Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat

Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.

Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat

A napokban indult HRshaker.hu sokéves tapasztalat után jött létre és egyedülálló abban a tekintetben is, hogy célirányosan feltett kérdésekkel és videóinterjúkkal teszi átláthatóvá a beszállítók erősségeit vagy a róluk szerzett tapasztalatokat. A HR-es döntéshozók egy-egy új projekt során sokszor nem is látják át igazán, mit keresnek, ezért leginkább az ár alapján döntenek. Míg átláthatóbb, célirányosabb információk alapján nem csak könnyebb és pontosabb döntés születhetne, de nem is feltétlenül a legolcsóbb beszállítóra esne a választás. A szolgáltatók a platform használatával megspórolhatnák az árversenybe fektetett energiáikat.

„Tulajdonképpen mi is a HR-esek beszállítói vagyunk, ezért pontosan ismerjük a folyamatot. Ez a beszállítók szemszögéből úgy néz ki, hogy kinéznek egy céget, ahová be szeretnének kerülni és ezért minden követ megmozgatnak. Ilyenkor azonban már vagy a portán vagy a titkárnőnél elakad a folyamat és nem tudnak tovább jutni, csak ha kifejezetten ötletesek vagy annyiszor próbálkoznak, hogy a másik fél már megunja és végül továbbengedi. Nyilvánvalóan ezt a folyamatot a legkevesebben szeretik csinálni, ráadásul ilyenkor kicsit a véletlenre van bízva a dolog. Azt szokták mondani, hogy egy multihoz bekerülni csak protekcióval vagy ismeretségen keresztül lehet. Akinek azonban nincs protekciója, nem akar kuncsorogni vagy nincs lelki ereje, hogy ezt a folyamatot végig csinálja, általában felvesz egy sales-es csapatot. Egy jó sales-es csapat pedig nem a legolcsóbb mulatság. A HRshaker egy olyan platform tulajdonképpen, ami ingyenes online sales-ese lehet a beszállító cégeknek. Itt igazából arról van szó, hogy a HRshaker járja körbe a HR-eseket a cégek helyett” - fejtette ki Kreisz Eszter, a hrshaker.hu alapító-tulajdonosa, a munkaerőközvetítéssel foglalkozó Tehetségrendszer ügyvezetője.

Kikerülhetőek a többkörös árajánlatkérések

A tulajdonos szerint a beszállítók gyakran szembesülnek véget nem érő árajánlat-egyeztetésekkel és sokszor csak a többedik egyeztető kör után derül ki, hogy valójában nem is ők a megfelelő partnerei egymásnak.

„A beszállítók sokszor találják szemben magukat azzal a problémával, hogy ha valamilyen módon el is jutnak a kinézett cég illetékeséhez, egy nagyon bonyolult árajánlatadási procedúra következik. Egy HR-es ugyanis megkeres minimum három beszállítót, de nem ritkán akár nyolcat is és elkezdi őket egymással versenyeztetni. Eközben a HR-es nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mit szeretne, ha még nem volt ilyen profilja a cégnek, a beszállító pedig nem tudja pontosan, mire adjon árajánlatot. A beszállító tudja, hogy a többi cég is ott van és versenyzik, úgyhogy egyáltalán nem fektet sok energiát abba, hogy az árajánlat hamar és nagyon precízen elkészülhessen. Ez valójában mindenkinek egy kínkeserves folyamat és azt szokták nekünk mondani, hogy a harmadik vagy negyedik árajánlat-módosítási és újratárgyalási körnél véletlenül egy kis elszólásból kiderül, hogy egyáltalán nem is egymást keresik. Mert vagy nincs ilyen szolgáltatásuk vagy a HR-es olyan speciális dolgot kér, amit a szolgáltató nem tud megadni. Rengeteg fölösleges munka van az árajánlatadással kapcsolatban, ezért ezt nem is kedvelik túlzottan a beszállítók” - tette hozzá Kreisz Eszter.

Releváns információs aloldalban gyűjti össze a tudnivalókat

A HRshaker felülete azért kedvező mind a HR-esek, mind pedig a beszállítók számára, mert olyan információkat gyűjt össze a cégekről, amelyek nagyban megkönnyítik a döntést, ráadásul lehetővé teszi azt is, hogy ne pusztán az árajánlat döntse el, ki a legmegfelelőbb partner.

„Ha össze van szedve a beszállítókról egy egész infó-csomag ezen a felületen, akkor mintegy harminc százalékkal gyorsítjuk az árajánlatadási és az elfogadási procedúrát. Ráadásul azáltal, hogy egy ilyen bemutatkozó oldala lesz egy beszállító cégnek, teljesen megváltozik a HR-esek döntési mechanizmusa. Nem azt fogják nézni, hogy ki a legolcsóbb, hanem azt látják, hogy ez az adott partner miért nélkülözhetetlen nekik. Ez tulajdonképpen megint egy sales-es folyamat, hiszen megvan annak a metodológiája, hogyan lehet egy beszállítóról minden fontos információt úgy összegyűjteni és összefoglalni, hogy attól a HR-eseknek megváltozzon a gondolkodása és immár ne csak az árat lássa maga előtt, de érzelmi döntést is tudjon hozni.”

A HRshaker május 25-én debütált és még 30 cég csatlakozását várják a platformhoz, akinek ingyenes próbalehetőséget tudnak adni.


Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás: