Nem minden franchise, ami annak látszik

Az üzleti életben egyre népszerűbb hívószó a franchise, amit sok vállalkozó a siker receptjeként könyvel el. Egy jól működő, biztos lábakon álló franchise üzlet tényleg jelentős profitot képes termelni, ugyanakkor meggondolatlanul egyetlen szerződést sem szabad aláírni, mert egy rossz üzletből nehéz kiszállni. Dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára elmondta, a hazánkban működő franchise hálózatoknak az Európai Franchise Szövetség etikai kódexének kell megfelelniük. Mint fogalmazott, ez számos olyan alapvetést rögzít, amelynek figyelembe vételével meggyőződhetünk egy franchise rendszer megfelelőségéről és kiszűrhetők a kockázatos kezdeményezések.

Nem minden franchise, ami annak látszik

Amikor Magyarországon valaki meghallja a franchise hálózat kifejezést, valószínűleg rögtön egy jelentős amerikai, esetleg nyugat-európai nagyvállalat jut eszébe. Egy hangzatos cégnév, brand, amivel sokan a sikert azonosítják.

Egy jól felépített franchise-nak valóban számtalan előnye van, egy olyan csapatjátékról van szó, ami a rendszergazda és a partnerek együttműködésének gyümölcse. A másik oldalról viszont számtalan olyan hibát elkövethetnek a kezdő vállalkozások, ami sokba kerülhet, holott megfelelő tájékozódás mellett elkerülhető lenne.

Dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára arról beszélt, nem minden franchise, ami annak látszik, sokan mégis úgy ugranak bele az üzletbe, hogy csak utólag derül ki számukra: egyáltalán nem azt kapták, amit ígértek nekik.

"Sok hálózatnál az átvevő keresése során az egyik legfontosabb szempont, hogy kellően tőkeerős-e a leendő partner. A rendszergazdák számára viszont nem ez lenne a legfontosabb, hanem az, hogy olyan jelentkezőket válasszanak, akik motiváltak, elhivatottak az adott üzleti koncepció iránt. Ezt az elkötelezettséget soha semmilyen körülmények között nem helyettesítheti a pénz. A másik véglet pedig az, hogy valaki, aki nem rendelkezik megfelelő anyagi háttérrel,beleszeret egy koncepcióba és gondolkodás nélkül megveszi a franchise jogot, utána pedig jön a nagy csalódás. A kettő között kell megtalálni az arany középutat" - magyarázta a közgazdász.

A szakértő hozzátette, azért fontos megalapozott döntést hozni, mielőtt bárki belevágna, mert a szerződések 5, 10, de akár 20 évre is szólhatnak. Ha egyszer aláírtuk, onnantól nagyon nehéz kiszállni.

Minden hálózatnak megvan a sajátossága

Dr. Mandel Katalin arról is beszélt, bár egységes, minden országra vonatkozó szabályozás nincsen, kontinensünkön az Európai Franchise Szövetség által kidolgozott európai etikai kódex az irányadó dokumentum, melynek átdolgozásában aktívan részt vett a főtitkár 2016-ban.

Hozzátette, a kódex megújítása során, öt évvel ezelőtt azt is rögzítették, hogy a „próbaidőszaknak” legalább egy évnek kell lennie, legalább ennyi ideig szükséges tesztelni és sikeresen működtetni egy új üzleti koncepciót egy vagy több „mintaegységben” ahhoz, hogy az üzleti partnereknek franchise-ba adható legyen. Ez a partnerek védelmében fontos lépés volt, hiszen egy év után már elég sok mindent meg lehet tudni az adott üzletről.

Az európai etikai kódexbe már az internetes értékesítésre vonatkozó irányelvek is bekerültek, ami korábban rengeteg vitát szült az átvevők és a rendszergazdák között.

"A márkanév mellett az üzleti tudást is át kell adni szóban és írásban is. Utóbbi is kötelező, ideértve a kézikönyveket a pontos működésről, az arculatról, a marketingről. A belépő partner így kerülhet képbe, hogy kell kinéznie az egységének, milyen előírásokat kell betartania, mi alapján fogja kiválasztani a munkatársakat, a nyitástól a zárásig hogyan néz ki egy munkanap, és milyen formában tudja népszerűsíteni az üzletét" - sorolta a gazdasági és üzleti tanácsadó.

Megjegyezte azt is, minden hálózatnak megvan a sajátossága. Ahhoz, hogy ezt valaki átlássa, tájékozódni kell, körül kell nézni a piacon és a szegmensben, az adott szektorról is érdemes minél több információt beszerezni.

A Magyar Franchise Szövetség legújabb, október hónapban induló, 5 alkalmas képzésén vezeti végig az érdeklődőket, amelynek során kiderül, hogy hogyan lehet sikeres hálózatot építeni, miként lehet megbízható partnereket választani. A gyakorlati kurzuson szó esik arról is, milyen marketingeszközök állnak a hálózatok rendelkezésére, hogyan kell üzleti tervet készíteni és hogy milyen esetleges kudarcokkal kell majd szembenéznie a vállalkozóknak.

A hazánkban egyedülálló képzés minden oktatási napjának zárásaként a résztvevők egy-egy nagy hálózat tulajdonosával konzultálnak, akiknek tapasztalatait első kézből hallgathatják végig és kérdéseket tehetnek fel nekik.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: