Nagyon rákaptak a TBSZ-re a kisbefektetők - rekordszinten a befektetések értéke

Egyetlen év alatt több mint 38 százalékkal emelkedett a pénzügyi szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, ami arra utal, hogy a kisbefektetőknek egyre motiválóbb a konstrukcióval elérhető adóelőny – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Közben a TBSZ-számlákon tartott összeg is szép ütemben gyarapodik.

Nagyon rákaptak a TBSZ-re a kisbefektetők - rekordszinten a befektetések értéke

Az első félév végére meghaladta a 494 ezret a bankoknál, illetve befektetési szolgáltatóknál vezetett TBSZ-számlák száma a jegybank adatai szerint, ami rendkívül erős, 38,2 százalékos emelkedés 2024 júniusához képest. Eközben a számlákon lévő befektetések értéke is közel egyharmadával emelkedett éves alapon, és június végére meghaladta a 7 100 milliárd forintot – ami szintén új csúcs.

Most jön a szezon, újabb roham következhet

Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint a TBSZ-számlák száma mostanra már minden bizonnyal átlépte a félmillió lélektani határt, az utolsó negyedév pedig újabb nyitási hullámot hozhat. Ennek részben az az oka, hogy az év végén szokásos premizálások miatt év végén rendszerint megugrik a félretehető pénz mennyisége a lakosságnál. Emellett a befektetések, megtakarítások elhelyezésére szolgáló gyűjtőév mindig naptári év a TBSZ-nél (vagyis a számla nyitásának időpontjától függetlenül december 31-ig tart), ezért sokan időzítik az utolsó hónapokra a szabad pénzeszközeik elhelyezését, hogy minél jobban lerövidítsék a felhalmozási időszakot – hívta fel a figyelmet Barát Mihály szakújságíró.

Sokan hajtanak az adókedvezményekre

A tartós befektetési számlákra 2023 nyarán terelődött a korábbinál jóval nagyobb figyelem, miután a legtöbb megtakarításnál és befektetésnél bevezették a 15 százalékos kamatadón felül a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót. A szigorítás alól az állampapírok jelentettek kivételt – a kormányzat ezzel is ösztönözni próbálta a lakosság vásárlásait –, de a változás a TBSZ-számlákat sem érintette, hiszen az ezeken elért hozam tartós befektetésből származó jövedelemnek minősül.

A jogszabályváltozás után látványosan emelkedni kezdett a TBSZ-ek száma, hiszen sokan így próbálták elkerülni a szocho megfizetését a befektetéseiken elért hozamaik után. Egy idő után viszont kiderült, hogy az új számlanyitások egy részénél nem a hosszú távú befektetés, hanem elsősorban az adó elkerülése volt a cél, így a kormányzat idén januártól ismét módosított a szabályozáson.

Ennek értelmében, ha három éven belül törik fel a TBSZ-számlát, akkor itt is 15 százalék szja és 13 százalék szocho terheli azt elért hozamot. A 3 és 5 év közötti idősávban 10 százalékos szja-t, és 8 százalék szochót kell fizetni, a teljes adómentesség pedig csak az ötéves időszak leteltével jár a TBSZ tulajdonosának.

Az új szabályok bevezetése ellenére a TBSZ változatlanul nagyon előnyös megoldást nyújt azoknak, akik közép- és hosszú távon fektetnék be pénzüket, tehát számítani lehet arra, hogy a konstrukció továbbra is népszerű lesz a kisbefektetők körében – állapította meg a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.

A pénzügyi szolgáltatók is kedvelik a konstrukciót

Miután a TBSZ-ek nyitása a pénzügyi szempontból felkészültebb, tudatosabban megtakarító, hosszabb távon elköteleződni hajlandó rétegre jellemző, a maguk eszközeivel bankok és befektetési szolgáltatók is igyekeznek ösztönözni az új számlák nyitását.

A Gránit Banknál az eBank appon keresztül, a Videóbankban és személyesen is lehet értékpapíros TBSZ-t nyitni, a számla nyitása és a számla vezetése most egyaránt díjmentes.

Az Erste most akár két évig díjmentes számlavezetéssel kínál netbanki felületen és a mobilappon keresztül is megnyitható TBSZ-számlát, ha az ügyfél rendszeres értékpapír-befektetést – ez Erste Future néven fut a szolgáltatónál – is indít. Ha a TBSZ tulajdonosa nem indít rendszeres befektetést, a TBSZ fix költsége havi 350 forint számlánként (maximum négy számláig), és a normál számlához hasonlóan 0,015 százalékos állományi költséggel kell számolni.

Az MBH Banknál díjmentes a TBSZ-számla nyitása, amelyet személyesen tehetnek meg az ügyfelek. A bank honlapján emellett TBSZ-kalkulátor is működik, amelynek célja annak bemutatása, hogy a TBSZ számla adott hozamszint mellett milyen előnyt jelent a normál értékpapírszámlához képest.

A MagNet Banknál betét alapú TBSZ érhető el, Adócsillapító Tartós Megtakarítási számla néven. A betét éves kamata a jegybanki alapkamat mínusz négy százalék – ez jelenleg 2,50 százalékos, éves kamatot jelent. A lekötési idő 3 és 5 év lehet, a minimálisan elhelyezhető összeg 50 ezer forint, viszont felső összeghatár nincs ennél a betétnél.

Az OTP Banknál most az OTP internet- és mobilbankban nyitott értékpapírszámlák – köztük az értékpapíros TBSZ – számlavezetési díját a teljes állományra vonatkozóan elengedik az év végéig. Emellett az újonnan vásárolt OTP Prémium Alapcsalád és a közvetlen Ingatlan Alapok befektetési jegyeire vonatkozó állományokra is elengedik – szintén az év végéig – az értékpapírszámla számlavezetési díjat.

A CIB Bank díjmentes számlavezetéssel kínálja a Maraton néven futó termékét. A betétek elhelyezésére szolgáló Maraton Takarékszámlánál 100 ezer forint a legkisebb elhelyezhető összeg. A pénzintézetnél személyesen lehet TBSZ-t nyitni.

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás:

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban tovább nőtt a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piactereken keresztül rendelt ajándékok között egyre több az okosóra, fülhallgató, biztonsági kamera és babafigyelő, amelyek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatóak és gyakran innovatív megoldásokat kínálnak. A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak ezek közül, mivel a korábbi másolatok helyett ma már jól tervezett, fejlett eszközök érkeznek a keleti gyártósorokról.
2025. 11. 13. 12:30
Megosztás:

Önálló besorolással látta el Skóciát a Moodys és az S&P

Külön elsőrendű besorolással látta el Skóciát a Moody's Ratings és az S&P Global Ratings, megnyitva az utat az önálló skót szuverén kötvénykibocsátás előtt. Mindkét hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy leminősítéshez vezethet Skócia függetlenné válása.
2025. 11. 13. 12:00
Megosztás:

Hogyan válassz szálláshirdető platformot ingatlantulajdonosként?

Az internetes szállásközvetítő platformok megkönnyítik, hogy ingatlantulajdonosként rövid időre kiadd lakásod.
2025. 11. 13. 11:30
Megosztás: