Olaszországban tovább emelkednek az energia- és élelmiszerárak

Száz százalékos rezsiköltség-emelkedés várja a nyaralásból hazatérő olaszokat, és tovább emelkedik az élelmiszerek, a tömegközlekedés és a tankönyvek ára is - jelentette a La Repubblica című napilap vasárnap.

Olaszországban tovább emelkednek az energia- és élelmiszerárak

A La Repubblicától idézett energiaszolgáltatásért felelős hatóság (Arera) adatai szerint a földgáz ára októbertől újabb száz százalékkal emelkedik. Az élelmiszerárak újabb növekedése már szeptembertől várható, és az előrejelzések szerint az olaszoknak mintegy 10 százalékos drágulással kell számolnia. A családoknak külön terhet jelent az iskolakezdés: a tankönyvek és iskolaszerek ára legalább 3 százalékkal, a tömegközlekedésre fordított költségek akár 13 százalékkal emelkedhet. Az Unione Consumatori fogyasztóvédelmi szövetség úgy számol, hogy ősszel a családokat több mint 2000 euró, vagyis 800 ezer forint többletkiadás terhelheti.

Aggodalmának adott hangot Antonio Gozzi, az acélágazatot képviselő Federacciai elnöke, aki szerint a kohászat az elsők között állíthatja le a termelést, ha nem lesz elegendő gáz, vagy megfizethetetlenné válik. Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi forgalmazó, a Vege-csoport elnöke, Giovanni Arena elmondta, a paradicsom-feldolgozó üzemek és a tésztagyárak a magas energiaárak miatt már lassították a termelést, "máskülönben nem éri meg nekik".

Az országos inflációs ráta elérte a 7,9 százalékot, jelentős területi különbségekkel, a déli Szicíliában például már júliusban megközelítette a 10 százalékot. "Az energia- és nyersanyagárak emelkedése tavaly év végén kezdődött, és sokáig vissza tudtuk őket fogni, de az ukrajnai háború és az aszály végső csapást mért ránk. Olyan, korábban elegendő mennyiségben termelt termékeket is importálnunk kell, mint a rizs" - nyilatkozta Maura Latini, a Coop agrárlánc ügyvezető igazgatója.

A Corriere della Sera című napilap vasárnapi száma a közép-olaszországi Ceramiche Noi kerámiagyár helyzetéről számolt be, ahol a dolgozókat hajnali turnusra állították át a napszakban alacsonyabb energiaárak miatt. Az üzem 2021-ben 187 ezer eurós energiaszámlát fizetett, az idei első félévben már 327 ezer eurót.

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 03. 18. 20:00
Megosztás:

A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat

A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal megsegíti a tejtermelő gazdákat: a következő három hónapban minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak - mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára szerdán feltöltött videójában.
2026. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
2026. 03. 18. 19:00
Megosztás:

Stabilcoin-szabályozás az USA-ban: kamat helyett jutalom? Új irány körvonalazódik

Az amerikai törvényhozás új szakaszba lépett a stabilcoinok (stablecoins) szabályozásában: a Szenátus banki bizottsága olyan keretrendszert készít elő, amely alapjaiban változtathatja meg, hogyan kereshetnek hozamot a felhasználók. A cél egyensúlyt teremteni az innováció és a bankrendszer stabilitása között.
2026. 03. 18. 18:30
Megosztás:

Kulcsszerepben a pénzügyi edukáció – a magyarok még mindig óvatos befektetők

A magyarok továbbra is óvatos befektetők, miközben a pénzügyi ismeretek és a digitális bizalom fejlesztésre szorul. A Global Money Week ráirányítja a figyelmet a pénzügyi oktatás fontosságára világszerte, azonban Magyarországon a befektetési aktivitás továbbra is korlátozott. Ennek hátterében a pénzügyi ismeretek hiányosságai és az alacsony digitális bizalom állnak – derül ki az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített kutatásból.
2026. 03. 18. 18:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása Brazíliában: az XRP és az RLUSD új piacokat hódít meg

A Ripple újabb stratégiai lépést tett Latin-Amerikában: Brazília válhat a következő kulcsfontosságú központtá a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra kiépítésében. Az XRP és az RLUSD terjeszkedése nemcsak a régiót, hanem a globális kriptopiacot is átalakíthatja.
2026. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Szerdán megjelent a kilencedik Érték és Minőség Nagydíj pályázat, a védjegyhasználatra május 28-ig lehet jelentkezni, a vállalkozások jelentkezését több mint 100 kategóriában, a gazdaság és a kultúra 48 főcsoportjában várják – közölte a pályázat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a védjegy alapítója.
2026. 03. 18. 17:00
Megosztás:

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.
2026. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Már az induló cégeknek sem elérhetetlen a nullás bankszámla

Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
2026. 03. 18. 16:00
Megosztás: