Olaszországban megnyitottak az iskolák, buszra csak oltva lehet szállni

A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.

Olaszországban megnyitottak az iskolák, buszra csak oltva lehet szállni

A kormány nem halasztotta el az iskolák újranyitását, ami mintegy nyolcmillió diák visszatérését jelenti a padokba. Mario Draghi miniszterelnök nem engedett az iskolaigazgatók és gyerekorvosok egy része felhívásának, akik a jelenléti oktatás újraindításának országos felfüggesztését kérték az ünnepek alatt ugrásszerűen megnövekedett esetszámok hatásától tartva. Campania tartomány önállóan döntött, és január végéig kötelezővé tette a távoktatást. Veneto régió kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, az iskolák újranyitásával "nehéz lesz fenntartani az egészségügyi rendszer működését".
   
A La Repubblica című napilap adatai is azt mutatják, hogy hétfő reggel a majdnem nyolcezer önkormányzatból több mint ezerben nem nyitottak újra az iskolák a megnövekedett esetszámok miatt. A Corriere della Sera című újság felmérései szerint a több mint egymillió, oktatásban dolgozó tíz százaléka maradt otthon az első nap, mivel beteg vagy nincsen beoltva, utóbbi esetén fizetés nélküli szabadságot vettek ki.  
    
A pedagógusok 95 százaléka legalább egy adag oltást vett már fel, de számukra december közepétől már az emlékeztető oltás is kötelező. A 12 és 19 év közötti diákok 75 százaléka oltott, akik előtt január 8-tól megnyitották az emlékeztető oltás felvételének lehetőségét is. A Gimbe kutatóközpont adatai szerint a december közepétől oltható 5 és 11 év közötti korosztályban továbbra is 3 millió feletti az oltás nélküli gyerekek száma, alig 13 százalékuk kapott eddig vakcinát.
    
A legújabb előírások szerint ha egy diák pozitív tesztet produkál az osztályban, az általános iskola első öt évfolyamában az egész osztályt tesztelik az első és az ötödik nap, a felsőbb tagozatokban az osztálynak FFP2 maszkot kell viselnie. Két pozitív esetén az általános iskola alsó tagozatában az egész osztály távoktatásra áll át tíz napig, a felsőbb tagozatokban csak az oltás nélkülieket teszik távoktatásba. Három pozitív esetén, évfolyamtól függetlenül, az egész osztályt távoktatásra állítják át tíz napig.
    
Január 10-től szigorúbb lett az oltási kötelezettség: kizárólag legalább egy adag vakcina felvétele igazolásával lehet a városi és hosszabb távú tömegközlekedési eszközöket használni. A negatív teszt már nem elegendő.
    
Oltottság kell a polgári és egyházi ünnepségeken való részvételhez, mint például születésnapok vagy keresztelők, a szállodákba, vásárokba, kongresszusi központokba, edzőtermekbe, uszodákba, kulturális központokba való belépéshez, valamint a sílifteken is. Hétfőtől kötelezőnek számít az oltás a vendéglátóhelyek szabadtéri terein, valamint a bárokban a pultnál állva történő fogyasztáshoz. A vendégeket egyenként kell ellenőrizni, máskülönben a bárost is megbírságolhatják egészen 1500 euróig minden oltás nélküli vendég után.  
    
Az 50 év felettiek számára kötelező lett az oltás felvétele, ami az olaszokra, az Európai Unióból és azon kívülről érkezőkre egyaránt vonatkozik. A korosztálynak február elsejéig van ideje az első adag pótlására, akinek már van egy oltása, fel kell vennie a másodikat, két oltás után pedig az emlékeztetőt. Ellenkező esetben 100 eurós bírságot szabhatnak ki rájuk, amit az adóhivatal szed be. Február elsejétől az üzletekbe való belépéshez negatív tesz vagy oltási igazolás kell, kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető cikkeket árusító boltok jelentenek. Február közepétől a oltási kötelezettséget az összes munkahelyre kiterjesztik az 50 év felettiek számára az állami és a magán szférában egyaránt.
    
A kormánypalota bejelentése szerint Mario Draghi miniszterelnök hétfőn újabb sajtótájékoztatót tart a rendelkezések járványellenes intézkedések átláthatóbbá tételére. Az olaszok Draghi bejelentéseit eredetileg a január 5-i kormányülést követően várták, de akkor a sajtótájékoztató elmaradt a kormánypártok éjszakába nyúló vitái miatt. Január 31-ig kötelező a szabadtéri maszkviselés is.
    
Vasárnap majdnem egy millió teszten közel 156 ezer új beteget szűrtek, és 156 beteg halt meg. Kórházban több mint 15 ezer beteg van, mintegy 1600-an intenzíven. Megközelítette a kétmilliót az aktív betegek száma. 2020 februárja óta több mint 7,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 140 ezret.

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás:

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is

Meredeken estek csütörtökön a Wall Street indexei, a Nasdaq pedig tavaly november óta a legalacsonyabb szintre került a Microsoft, az Amazon és más technológiai nehézsúlyúak veszteségei miatt, miután az Alphabet bejelentette, hogy megduplázhatja mesterséges intelligenciára fordított tőkekiadásait.
2026. 02. 06. 09:30
Megosztás:

Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken

Bár nem okozott meglepetést az EKB, a vegyes gyorsjelentések és a szoftvercégekkel kapcsolatos aggodalmak miatt estek a nyugat-európai piacok. A BUX is tetemes mínuszban fejezte be a napot. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is. Zuhant az arany, az ezüst és az olaj ára, a Bitcoin 70,000 USD alá esett. 380 alatt maradt a forint az euróval szemben, de a hazai hozamesés megtorpant. Ma magyar és német ipari termelési adatokra, a tengerentúlról fogyasztó bizalom statisztikára érdemes figyelni.
2026. 02. 06. 09:00
Megosztás:

Megérkeznek az első választási értesítők a postaládákba

Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. 02. 06. 08:10
Megosztás:

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás: