Növekedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a BÉT részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.

Növekedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy kissé javul a nemzetközi befektetői hangulat, ugyanakkor a Magyar Telekom kivételével egyik vezető részvény technikai képe sem mondható kifejezetten pozitívnak.

Hozzátette: az OTP árfolyamában a következő ellenállási szintek 13 600 forintnál, majd 13 828 forintnál találhatók. Az OTP-részvények ára szerdán 55 forinttal, 0,41 százalékkal 13 545 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Mol jegyzése a 200 napos mozgóátlagon pihen, mely 2756 forintnál található, alatta 2730 forint közelében adódnak támaszok, míg ellenállás 2785 forintnál. Szerdán a Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2764 forintra csökkent, 787,6 millió forintos forgalomban.

A Richter napok óta lefelé sodródik, a következő támasz 8700 és 8750 forint között látható, míg 9 ezer forintnál ellenállás húzódik. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,56 százalékkal 8800 forintra esett szerdán, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama tovább emelkedett, 550 forintnál támasz alakult ki, míg rövid távú ellenállás 564 forintnál van. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 0,91 százalékkal 557 forintra nőtt, forgalma 229,8 millió forint volt szerdán.


Tavaly 2, 5 millió áldozatot ért kibertámadás Hollandiában

A Hollandiát érő kiberfenyegetés gyorsan változik, a támadások elkövetői között állami szereplők és fiatal hackerek is megtalálhatók, a mesterséges intelligencia (MI) pedig megkönnyíti a támadások gyorsabb és nagyobb léptékű végrehajtását - állapította meg a holland rendőrség és ügyészség csütörtökön ismertetett közös jelentésében.
2026. 09. 03. 14:30
Megosztás:

Az agráriumban működő gazdaságok száma csökkent átlagos területük nőtt

Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Agrárium 2026 felmérésének előzetes adataiból.
2026. 09. 03. 14:00
Megosztás:

A Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a jegybanki ingatlanok értékvesztése miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a jegybank.
2026. 09. 03. 13:30
Megosztás:

A cseh CSG Defence részesedést szerzett a Rába Nyrt.-ben

Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 33,55 százalékos részesedést és 36,88 százalékos közvetett befolyást szerzett a Rába Járműipari Holding Nyrt.-ben - tudatta a 4iG Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 03. 13:00
Megosztás:

Kedvezőtlenek a szüreti kilátások

A magyar borágazat számos kihívással szembesült idén, ezért a szüreti kilátások is kedvezőtlenek - közölte csütörtöki elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt..
2026. 09. 03. 12:30
Megosztás:

Érvényesül a Revolut-hatás: nullás számlacsomagokkal fordultak rá az őszre a bankok

Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
2026. 09. 03. 12:00
Megosztás:

Brit-francia csúcstalálkozót tartanak Londonban

Brit-francia csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Londonban. Andy Burnham brit miniszterelnök a Downing Streeten fogadja Emmanuel Macron francia államfőt, akivel elsősorban a La Manche-csatornán zajló tömeges embercsempészet megfékezéséről, illetve Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti viszonyrendszer szorosabbra vonásáról tárgyal.
2026. 09. 03. 11:30
Megosztás:

A Circle megnyitotta az EURC előtt a cross-chain átutalásokat

A Circle újabb fontos lépést tett euróalapú stabilcoinja, az EURC infrastruktúrájának fejlesztésében: a token mostantól natív módon is továbbítható a vállalat Cross-Chain Transfer Protocolján, vagyis CCTP-jén keresztül.
2026. 09. 03. 11:00
Megosztás:

Megtört az amerikai hozamok emelkedése

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok öt napos hozamemelkedési sorozatot törtek meg, miután a hozamok pár bázisponttal csökkentek, miközben a befektetők a vártnál kissé gyengébb munkaerőpiaci adatokat és az egyre magasabb olajárakat próbálták értékelni.
2026. 09. 03. 10:30
Megosztás:

Pluszban zártak a tengerentúli piacok, a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok érkeztek

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, részben ledolgozva az előző három nap veszteségeit, miután a befektetők a lehetőségeket keresték azokban a részvényekben és szektorokban, amelyek a közelmúlt kockázatkerülő piaci mozgásai miatt esetleg túladottá váltak.
2026. 09. 03. 10:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségeknek köszönhetően csökkentek az európai piacok

A főbb piaci mozgásokat szerdán ismét a közel-keleti események irányították, miután folytatódott az elmúlt napokban látott eszkaláció. Teherán és Washington az elmúlt egy hónap legnagyobb támadássorozatát hajtották végre, az előbbi Amerika térségbeli szövetségesei ellen, míg az utóbbi Irán déli partját támadta. Trump szerint pozíciójuk jobb mint valaha és Irán gazdasági összeomlása csak idő kérdése, míg Irán továbbra is kitart korábbi céljai mellett, melyek többek között a szankciók feloldása és a szoros teljeskörű irányítása.
2026. 09. 03. 09:30
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe 101 millió dollár érkezett: ismét a 78 000 dolláros szintet figyeli a piac

Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek szeptember 2-án ismét nettó tőkebeáramlást könyveltek el: összesen 101,1 millió dollár érkezett a termékekbe, egy nappal a 236,5 millió dolláros kiáramlás után. A fordulat egybeesett a Bitcoin árfolyamának stabilizálódásával, miután a BTC 76 500 dollár közelébe gyengült, majd visszakapaszkodott a 77 000 dollár feletti tartományba. A kérdés most az, hogy a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet tartósan visszatér-e, vagy csupán egyetlen pozitív napról van szó egy továbbra is bizonytalan piacon.
2026. 09. 03. 09:00
Megosztás:

Az aszály újraírja a vízgazdálkodást - Egyre fontosabb a tudatos tartalékolás

A vízhez sokáig olyan erőforrásként viszonyultunk, amelynek rendelkezésre állását nem igazán kell megterveznünk. Az elmúlt évek száraz időszakai azonban egyre gyakrabban mutatják meg ennek az elgondolásnak a korlátait. Az idei nyáron ismét jelentős csapadékhiánnyal nézett szembe az ország. A kérdés ezért egyre kevésbé csak az, hogyan csökkenthetjük a fogyasztást. Legalább ilyen fontossá válhat, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló vízzel, miként őrizzük meg a csapadékosabb időszakokban keletkező többletet, és milyen tartalékokat alakítunk ki azokra a hetekre, amikor a természetes utánpótlás elmarad.
2026. 09. 03. 08:30
Megosztás:

Hogyan készülhetünk már most a téli magasabb rezsiszámlákra?

Nyár végén még nehéz elképzelni azokat a reggeleket, amikor az első dolgunk lesz feljebb tekerni a fűtést, a háztartási költségvetés szempontjából azonban éppen most érdemes elkezdeni a felkészülést. A téli hónapok magasabb energiafogyasztása ugyanis nem váratlan kiadás, pontosan tudjuk, hogy érkezni fog, így van lehetőségünk előre tervezni vele. Ráadásul a felkészülés nem kizárólag annyit jelenthet, hogy félreteszünk valamennyit a nagyobb számlákra. A fűtési rendszer ellenőrzésével, néhány kisebb lakásfejlesztéssel és a fogyasztási szokásaink átgondolásával már a szezon kezdete előtt tehetünk azért, hogy a hideg hónapok kevésbé terheljék meg a családi kasszát.
2026. 09. 03. 08:00
Megosztás:

Meghatározó tényezők, amelyek növelik egy lakás értékét

Két hasonló méretű és azonos környéken található lakás között jelentős árkülönbség lehet, és ennek oka messze nem mindig a felújításra elköltött összegben keresendő. Az ingatlan értékét számos olyan adottság határozza meg, amelyen tulajdonosként nem, vagy csak nehezen változtathatunk, a lokációtól az épület állapotán át egészen az alaprajzig. Más tényezőkre viszont igenis van ráhatásunk. Egy átgondolt korszerűsítés, az energiafogyasztás csökkentése vagy a konyha és a fürdőszoba modernizálása vonzóbbá teheti az ingatlant a potenciális vevők számára.
2026. 09. 03. 07:30
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, amely ezzel újabb prémium, technológiaorientált márkával bővíti portfólióját. Ausztriában önállóan, Lengyelországban portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen látja majd el a Zeekr nagykereskedelmi képviseletét. A megállapodás révén az AutoWallis két stratégiai jelentőségű piacon erősíti tovább jelenlétét és márkaportfólióját, miközben támogatja a Zeekr európai terjeszkedésének következő szakaszát.
2026. 09. 03. 07:00
Megosztás:

Grönlandi külügyminiszter: folytatódik a párbeszéd az amerikai kormánnyal

Folytatódnak a tárgyalások Grönland és az Egyesült Államok között az északi-sarkvidéki sziget jövőjéről - közölte Múte Egede grönlandi külügyminiszter szerdán Brüsszelben.
2026. 09. 03. 06:30
Megosztás:

Bővülő forgalom és mesterséges korlátok a boltok első féléves mérlegén

A kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett, de a vegyes élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben koncentráció zajlik. Az ágazatban a bővülő forgalom ellenére is működési nehézségek látszanak, amik megmutatkoznak a beruházások értékének csökkenésében is.
2026. 09. 03. 06:00
Megosztás:

Rekordkísérlettel indítja az új évadot az Erkel Színház

Huszonöt órás, megszakítás nélküli musicalelőadással indítja az őszi szezont az Erkel Színház; az ingyenes Dobbanarekord II. elnevezésű rendezvény egyben magyar rekordkísérlet is – közölte a teátrum az MTI-vel szerdán.
2026. 09. 03. 05:30
Megosztás:

A Visa továbbfejlesztett megoldása segíthet a bankoknak megállítani a csalásokat még a tranzakciók teljesülése előt

A Visa (NYSE: V), a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, bejelentette az A2A Protect megoldásának továbbfejlesztett változatát, amely valós idejű kockázati információkkal segíti a bankokat abban, hogy még azelőtt megállítsák az átutalásokhoz kapcsolódó csalásokat, hogy a pénz elhagyná az ügyfelek számláját. A kibővített megoldás egy új, egységes csalási kockázati pontszámot vezet be, amely elsőként a Featurespace technológiáját is integrálja. Az új funkció gyorsabb és egyértelműbb jelzésekkel segíti a pénzintézeteket abban, hogy több csalást észleljenek, miközben csökkenthetik a szükségtelen riasztások számát.
2026. 09. 03. 05:00
Megosztás: