Október 23-án ne hajts ezekre az utakra, mert pórul jársz!

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani, ezért változik néhány járat menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

Október 23-án ne hajts ezekre az utakra, mert pórul jársz!

A közlemény szerint kedden 11 és 17 óra között lezárják a Műegyetem rakpartot, majd várhatóan 16 és 19 óra között fáklyás felvonulás miatt szakaszos forgalomkorlátozás lesz a Szent Gellért tér-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Várkert rakpart-Ybl Miklós tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Csalogány utca-Nagy Imre tér-Fő utca-Bem József tér útvonalon.

Hozzátették, hogy szerdán - a nemzeti ünnep alatt - egész nap lezárják a II. kerületi Lövőház utcát, 8 órától estig a Margit körút külső sávját a Kis Rókus utca és a Széna tér között, valamint 14 órától 19 óráig a Bem József tér-Bem József utca-Margit körút-Széna tér-Széll Kálmán tér útvonalat.

Úgy folytatták, hogy kedden a 107-es busz 11 és 17 óra között nem érinti a Műegyetem rakpartot, helyette a Budafoki út-Karinthy Frigyes út-Irinyi József utca útvonalon közlekedik; a 7-es, a 107-es és a 133E autóbuszok 16 és 16.40 között a Szabadság hídon át közlekednek az Erzsébet híd helyett; a 11-es autóbusz várhatóan 16.30 és 17.10 között módosított útvonalon, a Nagybányai út és (a Batthyány tér helyett) a Széll Kálmán tér között közlekedik; a 16-os autóbusz várhatóan 16.20 és 17.00 között rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik.

Közölték azt is, hogy a 19-es és a 41-es villamosok várhatóan 16.00 és 16.40 között az észak-budai végállomásuk felől csak a Döbrentei térig, dél-budai végállomásuk felől pedig csak a Szent Gellért tér-Műegyetem megállóig közlekednek, ezt követően 16.40-től 18.30-ig a villamosok a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Rudas Gyógyfürdő között az 56A és a 17-es villamos vonalán, a Krisztina körút-Széll Kálmán tér-Margit körút útvonalon közlekednek.

A 39-es busz várhatóan 16.30 és 17.10 között rövidített útvonalon, a Goldmark Károly utca és a Fazekas utca között közlekedik; az 56A villamos várhatóan 16.00 és 16.40 között a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között a 61-es villamos vonalán közlekednek; a 105-ös, a 178-as, a 210-es és a 216-os autóbuszok várhatóan 16.20-tól 17.00-ig a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekednek - sorolták.

Jelezték azt is, hogy a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok az első járatindulástól várhatóan 10 óráig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek, a BKK a villamosok helyett a 15-ös autóbusz igénybevételét ajánlja.
A 4-es, 6-os villamosok 14 órától a Margit körút megnyitásáig (várhatóan 20-21 óráig) rövidített útvonalon, dél-budai végállomásuk és a Jászai Mari tér között közlekednek.

A Margit körút lezárása miatt pótlóbusz a kimaradó vonalszakaszon nem közlekedik. A BKK a villamosok helyett a Széll Kálmán tér elérésére az M2-es metró igénybevételét ajánlja.

A 17-es villamos 14 órától a Margit körút megnyitásáig (várhatóan 20-21 óráig) a Savoya Park felől csak a Széll Kálmán térig, a Bécsi út-Vörösvári út felől pedig a Margit híd budai hídfőt követően a Batthyány térig közlekedik; a 11-es autóbusz várhatóan 15.15 és 15.45 között rövidített útvonalon, a Nagybányai út és a Kitaibel Pál utca között közlekedik; a 39-es autóbusz várhatóan 14.30 és 20.00 között rövidített útvonalon, a Kissvábhegy és a Széll Kálmán tér között közlekedik - írták.

Hozzátették, hogy a valós idejű és a tervezett forgalmi változásokat, valamint a legfontosabb közlekedési információkat a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon lehet követni.


Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás: