Ömlik a profit az amerikai cégekhez

Hamarosan izgalmas időszak kezdődik az amerikai tőzsdéken, indul a gyorsjelentési szezon. A vállalatok a második negyedévben elért eredményeikről számolnak be, és ami legalább ennyire fontos, a következő időszakra vonatkozó előrejelzéseiket is közzéteszik.

Ömlik a profit az amerikai cégekhez

Az elemzők arra számítanak, hogy az S&P 500 vállalatai összességében 4,6%-os bevételnövekedést érhettek a június végéig tartó három hónapban az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a bevételek bővülése már 15 negyedéve töretlen. A széleskörű növekedésből az index 11 szektorából csak az alapanyag szektor marad ki a várakozások szerint.

Ami azonban még fontosabb, az az, hogy hogyan alakult a vállaltok profitabilitása. Az elemzők arra számítanak, hogy a második negyedévben az S&P 500 vállalatai 8,8%-kal több nyereséget tehettek zsebre, mint egy évvel korábban.

Itt már kevesebb ágazat tud pozitívumot felmutatni, a tizenegy szektorból valószínűleg csak nyolc ért el nyereségnövekedést. Legjobban a kommunikációs szolgáltatások, az egészségügy, az IT és az energia szektorok teljesíthetett, ezeknél kétszámjegyű növekedést prognosztizáltak az elemzők.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni azt is, hogy a legnagyobb vállalatok jelentős mértékben befolyásolják az egyes szektorok teljesítményét. A kommunikációs szolgáltatások ágazat 18,5%-os gyarapodása nagyrészt a Metának köszönhető, nélküle csak 3,3% lenne profitnövekedés.

Hasonlóképpen az egészségügyi szektor teljesítményét a Merck húzza fel 16,9%-ra, a céget leszámítva 1,3%-kal csökkenne átlagosan a cégek profitja.

Az NVIDIA több, mint kétszeresére ugró profitjának hatására pedig 16,1%-ra emelkedik az IT szektor átlagos növekedése, ami a cég eredménye nélkül 6,6% lenne.

A gyorsjelentési szezon a jövő héten indul be igazán, csütörtökön a Delta Air Lines teríti ki a kártyáit, amiből kiderülhet, hogy a magas kamatok és az infláció mennyiben értintették az emberek utazási kedvét, illetve mennyire növelték a vállalat költségeit.

Jövő pénteken pedig a pénzügyi szektor nagyágyúi, a JP Morgan, a Citi és a Wells Fargo jelentenek. Ezeknél a hitelezés dinamikájában történő változásokat lesz érdemes figyelni.

Ami a folytatást illeti, a harmadik negyedévben valamivel kisebb, 8,2%-os nyereségnövekedés várható éves összevetésben, a negyedikben viszont még inkább megnyílnak a pénzcsapok, és 17,6%-os ugrás várható az S&P 500-as cégek profitjában. Ezzel a tavalyi 1% után a 2024-es évben 11,3%-kal, jövőre pedig 14,4%-kal nőhet a nyereség, így a befektetők optimistán tekinthetnek a jövőbe.


Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás: