Olaszországban a légiforgalmi földi személyzet sztrájkol kedden
2023. 06. 19. 20:00
Járatok törlésével és késésekkel kell számolni az olaszországi repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetése miatt, amely keddre virradó éjjel egy órakor kezdődik.

A sztrájk kedd éjfélig tart. A munkabeszüntetést az olaszországi légitársaságok és repülőterek földi személyzete, valamint a beszállító társaságok munkavállalói hirdették meg szerződéseik megújítását követelve.
Az ITA légitársaság negyvenkét járatát törölte. Az országos légiforgalmat irányító ENAC honlapján közölte a biztosított járatok listáját.
Ezen a napon lehet még utoljára 2023-as feltételekkel leszerződni a babaváró hitelre
Azoknak a pároknak, akik még a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylésüket, máskülönben kicsúszhatnak a határidőből. Ez azokat érintheti hátrányosan, ahol a feleség már elmúlt 29 éves, ám még nem töltötte be a 41. életévét, hiszen ők 2024-től már nem lesznek jogosultak a támogatott hitelkonstrukcióra. A Bankmonitor szakértői szerint azonban az igénylést semmiképpen sem szabad az utolsó pillanatra hagyni, mert például egy esetleges hiánypótlás meghosszabbíthatja a bírálati időt.
272,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel zárta az első három negyedévet az MBH Bank
Stabilan növekvő pénzügyi eredményekkel zárta az év első kilenc hónapját, ezen belül pedig a harmadik negyedévet az MBH Bank. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett eredménykimutatás alapján 2023 harmadik negyedévében közel 107 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el a bank, az első három negyedév korrigált adózás előtti eredménye így 272,3 milliárd forintot tett ki. A féléves adathoz képest a társaság mérlegfőösszege 2,4%-kal emelkedett, összesen közel 10 737 milliárd forintra. Az MBH Bank kiemelkedő jövedelemtermelő képesség mellett, a magas inflációs környezet ellenére is erős költséghatékonysággal, erős tőkehelyzettel, magas likviditási szintekkel, valamint stabil portfólióminőséggel zárta az év első kilenc hónapját.
Szívelégtelenség, amely világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint
Van egy betegség, ami világszinten többeket érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham. Ez nem más, mint a szívelégtelenség, amely kevéssé szerepel a köztudatban, így azt is kevesen tudják, hogy világszerte legalább 64 millió ember küzd ezzel a problémával1. Ma Magyarországon megközelítőleg 250-300 ezer beteg szenved szívelégtelenségben, és éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma[2]. Bár végleges gyógymód egyelőre nem létezik, vannak olyan kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség egyes formáinak előrehaladását. Éppen ezért fontos a megfelelő tájékoztatás és párbeszéd kialakítása a betegséggel kapcsolatban, illetve a betegek és az egészségügyi dolgozók támogatása.
Hatósági eljárások indultak az RTL Sztárbox és Reggeli műsorai kapcsán
A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen korhatár-besorolásáról is tájékoztatta az illetékes társszabályozókat.
Adatvizualizációs versenyt rendez az SAP és az IFUA Horváth
Az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) egyre nagyobb szerepet kap a vállalati üzleti intelligencia (Business Intelligence, BI) és teljesítménymenedzsment (Corporate Performance Management, CPM) projektekben. Annak érdekében, hogy a SAC minél szélesebb körben ismertté váljon, az SAP Hungary és az IFUA Horváth közös adatvizualizációs versenyt indít, ahova vállalatok szakemberei mellett intézmények, egyetemisták, illetve magánszemélyek jelentkezését is várják.
Újabb 100 magyarországi bolt döntött önkéntes karácsonyi boltzárról
December 24-én és 31-én is zárva tart a DIEGO teljes magyarországi bolthálózata – erről határoztak az üzleteket üzemeltető franchise partnerek azt elősegítendő, hogy a munkavállalók és a családi vállalkozások tagjai egyaránt a szeretteik körében tölthessék az ünnepeket.
Klímás fűtés és gyors megtérülés? Igen, lehetséges!
A fűtés gazdaságosságát főként az épület szigetelése határozza meg, a klímák esetében viszont számos más olyan praktika is ismert, amivel spórolhatunk a költségeinken. Kaloczkai Sándor, a Gree légkondicionálók műszaki vezetője felhívta rá a figyelmet, ha a teljes fűtési idényben használnánk a klímaberendezést, kizárólag fűtésre optimalizált modellt válasszunk, de sokat számítanak a beállítások is. A szakértő rámutatott, a nagyobb családi házak tulajdonosai járhatnak igazán jól a klímás fűtéssel, de a kisebb lakásoknál az alacsony bekerülési költségnek köszönhetően a megtérülési idő is hamar jelentkezik.
Egyre több európai országban szabvány a központi porszívó
Az otthoni takarítás nem tartozik a magyarok legkedveltebb tevékenységei közé. A modern technológia azonban jelentősen megkönnyítheti ezt a feladatot. Az egyik leginnovatívabb megoldás a központi porszívó-rendszer, ami nem csak a takarítást teszi egyszerűbbé, hanem az otthoni levegő minőségének javításával hozzájárul az egészségünk védelméhez is.
Csépai Orsolya az Alfa Biztosító pénzügyi vezérigazgató-helyettese
Az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióját 2024. január 9-től Csépai Orsolya tölti be – a szakember az NN Biztosítótól érkezett az Alfa felsővezetésébe.
5,4 milliárd forint támogatást kapott a Rába energetikai beruházásokra
Mintegy 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfóliójába tartozó Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban energiahatékonyság javulást eredményező és megújuló energiatermelő beruházásokra - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egyre több vevőjelölt lép ki a lakáspiacra, a vásárlók kedvező helyzetben maradhatnak
Erősödött a kereslet a lakáspiacon köszönhetően annak, hogy az érdeklődők egy része még szeretné kihasználni a kifutó nagyvárosi CSOK-ot. Sokan pedig már a jövőre induló CSOK Pluszra készülnek.Az ingatlan.com novemberi végleges adatai szerint 16 százalékkal nagyobb volt a kereslet az egy évvel korábbinál, októberhez képest pedig 8 százalékos volt az eladó lakóingatlanokra érkező érdeklődések száma. November végén az eladó ingatlanok száma 18 százalékkal bővült, és már közel 200 ezer ingatlanhirdetésből válogathatnak a vevők. A novemberben frissen eladásra meghirdetett lakóingatlanok száma viszont kismértékben csökkent.Az év eleji lakáspiaci forgalmat erősíthetik azok a pozitív változások, amik a CSOK Plusz tervezetéhez képest a Magyar Közlönyben jelentek meg.
A SZÉP-kártya eredeti rendeltetésének visszaállítását kérik a turizmus szereplői
Turisztikai évadzáró rendezvényt szervezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), amelyen a területi kereskedelmi és iparkamarák közel 90 százalékának vállalkozói képviselték az ország szinte valamennyi turisztikai régióját. Az eseményen a szakma képviselői – kamarai szakemberek és turisztikai vállalkozások, valamint szakmai szervezetek – az idei évi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat osztották meg egymással, és javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnának a belföldi turizmus élénkítéséhez.
Újraszámítják az összes nyugdíjat 2024 január 1-től!
Újraszámítják a hazai nyugdíjakat 2024 januárjától, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a nyugdíjakat emelni kell: a megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően minden azt követő év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Mit is jelent ez pontosan, forintban? Cikkünkben magyarázó videót is talál!
Mennyibe kerül 1 köbméter lakossági földgáz most tényleg?
Ha a gázszámlánkra pillantunk, akkor sokunknak elmegy az életkedve is, mert nem értjük, hogyan lesz egy köbméter elfogyasztott földgázból korrigált mennyiség és azt pedig már végképp nem értjük, hogy a végén miért kell mégis MJ (megajoule) árat fizetnünk? Mitől függ a gáz fűtőértéke? És a legfontosabb kérdés: hány forintba kerül egy köbméter lakossági gáz jelenleg? Most végre Ön is megtudhatja!
Nőtt a gazdaság teljesítménye
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérten - erősítette meg pénteken második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Leszállítja első Cybertruck-jait a Tesla
Hosszú várakozás és körülbelül kétévnyi folyamatos csúszás után úgy tűnik, hogy megkezdődhet a Tesla Cybertruck leszállítása a vásárlóknak.