Nők 40 éves nyugdíj - készülj fel a változásokra!

Az év végéhez közeledve gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonulásra, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra.

Nők 40 éves nyugdíj - készülj fel a változásokra!

Ez az „összeszámítás” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ennél az időpontnál korábban kérje azt.

Hivatalból induló eljárás – korhatár előtt 3 évvel

A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szervek által folytatott adategyeztetési eljárás célja és folyamata, vagyis a hivatalból történő adategyeztetés a biztosítottak, volt biztosítottak társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő nyugdíj szolgálati idejének egyeztetése az érintett személyekkel.

Ez az eljárás a nyugdíjkorhatár betöltését három évvel megelőzően indul.

Az adatok köre

Az egyeztetési eljárás során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (a lakóhely szerinti kormányhivatal nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó szervezeti egysége) részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:

- biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők,

- nők esetében a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,

- a foglalkoztatók adatai,

- az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,

- az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és

- azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.

A jövedelem és járulék adatok azért 1987. december 31-ét követően fontosak, mert a nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapítás napjáig elért nyugdíjjárulék köteles keresetekből, jövedelmekből kell kiszámítani.

A „nők 40” kedvezményes nyugellátáshoz figyelembe vehető jogosultsági idők tartama azért nagyon fontos információ, mert ehhez a nyugellátáshoz nem 40 év szolgálati idő, hanem 40 év jogosultsági idő szükséges, melyek pontos ismeretével nem mindig rendelkezik a hölgy.

nők 40 év korkedvezményes nyugdíj

Észrevételezési lehetőség

Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet, erre vonatkozó dokumentumait benyújthatja.

A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel.

A foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző más személytől, vagy szervezettől adatot kérhet, helyszíni szemlét tarthat, más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.

Így biztosítható, hogy a társadalombiztosítási nyilvántartásból igazolt időszakok kimutatása, igazolása valamennyi egyeztetett adatot tartalmazza.

Az adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul.

Kérelemre induló eljárás – többféle lehetőség

Akiknek bármilyen oknál fogva a fenti időpont előtt van szükségük adataik ismeretére, tájékoztatást kérhetnek fenti adataikról.

Ezek a személyek évente egy alkalommal kérelmet nyújthatnak be adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt.

További lehetőség a szolgálati idő megismerésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba történő betekintés, mely lehetőséggel az érintett személy, vagy képviselője élhet.

Ha az adatokat leírt formában szeretnénk látni, az érintett személy vagy képviselője kérelmére a nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki. Ezek a lehetőségek a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96.§ (8) bekezdésében szerepelnek.

A kivonat kiállítása illeték- és költségmentes.

nök 40 nyugdíj

Tájékoztatás a külföldi szolgálati időről

Jó tudni azt is, hogy az adategyeztetési eljárás során mód van a külföldön szerzett szolgálati idők igazoltatására is, amelyhez a magyar nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv segítséget nyújt oly módon, hogy az érintett személy által megadott adatok és dokumentumok megküldésével beszerzi a munkavégzés helye szerinti ország nyugdíjbiztosítási szervétől az ott szerzett szolgálati időről szóló igazolást.

2024. július 1-jétől ez a tájékoztatás az egyeztetési eljárás során kérhető, eltérően a korábbi szabályozástól, amely szerint ez a tájékoztatás a szolgálati időről szóló hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásban is kérhető volt.

A rendelkezés a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 2024. július 1-jétől hatályos 89/A. § (2) bekezdésében található. (forrás: ado.hu blogportál)

Hagyományok és locsolkodás – mit jelentett régen a húsvét a magyar falvakban?

A húsvéti néphagyományok mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, különösen a falusi élet mindennapjaiban. Ezek a szokások nemcsak vallási jellegűek, hanem a tavasz beköszöntéhez, a természet újjáéledéséhez és a közösségi élethez is kapcsolódnak.
2025. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak Trump ellen

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Húsvéti kihívás a természetben - mozgással az egészségért

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára a bőséges étkezésekről és a pihenésről szól. Idén azonban érdemes lehet a friss levegőn töltött, aktív kikapcsolódást is beiktatni a programba - hívja fel a figyelmet a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. csapata.
2025. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Hamarosan újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
2025. 04. 20. 05:00
Megosztás:

3. Húsvéti finomságok – mi kerül a magyar ünnepi asztalra?

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartásokban bőséges, hagyományos ételek kerülnek az asztalra. A 40 napos böjt után végre ismét hús, tojás, kalács és más finomságok fogyaszthatók – a lakoma a fizikai és lelki megújulás része.
2025. 04. 20. 04:00
Megosztás:

Döbbenetes bejelentés Zelenszkij-től: a háború nagy fordulata?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint legalább 155 kínai állampolgár vesz részt az orosz oldalon az ukrajnai háborúban, miközben Peking visszautasítja ezt, és azt állítja, hogy igyekszik távol tartani állampolgárait a fegyveres konfliktustól – számolt be róla a BBC.
2025. 04. 20. 03:00
Megosztás:

40 fokon mosod a ruhákat? Jó nagy butaságot csinálsz!

Ön milyen hőfokon szokta mosni a ruhákat? Talán Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háztartásban megszokott? Cikkünkben szakértői véleményre támaszkodva bemutatjuk, miért lehet ez a választás kevésbé előnyös, és milyen mértékben csökkenthetjük az áramfogyasztást, ha tudatosabban választjuk meg a mosási hőmérsékletet – akár ruhák, törölközők vagy ágyneműk esetében.
2025. 04. 20. 02:00
Megosztás:

RENDKÍVÜLI! Tűzszünetet hirdetett Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő húsvéti fegyvernyugvást hirdetett az ukrajnai háborús helyzetben, amely szombat este veszi kezdetét, és vasárnap éjfélig tart – jelentette a The Guardian.
2025. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Döntöttek! A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága új elektronikus szolgáltatásai révén a nyugdíjjal kapcsolatos ügyek kényelmesen, otthonról is intézhetők, így nem szükséges személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot, elkerülhető az utazás és a sorban állás. Hogyan működik mindez? Mutatjuk, nem bonyolult!
2025. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Magyar fejlesztés nyújthat védelmet szívroham, stroke és transzplantáció okozta szervkárosodás ellen

Az EvolVeritas cég egyedülálló hatóanyaga, az EVO24L megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól. Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Bár a vérellátás sebészi, vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállítható, ezzel egy reperfúziós sérülésnek nevezett folyamatot is elindítanak. Ennek oka, hogy az oxigént és tápanyagokat biztosító vérrel immunfehérjék is érkeznek, melyek a vészjeleket felismerve megtámadják az érintett szervet. Az EvolVeritas szabadalommal védett hatóanyaga ezt védi ki az immunválasz célzott gátlásával. Az EVO24L állatkísérletekben hatékonynak bizonyult. Az átütő eredményt a rangos PNAS lapban közölték.
2025. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Húsvét: A kereszténység legnagyobb ünnepe – mit is ünneplünk valójában?

A húsvét a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, még karácsonynál is jelentősebb, hiszen nem csupán Jézus születésére, hanem a megváltás aktusára, az emberiség üdvösségének reményére emlékezünk. Ez az ünnep a halál feletti győzelmet és az örök élet ígéretét hordozza, amely a kereszténység központi üzenete.
2025. 04. 19. 21:00
Megosztás:

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 04. 19. 19:00
Megosztás:

Hogyan formálja át a mindennapjainkat a ragasztószalag?

Az irodai élet kelléktára számos nélkülözhetetlen eszközzel van tele, amelyek közül a ragasztószalag különösen fontos szerepet tölt be. Ez az egyszerű, ámde nagyszerű tárgy segít a csomagolásban és az apróbb irodai feladatok megoldásában egyaránt.
2025. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai győzelmének évfordulóján

A törvényben előírt záróránál két órával tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem 80. évfordulóján.
2025. 04. 19. 17:00
Megosztás:

MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján

A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Ethereum technikai elemzés, ETH árfolyam árfolyam előrejelzés rövid-, közép- és hosszú távra. Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt hetekben jelentős gyengülésen ment keresztül, és jelenleg kritikus technikai szinteken próbál stabilizálódni. A vezető altcoin – amely a decentralizált alkalmazások és az okosszerződések alapját képezi – újra a befektetői figyelem középpontjába került.
2025. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2025. 04. 19. 14:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés – BTC kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Bitcoin technikai elemzés, BTC árfolyam előrejelzés. A Bitcoin (BTC), a világ legismertebb és legértékesebb kriptovalutája ismét fontos technikai szintek közelében mozog. Az elmúlt hónapok árfolyam-ingadozásai után sok befektető számára felmerül a kérdés: vajon most érdemes vásárolni, eladni vagy inkább kivárni?
2025. 04. 19. 13:00
Megosztás:

Trump vámjai új szerepbe taszíthatják a Bitcoint: infláció elleni menedék lehet a legnagyobb kriptovalutából

Ahogy Donald Trump vámháborús retorikája ismét napirendre kerül, egyes elemzők szerint ennek hatása túlnyúlhat a kereskedelmi fronton – egészen a digitális arany világáig. A Messari elemzője szerint a Bitcoin elszakadhat az amerikai részvénypiactól, és valódi inflációs menedékké válhat, különösen, ha az amerikai dollár globális szerepe meginog.
2025. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Megkezdte tevékenységét az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor

Megkezdte tevékenységét az első, kifejezetten greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor - közölte az Incubator Zero Zrt. az MTI-vel.
2025. 04. 19. 11:00
Megosztás: