Nullás díjszabás megszűnése: vizsgálatot indított az NMHH a Magyar Telekom szerződésmódosítása miatt

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) tudomására jutott, hogy a Magyar Telekom úgy tájékoztatta előfizetőit a nullás díjszabású ajánlatok kivezetéséről, hogy az ismertetőkből hiányzott a jogszabály szerinti kötelező tartalmi elemek nagy része, és az előfizetőket megillető jogokról sem szólt, ezért az NMHH máris vizsgálatot indított az ügyben. Egyúttal felhívja az előfizetők figyelmét arra, hogy az előfizetők felmondhatnak a számukra hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás esetén, megéri összehasonlítani a piaci ajánlatokat.

Nullás díjszabás megszűnése: vizsgálatot indított az NMHH a Magyar Telekom szerződésmódosítása miatt

Az utóbbi időben több olyan jellegű hír jelent meg, amely szerint a változtatások hatására „megszűnik a Facebook ingyenessége”. Az NMHH fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ez félrevezető információ. A valóság az, hogy magáért a tartalomért fizetendő díjat a nullás díjszabás kivezetése nem érinti, vagyis, ha eddig fizetni kellett érte (például a zenei streamingszolgáltatóknál ez a jellemző) akkor ezután is kell, ha pedig nem, akkor a kivezetés sem változtat ezen.

Viszont az előfizetők a nullás díjszabás kivezetését követően tapasztalni fogják, hogy a korábban nullás díjszabás alá eső tartalmak a továbbiakban csökkenteni fogják felhasználható adatkeretüket. Ezáltal megnövekedhet a havi adatigényük, amelyet nagyobb adatcsomag választásával, másik díjcsomagra áttéréssel vagy akár szolgáltatóváltással orvosolhatnak. A nagyobb adatforgalom tehát nem feltétlenül jelent többletköltséget, érdemes a szolgáltatók ajánlatait körültekintően megvizsgálni. A választást segíti, hogy az érintett előfizetők a változás okán jogosultak azonnali hatállyal felmondani előfizetői szerződésüket, természetesen újabb nullás díjszabású szolgáltatásra már nem tudnak majd szerződést kötni, azonban élhetnek akár a szolgáltatóváltás lehetőségével is. A számhordozás lehetőséget ad arra is, hogy a korábbi telefonszámuk mindeközben ne változzon.

Az NMHH a kivezetés során folyamatosan figyelemmel kíséri a szolgáltatók által tett lépéseket, és felügyeleti jogkörében biztosítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások során az előfizetők jogai és a piaci verseny tisztasága ne sérüljön. Az NMHH szakemberei az előfizetőknek általánosságban is azt javasolják, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a szolgáltatójuk értesítéseit az egyoldalú szerződésmódosításokról. Ezek gyakran a számla végén szerepelnek, vagy külön küld róluk a szolgáltató értesítést.

Amit a nullás díjszabásról (zero-rating) tudni érdemes

A nullás díjszabás (zero-rating) azt a konstrukciót jelenti, hogy azok az előfizetők, akiknek adatmennyiségben korlátozott internet-hozzáférésük van, bizonyos tartalmakhoz (Facebook, Messenger, Instagram, Spotify stb.) úgy férhetnek hozzá, hogy az nem számít bele az adatkeretbe, vagyis az ezzel járó adatforgalom nem fogyasztja az adatkeretet. Jellemző szolgáltatáscsomag például a véges adatkeret (3GB, 5GB stb.) mellé kínált korlátlan social media elérés. A korlátlan elérést a szolgáltatók addig biztosítják, míg az előfizető minden más tartalom tekintetében véges adatkerete ki nem merül. A felhasználható adatkeret elfogyását követően a szolgáltatók a kedvezményes elbánás alá eső (ún. nullás díjszabású) tartalmakhoz való hozzáférést is lassítják, megszüntetik.

Az Európai Unió Bíróságának ítéletei 2021 szeptemberében egyértelművé tették, hogy a nullás díjszabás kereskedelmi gyakorlata összeegyeztethetetlen a nyílt internetről szóló rendeletben foglalt azon kötelezettséggel, hogy az internet-hozzáférési szolgáltatóknak minden forgalmat és alkalmazást egyenlően kell kezelniük, a szolgáltató üzleti érdekből nem különböztetheti meg és kezelheti másként az egyes internetes forgalmakat. Az ítéletek azon alapulnak, hogy a nyílt internetről szóló rendelet az internet-hozzáférési szolgáltatók számára az internetes forgalom megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentes, egyenlő bánásmódot biztosító általános kötelezettségét írja elő. Ettől semmilyen esetben sem lehet az e szolgáltatók által alkalmazott kereskedelmi gyakorlatok vagy a végfelhasználókkal kötött megállapodások útján eltérni. A bizonyos tartalmakat előnyösebb elbánásban részesítő nullás díjszabású ajánlatok tekintetében a megkülönböztetésmentesség és egyenlő bánásmód nem valósul meg, hiszen ezekhez képest az összes többi tartalmat használók hátrányosabb helyzetbe kerülnek.

Az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) elemezte az Európai Unió Bíróságának a nyílt internetről szóló rendelet alkalmazásával kapcsolatos ítéleteit, melyet követően 2022 júniusában frissítette a nyílt internetről szóló rendelet alkalmazására vonatkozó iránymutatásait. A BEREC álláspontja szerint a Bíróság ítéletei egyértelművé teszik, hogy a nullás díjszabású tarifaopciók alkalmazását meg kell szüntetni. Ez megegyezik a hazánkban a hírközlési iparág felügyeletét is ellátó NMHH értelmezésével.

A szolgáltatóknak mindezeket figyelembe véve kell kialakítaniuk az új ajánlataikat, a meglévő szerződéseket pedig módosítaniuk kell. A Hatóság több alkalommal felhívta a telekommunikációs szolgáltatók figyelmét az uniós bírósági ítéletek tartalmára és következtetéseire, és egyúttal kérte, hogy a szolgáltatók azokat szem előtt tartva alakítsák ki következő ajánlataikat, valamint intézkedjenek a meglévő előfizetésekben foglalt nullás díjszabás kivezetéséről. A piacon végül szükségessé vált az egységes hatósági fellépés, mert a szolgáltatók ennek ellenére sem tettek érdemi lépéseket a helyzet rendezésére.

Az NMHH – az uniós joggal való összhang megteremtése érdekében – 2022 szeptemberében kötelezte a szolgáltatókat, hogy:

-    2022. november 15. napjáig szüntessék meg valamennyi, nullás díjszabást tartalmazó ajánlatuk értékesítését;

-    a döntések véglegessé válásától számított 15 napon belül módosítsák az érintett ajánlataik leírását, és töröljék belőlük azokat a kitételeket, amelyek a nullás díjszabást előnyként tüntetik fel;

-    2023. március 31. napjáig módosítsanak valamennyi érintett előfizetői szerződést – ideértve az Általános Szerződési Feltételeket és az egyedi előfizetői szerződéseket – akként, hogy azokból kivezetésre kerüljön minden olyan nullás díjszabású elem, amely a megkülönböztetés-mentesség tilalmába ütközik.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: