Nagy várakozás övezi a dróntaxik forradalmát, a KPMG a feltételeket elemezte országonként

Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek? Erre is kereste a választ a KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Indexe, amely négy pillér köré csoportosítva értékeli az egyes államok felkészültségét.

Nagy várakozás övezi a dróntaxik forradalmát, a KPMG a feltételeket elemezte országonként

 Amikor 1997-ben vetíteni kezdték Az ötödik elem című Luc Besson-filmet, talán eszünkbe se jutott, hogy egyszer majd mi is az ott látottakhoz hasonló légitaxikba pattanva jutunk el villámgyorsan úticélunkhoz, kikerülve a hatalmas dugókat. Most azonban úgy tűnik, ez már a nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat. A zsúfolt városokban az ingázók és a turisták számára is új megoldásokat keresnek az utazási idő lerövidítésére, a helyből fel és leszállni képes járművek piaca a következő évtizedekben jelentős ugrás előtt áll.

A piacelemzők az ágazat viszonylag gyors felfutására számítanak. A Morgan Stanley becslése szerint ez a piac 2040-re egybillió dollárra nőhet. A szektort a startupok és befektetők érdeklődése miatt egyfajta “aranyláz” uralja, ezt pedig tovább fűtik a futurisztikus bemutatók és lélegzetelállító riportok. A fejlesztés célegyenesben van, több szolgáltató is azt tervezi, hogy három éven belül megjelenik a piacon prototípusaival.

Azonban mostanra a befektetői érdeklődés már a buborék kockázatát hordozza. A Morgan Stanley egybillió dolláros becslése is jelentős csökkenés az eredeti, 2018-as másfél billió dolláros előrejelzéshez képest. A bank elemzői szerint a technológiának még meg kell másznia a szabályozás Mount Everestjét, és rengeteg kockázat rejlik a bevezetés sebességében is. „Ez arra utal, hogy a befektetőknek 20-30 éves megtérülési idővel kell számolniuk. 2050-re viszont már a legpesszimistább elemzők is globálisan több billió dolláros piacot jósolnak” – mondja Dr. Rédei Attila, a KPMG menedzsere. A szakértő hozzátette azt is, hogy az egyes régiók eltérő m ódon közelíthetik meg a szabályozás kérdését, így – hasonlóan a járműipari szabályozásokhoz – a globális fő irányvonalak mellett lokális adottságokkal (pl. az EU-ban várhatóan szigorúbb szabályozással) is meg kell majd küzdeniük a befektetőknek.

Hol érik a siker?

Egyes országokban, térségekben persze a többieknél nagyobb realitása van annak, hogy a szolgáltatás már a következő években megindul. A KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Index 25 ország felkészültségét igyekezett megbecsülni a helyből fel- és leszállni képes személyszállító járművek használatára. Az index 34 önállóan létező mérőszámot kombinál, ezeket négy témakör – a vásárlói elfogadás, az infrastruktúra, a szabályozás, valamint a technológia és innováció – köré csoportosították.

Élen az Egyesült Államok, az európai elsőség Hollandiáé

A kutatási rangsor első helyén az Amerikai Egyesült Államok áll számottevő fölénnyel – nem meglepő módon minden mérési szempontból a lista első felében kap helyet. A vizsgált országok közül az USA rendelkezik a legnagyobb légiforgalommal, ami nagyfokú keresletet jelez légi utazásra, emellett pedig magasan fejlett légiforgalmi irányítási infrastruktúrát is magáénak mondhat – ezek együtt stabil alapot képezhetnek a helyből fel- és leszállni képes járművek számára. A lista második helyén Szingapúr található. Itt a további fejlődés kihívásai közé tartozik a zsúfolt légtér, a trópusi klíma és a sűrűn lakott városi környezet. Mindezt ugyanakkor kompenzálja a nyílt és haladó szellemű szabályozás, és az, hogy a kormányzat teljes mértékig nyitott az új technológiák bevezetésére, ösztönzi azok használatát. A rangsor harmadik helyére – első európai országként – Hollandia került. Itt a szabályozás várhatóan uniós szinten fog megvalósulni. Az európai légiforgalommal foglalkozó hivatal a tervek szerint 2023-ra alkotja meg a helyből felszállni képes légitaxikra vonatkozó szabályokat. A ranglista negyedik helyén az Egyesült Királyság áll, mert az ország pezsgő légiipari startup közössége bízvást építhet a jelentős lé ;gi- és hadiipari hagyományokra.

„Az átlagosnál szigorúbb magyar drónszabályozás azzal jár, hogy egyelőre inkább ipari és mezőgazdasági drónok terén történtek befektetések, még pedig nagyvállalatok kezdeményezésében, hiszen itt speciálisan saját létesítményekben és saját területek fölött mozoghatnak a drónok. A szabályozás szemlélete viszont némileg gátat szab a szabadabban mozgó légitaxi és áruforgalmi drónflották beindulásának, bár tény, hogy így egyelőre biztonságosabb a légtér hazánkban” – véli Dr. Rédei Attila.

Dróntaxi-állomások a háztetőkön?

A pontos menetrendtől függetlenül a légitaxik nagy valószínűséggel az egész világon forradalmasítani fogják a városi közlekedést a következő évtizedekben, de egyes országok a többinél felkészültebbek erre a forradalomra. A KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Index az érdekelt szereplők részéről is megemlít egyes mérlegelendő szempontokat, várható tendenciákat.

Gyártók és ellátási láncok

A hagyományos légiipari gyártócégek új kihívókkal szembesülnek, ilyenek egyebek mellett a jól finanszírozott startupok, technológiai cégek és az autógyárak. Az előrejelzések szerint egyébként hosszabb távon ezen a piacon konszolidáció várható.

Infrastruktúra, logisztika

A hatósági előírások várhatóan korlátozni fogják a légitaxik használatát városi környezetben, a tömeges elterjedéshez ezért a jövőben rengeteg leszállóhelyet kell majd kialakítani. A már létező infrastruktúra üzemeltetői (repterek, buszterminálok, vasútállomások) számára ez lehetőséget teremt a légitaxi iparággal való együttműködésre. A kiemelt helyszíneken található infrastruktúra, például az autóparkolók esetében várható, hogy ezeket is leszállóhellyé alakítják, a jövőbeli ingatlanfejlesztéseknél pedig megnőhet az érdeklődés az új épületek tetején elhelyezett le szállóhelyek iránt.

A légitaxik elég kicsik lesznek, nem lesz célszerű rajtuk nehezebb poggyászt szállítani, ezért várható az integrált csomagszolgáltatások bevezetése – az utas például leadhatja a csomagját indulás előtt egy helyi üzletben vagy postahivatalban, majd átveheti érkezés után a célállomáson.

Nemzeti szabályozás

A légitaxi iparágba való befektetés várhatóan jelentős gazdasági növekedést idéz elő a szolgáltatási területen. A döntéshozóknak ugyanakkor mérlegelniük kell, hogy kihasználják-e a gyors bevezetésben rejlő gazdasági lehetőségeket, vagy mások kezdeti hibáiból okulva inkább óvatosabban haladnak előre, a biztonságosabb utat választják.

Üzemeltetők

Míg a felszíni vasúti és közúti hálózatfejlesztések jelentős költségekkel járnak, addig a légitaxival csupán a végpontokon a le- és felszállás feltételeinek megteremtése jelent költséget. Ez óriási lehetőség a városi mobilitás tervezőinek, hiszen ezzel gyorsabban vonhatók be új területek egy-egy térség expanziós igényeinek kielégítésére. Valószínűleg szükség lesz a felszíni közlekedési vállalatok és a légiipar gyártóinak együttműködésére, hogy áthidalhassák a szakadékot a városi és a légi közlekedés között.

Légiirányítás és szabályozás

Számos piacon egyre sürgetőbbé válik a szabályozói fellépés. A korai szabályozás azért is lényeges, hogy a nem kellően megtervezett lépések ne riasszák el a lakosságot, ne legyenek negatív hatással a közvélemény bizalmára – az emberek ne gondolják például azt, hogy a dróntaxik bármikor a fejükre eshetnek, és ne zavarják őket a pihenésben sem. Ehhez szükség lesz a zajkibocsátással és az elsőbbségi szabályokkal foglalkozó keretrendszerek kialakítására. Olyan szabályokat kell hozni, amely a „repülő autók” használóinak, és mindenki másnak a lehető legnagyobb biztonságot garantálja.

Önkormányzatok, repterek, közösségi közlekedés

A meglévő reptereknek várhatóan jelentős légitaxi kapacitás befogadására kell felkészülniük. Az újonnan épülő terminálok kialakításánál érdemes már ezzel is számolni. Míg egyes belvárosi leszállóhelyek várhatóan képesek lesznek lebonyolítani az utasfelvételt akár nemzetközi járatokra is, addig más reptereken továbbra is szükség lesz a biztonsági ellenőrzésre a teljes beléptetés előtt.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: