogy ügyfeleinknek biztonságos és stresszmentes építkezési folyamatot biztosítsunk" – tette hozzá Virág Gergő.

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás: