Nem sokan élnek a meghosszabbított hitelmoratóriummal

Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére szerdán.

Varga Mihály pénzügyminiszter szeptember elején jelentette be, hogy a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük kérhetik a törlesztési moratórium hosszabbítását jövő év június 30-ig. A vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
    
Az ügyfelek október 31-ig jelezhetik bankjuknál, amennyiben továbbra is igénybe kívánják venni a törlesztési moratóriumot. A hitelintézetek a személyes ügyintézés mellett jellemzően elektronikus csatornán is lehetővé teszik a nyilatkozattételt.
    
Az Erste Banknál az első két hétben kevesebb mint háromezer lakossági ügyfél igényelte a moratórium meghosszabbítását. A lehetőséggel leginkább a jelzáloghitellel vagy személyi kölcsönnel rendelkező ügyfelek élnek. Az igénylésnél a többség a családban nevelt gyermekekre hivatkozik, kevesebben jelölnek meg indokként a háztartásban élő nyugdíjast, és elenyésző számban munkanélküliséget vagy közfoglalkoztatottságot - közölte a bank az MTI-vel.
    
Hozzátették, hogy a bank hitelkártyával és folyószámlahitellel rendelkező ügyfeleinek a moratóriumi számlán felgyűlt kamatok korrekciójával, illetve - ha időközben az ügyfél már kilépett a moratóriumból - utólagos jóváírással számolják el a kötelező csökkentésből adódó kamatkülönbözetet a jogszabályban előírt határidőn belül.
    
A K&H Bank arról számolt be, hogy a moratórium hosszabbítására vonatkozó érdeklődés az előzetes várakozásaiknak megfelelő, a szeptemberben moratóriumban lévő ügyfeleknek kisebb hányada igényelte azt.
     
A hitelkártyákra és a folyószámlahitelekre csökkentett kamattal kell elszámolni a moratóriumba került tartozást. A bank közölte: a 2021. szeptember 16. előtt kilépett ügyfelek esetében a rendeletben meghatározottak szerint 60 napos elszámolási kötelezettségnek eleget téve november 16-ig, a szeptember 16. után kilépett ügyfelek esetében pedig a kilépésüket követő 60 napon belül van lehetőség az elszámolás végrehajtására - közölte a K&H.
    
Az OTP Bank szerint még nehezen becsülhető, hogy mekkora ügyfélkörnek fog gondot okozni a törlesztések újraindítása. A bank felkészült arra, hogy a moratóriumot követően további fizetéskönnyítési lehetőségeket kínáljon a fizetési nehézséggel küzdő ügyfélkör számára.
    
Hozzátették, hogy az OTP a jogszabályi kötelezettségnek megfelelően, az érintett ügyfeleit tájékoztatta a nyilatkozat menetéről, október 1-jével elindította a fizetési moratórium folytatására bejelentkező lakossági ügyfelek részére a nyilatkozattételi lehetőségeket két csatornán, bankfiókokban személyesen, vagy azonosított elektronikus csatornán.
    
A CIB-nél jelenleg a lakossági és kisvállalati hitelállomány 41 százaléka vesz részt a törlesztési moratóriumban - közölte a bank. A vállalati ügyfelek kevesebb mint negyede van jelenleg moratóriumban valamely hitelszerződésével. A banknál egyelőre alacsony érdeklődést tapasztalnak a moratórium folytatására. Lakossági ügyfelek esetében néhány száz, kisvállalati ügyfelek esetében néhány tucat, vállalati ügyfelek esetében pedig alig több mint 10 ügyfél igényelte eddig a moratórium folytatását a CIB-nél.
    
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020 decembere és idén május között 184 ezer lakossági hitelszerződést léptettek ki a törlesztési moratóriumból. Ezen belül 42 ezer lakáshitel és 64 ezer személyi hitel vált ismét törlesztővé. A vállalati hitelek közül 20 ezernél kezdték meg ismételten a szerződő felek tartozásuk teljesítését. Tavaly év végén még a fizetési stopra jogosult lakossági hitelek 54 százaléka volt a moratórium védőhálója alatt, idén májusra viszont ez az arány már 49, júniusra pedig 48 százalékra csökkent.
    
Az MNB felügyeleti szóvivője, Binder István szeptember végén egy tévéinterjúban úgy nyilatkozott: még 1 millió 150 ezer család és 25-30 ezer vállalkozás él a moratóriummal. A lakossági oldalon 2800-2900 milliárd, míg a vállalati oldalon 1900 milliárd forint van a moratóriumban. Megjegyezte, a lakáshitelek - amelyek általában a legnagyobb összegű tartozások - területén az adósoknak már csak 41 százaléka van benne a moratóriumban.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: