Ne hagyd a kólás üveget a kocsiban, mert pórul jársz!

Itt az augusztus, és vele tetőpontjára érnek a nyaralások. Mielőtt azonban autóba pattannánk a családdal, és útnak indulnánk valamely közeli vagy távolabbi vízpart felé, érdemes átgondoltan felkészíteni a járművet a nagy kalandra.

Ne hagyd a kólás üveget a kocsiban, mert pórul jársz!

Ezen a nyáron a szokásosnál is több horrortörténetet hallani a légi közlekedéssel kapcsolatban, ami egyben azt is jelenti, hogy várhatóan az átlagosnál is többen indulnak majd autóval nyaralni. Ahhoz azonban, hogy a vezetés ne váljon teherré, a tengerpart helyett pedig ne a leállósávban (vagy éppen a kórházban) érjen véget az utazás, érdemes betartani néhány szabályt. A feladatok között a Chery Group szakemberei segítenek eligazodni.

Az autó is elbágyad

Forróság, sok csomag, pihenő nélküli, folyamatosan üzemelő klíma, hosszú szakaszok, és akkor az esetleges hegymenetekről nem is beszéltünk: a nyári közlekedés extra terhet ró az autóra. A szokásosnál intenzívebb terhelés miatt különösen fontos a megfelelő műszaki felkészítés.

Ellenőriztessük a fékeket, a hűtőrendszert, szükség esetén töltsük fel vagy cseréljük le a motorolajat, nézessük át a klímaberendezést – ezen feladatok egy része otthon is elvégezhető, ám ha már szakemberhez visszük az autót, az a legegyszerűbb, ha mindent átnézetünk.

Kopott, sérült abroncsokkal ne induljunk útnak, ügyeljünk a megfelelő keréknyomásra, és bár a nyár közepén talán már felesleges erről szót ejteni: a téli abroncsok nem véletlenül kapták a nevüket. A hidegre optimalizált gumikeverék szó szerint megsülhet a forró aszfalton, végérvényesen elveszítve tapadását.

Papírok rendben?

Hosszabb útra indulva kétszer is ellenőrizzük, hogy hiánytalanul megvannak-e az iratok és dokumentumok, különösen, ha átlépjük az országhatárt. Lejárt érvényességű okmányokkal bajba sodorhatjuk magunkat.

Ne feledkezzünk meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetését külföldön is igazoló, nemzetközi zöldkártyáról, ha pedig más autójával indulunk útnak – ez lehet rokontól, ismerőstől kölcsönkért kocsi, magánhasználatú céges autó, de a lízingelt jármű is ilyen –, feltétlenül kérjünk írásos engedélyt a tulajdonostól (banktól, flottakezelőtől), hogy egy esetleges ellenőrzés esetén elkerüljük a kínos helyzeteket.

Kössünk biztosítást az utasokra, és fontoljuk meg az országúti autómentést biztosító asszisztencia szolgáltatás igénylését: ez olyankor segít, ha baleset vagy meghibásodás miatt mozgásképtelenné válik az autónk.

Forró, mint a sütő

A tűző napon intenzíven felhevül az utastér – erre talán senkinek nem kell felhívni a figyelmét. Arra azonban már kevesen gondolnak, hogy ez pontosan mivel is jár. Az álló autóban semmi olyan tárgyat, élelmiszert, folyadékot vagy egyéb anyagot ne hagyjunk, amelyben kárt tehet a meleg – vagy ami talán még rosszabb: amely a forróság hatására kárt tehet az autóban. 

Különösen ügyeljünk a szénsav tartalmú italokra, amelyek szerencsétlen esetben bombaként robbanhatnak fel, akárcsak a hajtógázas dezodorok, szúnyogirtók, naptejek. A túlmelegedő lítium-ion akkumulátorok kigyulladhatnak, ezért mobiltelefon, powerbank vagy hordozható számítógép soha ne maradjon az autóban. Az öngyújtót pedig talán mondanunk sem kell…

Alulra, középre, felülre, hátulra

A tessék-lássék bedobált csomagok több helyet foglalnak, és még veszélyesek is lehetnek. Törekedjünk arra, hogy a nagyobb táskák, ásványvizes palackok, és általában minden, ami nehéz, az autó tömegközéppontjához a lehető legközelebb (a csomagtartó legaljára, a hátsó üléshez minél közelebb) kerüljön, így nem fogja bizonytalanná tenni az autó vezethetőségét.

A kalaptartóra helyezett tárgyak hirtelen fékezéskor előre repülhetnek; akár egy könyv vagy búvárszemüveg is fájdalmas sérülést okozhat. Ha kevés a hely az autóban, és tetődobozt szerelünk fel, azt pontosan az autó középvonalába, minél hátrébb rögzítsük: így növeli a legkevésbé a légellenállást és az oldalszél-érzékenységet.

Ha kerékpárokat szállítunk, a vonóhorogra erősített tartó áramvonalasabb, ezért a fogyasztást és a szélzajt egyaránt kisebb mértékben növeli, mint ha a tetőn rögzítenénk a bicikliket.

Másoknak is nyár van

A közlekedésben hajlamosak vagyunk csak magunkra és saját járművünkre gondolni, pedig a többi résztvevővel is számolnunk kell. Ahogy bennünket ingerlékennyé tesznek a torlódások, izgatottá a ránk váró pihenés, és bágyadttá a hőség, várhatóan a többi autós türelme, koncentrációs képessége és reakcióideje sem lesz a csúcson. Induljunk ki abból, hogy nem számíthatunk mások figyelmességére, ügyességére: közlekedjünk előrelátóan, hagyjunk biztonságos követési távolságot, tudatosan ügyeljünk a sebességre, és vállaljunk a lehető legkevesebb kockázatot a manőverek során.


160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás: