Nőtt a kínai ipari nagyvállalatok nyeresége az idei első hét hónapban

A legnagyobb kínai ipari vállalatok 4099 milliárd jüan (751 milliárd dollár) nyereséget könyveltek el az idei első hét hónapban, ami 3,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a kínai statisztikai hivatal keddi jelentésében. Az első hat hónapban az éves szintű bővülés kisebb, 3,5 százalék volt.

Nőtt a kínai ipari nagyvállalatok nyeresége az idei első hét hónapban

A felmérés azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységből származó éves árbevétele meghaladja a húszmillió jüant.

A nyereség az előző hónaphoz képest öt hónapja legnagyobb mértékben, 4,1 százalékkal  nőtt a júniusi 3,6 százalékos emelkedés után.

A javulás ellenére a kínai statisztikai hivatal szerint a belső kereslet továbbra is gyenge a bonyolult külső környezet közepette, és az ipari vállalatok profitnövekedésének alapjait még meg kell szilárdítani.

A kedden ismertetett adatok szerint a kínai ipar nagyjából fele ért el magasabb profitot az idei első hét hónapban, az élen a csúcstechnológiás ipar állt 12,8 százalékos növekedéssel.

Az állami tulajdonú cégek nyeresége 1 százalékkal nőtt a hét hónapban, a hathavi 0,3 százalék után.

A külföldi cégek profitnövekedése 9,9 százalékra lassult a július végével záródott hét hónapban a hathavi 11 százalék emelkedést követően. A magáncégek nyereségnövekedése 7,3 százalékra gyorsult a hathavi 6,8 százalékról.

Tavaly a kínai ipari nagyvállalatok nyeresége 2,3 százalékkal csökkent 2022-höz képest és hétbillió-hatszázkilencevnmilliárd jüant (egybillió-nyolcvanmilliárd dollár) tett ki, miután 2022-ben 4 százalékos esést jegyeztek fel.

Tarot kártya 2026 – Megérkezett a személyes jóslatod!

2026 sorsfordító év lehet számodra. A tarot lapjai nem véletlenül kerülnek elő: rejtett lehetőségekre, döntésekre és belső átalakulásra hívják fel a figyelmedet. Olvasd úgy a jóslatot, mintha neked üzenne – mert pontosan ezt teszi.
2026. 02. 08. 02:00
Megosztás:

Újraszámolják a nyugdíjadat, ha igaz Rád ez a feltétel!

Sokan reménykednek abban, hogy a nyugdíjuk összege utólag megemelhető, ám a valóság jóval szigorúbb: 2026-ban is csak nagyon korlátozott esetekben van mód a nyugdíj újraszámítására. A szabályok azonban léteznek, és akik megfelelnek a feltételeknek, komoly összegektől eshetnek el, ha nem élnek időben a lehetőséggel.
2026. 02. 08. 01:00
Megosztás:

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás: