Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

2025-ben a lakáskárok száma jelentősen emelkedett, a kármennyiség 36 százalékkal nőtt az előző évekhez képest, amely csupán részben magyarázható a biztosítási állomány bővülésével. Az egész éves statisztikában meghatározó szerepet játszottak a nyári viharok, hatásukra a teljes éves kármennyiség mintegy 30 százaléka egyetlen hónapban, júliusban következett be. A károk átlagos kifizetése 2025-ben 113 ezer forint volt, amely 11 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a növekedés fő oka az építőanyag- és munkadíjak drágulása. Az adatok azt mutatják, hogy a lakóingatlanok egyre inkább ki vannak téve az időjárási szélsőségeknek, ami hosszabb távon növekvő kockázatot jelent az ingatlantulajdonosok számára.

A legtöbb kárt csőtörések okozzák, a legnagyobb veszteséggel a tűzkárok járnak

A CIG Pannónia adatai szerint a károk okai az elmúlt évekhez hasonlóan alakultak. Leggyakrabban csőtörések (37%) fordulnak elő, amelynek hátterében legtöbbször az elöregedett vezetékek, illetve a háztartási berendezések nem megfelelő vagy elhasználódott bekötése áll. Ezt követik a viharok és felhőszakadások (26%), majd az üvegtörések (12%), miközben a tűzesetek aránya alacsony (2%), ugyanakkor ezek járnak a legnagyobb anyagi veszteséggel, az átlagos kárösszeg tűzeset esetén megközelítette az 1 millió forintot, ami sokszorosa az átlagos összegnek. A szakértői tapasztalatok szerint az épületek rendszeres karbantartása és a megelőző ellenőrzések jelentősen csökkenthetik a kockázatot, még a tűzkárok jelentős része is elkerülhető lenne az elektromos és fűtési rendszerek rendszeres felülvizsgálatával és a tűzforrásokra való fokozottabb odafigyeléssel. 

A károk területi eloszlása országszerte változó képet mutat a CIG Pannónia adatai szerint. A legtöbb káreseményt Budapesten (13%) jelentették, ezt Borsod-Abaúj-Zemplén (10%), Pest (9%) és Békés (8%) vármegye követte. A nyári viharok elsősorban a középső és a keleti országrészt érintették, míg a nyugati vármegyékben jóval alacsonyabb volt a károk aránya.[2]

Sokan tartanak a súlyos károktól, mégis gyengül a pénzügyi felkészültség

Az MBH Bank reprezentatív kutatása szerint az ingatlanokat érintő károk közül a lakosság leginkább a tűzesetektől, a viharkároktól és az elektromos meghibásodásoktól tart. A pénzügyi felkészültség a megelőző évhez képest összességében romlott: míg 2024-ben a válaszadók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy félretesz előre nem látható helyzetekre, idén 62%-ra csökkent arányuk. A megkérdezettek 71%-a rendelkezik lakásbiztosítási szerződéssel, a bérlők körében ugyanakkor különösen alacsony ez a szám, mindössze mintegy harmaduk (33%) biztosított.

A lakásbiztosítással rendelkezők mintegy fele (55%) frissíti rendszeresen ingatlanának értékét, leggyakrabban a biztosítók jelzésére. Leginkább a családi házak tulajdonosai (61%) igazítják következetesebben biztosításukat a megváltozott értékekhez és kockázatokhoz.

„A lakóingatlanokat érintő káresetek nemcsak gyakoribbá, hanem sok esetben költségesebbé is váltak az elmúlt években. A szélsőséges időjárás, az infláció és az elöregedő épületállomány egyaránt növeli a potenciális kockázatot. Egy jól megválasztott és rendszeresen aktualizált lakásbiztosítás jelentősen mérsékelheti a váratlan események anyagi vonzatait, ezért különösen fontos, hogy az ingatlantulajdonosok időről időre felülvizsgálják szerződésüket, és gondoskodjanak a megfelelő fedezetről” – mondta Ungvári Krisztián, az MBH Bank partneri termékmenedzsment vezetője. „Kiváló alkalom erre az immár harmadik éve márciusban zajló lakásbiztosítási kampány, amikor a szerződés fordulójától függetlenül lehetőség nyílik a lakásbiztosítás aktualizálására vagy a biztosítóváltásra” – tette hozzá a szakember.

Az MBH Bank kiemelt figyelmet fordít arra, hogy országos fiókhálózatán keresztül magas színvonalú biztosítási megoldásokat tegyen elérhetővé. A CIG Pannónia Biztosító termékeinek közvetítésével az ügyfelek széles körű, rugalmasan személyre szabható fedezetek közül választhatnak, amelyek igazodnak az egyedi élethelyzetekhez. A megfelelő biztosítás és a kiegészítő szolgáltatások ideális kombinációjának kiválasztását mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás segíti, elősegítve a tudatos döntést és az ingatlan, valamint a család biztonságának megerősítését. 

„A biztosítási piacon ma azok a szereplők lesznek meghatározók, akik egyszerre kínálnak versenyképes díjakat, széles szolgáltatási kört és kiszámítható kárügyintézést. A CIG Pannónia Biztosító célja, hogy stabil, innovatív és ügyfélközpontú alternatívát jelentsen a magyar piacon. Az MBH Bankkal való stratégiai partnerségünk révén országos szinten tudjuk erősíteni jelenlétünket és még több ügyfél számára elérhetővé tenni modern biztosítási megoldásainkat” – mondta Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese.

Adatok forrása: A kutatás 18–64 éves korosztályra reprezentatív mintán, 2026. január 26–29. között készült.

Adatok forrása: Az adatok nem a teljes hazai lakásbiztosítási piacra vonatkozó információkat szemléltetik, kizárólag a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt-nél bejelentett károkra vonatkoznak. A területi eloszlást a szerződések száma és a természeti károk helyei is befolyásolják.


Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Lelassult a magyar lakáspiac – Most kell merészen alkudni az árakból?

Továbbra is jellemző a lakáspiacra, hogy a kereslet csökkenése mellett egyre nagyobb az árengedmények tere, vagyis a vevők vannak könnyebb helyzetben. Az OTP Ingatlanpont friss adatai szerint utoljára majdnem két éve lehetett annyit alkudni a vételárból, mint idén nyáron. Ugyanakkor most is vannak extrém példák, amikor akár az irányárnál lényegesen drágábban keltek el ingatlanok.
2026. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette Missouri Donald Trump által támogatott választókerületi térképét

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette Missouri állam új, Donald Trump elnök által támogatott választókerületi térképét csütörtökön, szűk két hónappal a félidős kongresszusi választás előtt.
2026. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább lassultaz albérletárak emelkedése

Lassuló drágulással zárta a nyarat az albérletpiac, amire a napokban véget ért albérletszezon is jóval kisebb hatást gyakorolt mint a korábbi években. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban országosan 0,7 százalékkal, Budapesten pedig 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest. Éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés. A hosszabb távú folyamatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a korábbi gyors drágulás kifulladóban van, tavaly ősz óta a bérleti díjak a gyakorlatban nem vagy csak alig tudnak emelkedni.
2026. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat idei elismeréseit csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastény lovardájában; az idén 19 pályázó 22 pályázata érdemelte ki a nagydíjjal járó védjegy használat jogát.
2026. 09. 11. 05:00
Megosztás: